JAZZ-CHAMELEON, CHICK COREA a Művészetek Palotájában

Nem szeretem a jazz szót. Felütésnek ez nem rossz egy beszámoló elején, megjelentek a ráncok az olvasók homlokán. Tessék hozzá képzelni idézőjeleket! Miles Davis mondta ezt egy interjúban. „Amit játszunk, azt úgy nevezem inkább, közösségi zene” - tette hozzá. Ne fogjunk bele mi sem a definícióba, hogy mi a jazz, bár ha valakit érdemes lenne meghallgatni ez ügyben, az épp kedden este koncertezett a MüPA-ban. Úgy hívják Armando Anthony Corea, (1941. június 12-én született), vagyis az idén 77 éves.

Greatest Jazz Birthday Party Ever

Chick Coreát az amerikai szaksajtó gyakran a Jazz Kaméleonjának titulálja. Nem szeretném itt a netes és nyomtatott jazzklopédiákat idemásolva a pályáját összefoglalni, sem lemezeit felsorolni. Még azt sem, hányszor láttam különböző formációkban koncerten, és megvan-e még a jegyem.

Felesleges. Ő CHICK COREA. A becenév magyarázataként legpraktikusabb a 60. évének nevezetes és rendhagyó ünneplésére hivatkozni. Minden idők születésnapi jazzpartiját hozta össze a New York-i Blue Note klubban. Heteken át különböző formációkban retrospektív koncertsorozatot adott. Az évtizedek alatt számtalan stílus és formáció alakult át vagy épp született a hatására.

Tomboló ház előtt. Bejutni csak komoly protekcióval lehetett. Fellépett a The Chick Corea Elektric Band, Chick Corea (billentyűk), Eric Marienthal (szaxofon), Frank Gamble (gitár) és most a koncerten is hallott John Patitucci (bőgő), Dave Weckl (dobok). A Miles-nak szentelt napon - For Miles - Chick Corea (billentyűsök), Kenny Garrett (szaxofon), Wallace Roney (trombita), Mike Stern (gitár), Marcus Miller (bőgő), Brian Blade (dobok).

Hallható volt három kvartett felállás is, az egyikben például az a Steve Gadd ült a doboknál, akivel 2018-ban megjelentette legutóbbi Chinese Butterfly cd-jét.  A másikban Eddie Gomez bőgőzött és Ben Solomon szaxofonozott. A Leprechaun albumot megszólaltató zenekar különlegességét pedig az adta az este folyamán, hogy Gayle Moran Corea vállalta az énekszólamot, Gadd és Gomez volt a ritmusszekció, Steve Wilson szaxofonozott és fuvolázott, Michael Rodriguez trombitált és Steve Davis harsonázott.

Volt egy latin tematikus est is: Chick's Flamenco Heart. Chick Corea (keyboards), Jorge Pardo (szaxofonozott), Niño Josele (gitározott), Carles Benevant (bőgőzött), Tom Brechtlein (dobolt) és fellépett Nino de los Reyes (flamenco táncos). A Chick Corea és Gary Burton fémjelezte formáció is fellépett, ez már megint valami egészen más zene, már a felállásból látható: a két szólista mögött Ilmar Gavilán és Melissa White hegedült), Jaime Amador brácsázott és Felix Umansky csellózott.

Duett formációknak is egy-egy este jutott. A partnerek? Brad Mehldau, Herbie Hancock, Gonzalo Rubalcaba, John McLaughlin. megidézték a Return to Forevert és a Mahavishnut is. Aztán ezt megismételte 70 évesen és a 75. születésnapon is. Ezt már nem sorolom fel, mert a gazdagság érzékeltetéséhez ez bőven elég.

Five Trios

A triójáték egyik etalonja vitán felül a Keith Jarrett, Gary Peacock és Jack DeJohnette formáció. (Pénteken a dobos a Hudsonnal szintén itt lép fel. Megnézzük.) A másik klasszikus viszonyítási pont triójátékban Corea. Burjánzó tehetségét tükrözően ötféleképpen. Először 2007-ben jelent meg a Five Trios album, melyen 6 cd-n foglalta össze, mi mindent jelent egy kreatív embernek a trió felállás, és miért szól mégis másként mindegyik. Akinek nincs meg, egy kis segítség, aki ismeri, görgessen tovább a koncert alcímhez! Az első lemez a „Dr. JOE” címet kapta (Chick Corea, John Patitucci, Antonio Sanchez játszik rajta olyan finomságokat, mint a „Mystic River”, a „Blues For Dali” és a „Promise”. A 2. cd-jén Eddie Gomez, Jack DeJohnette a partner, itt a „From Miles” cím jegyében hallható a „Solar”, a „So Near So Far”, a „Milestones” és „Walkin'” is például.

A harmadik korong címe „Chillin' In Chelan”. Corea partnerei Christian McBride, Jeff Ballard, eljátsszák a „Think Of One”-t, hallható a „Sophisticated Lady”, és megszólal a „Monk's Mood” is. A negyedik album („The Boston Three Party”) két közreműködője Eddie Gomez, Airto Moreira, a menüben pedig szerepel a „With A Song In My Heart”, a(z) „500 Miles High”, a „Desafinado” és a „La Fiesta” több verziója. Az ötösre, aminek a címe „Brooklyn, Paris to Clearwater”, rögzítették például a Hadrien Feraud, Richie Barshay ritmusszekcióval az „Aftertouch”-ot, az „Island Tune”-t. A hatos cd pedig amolyan bónusz örömzene a kihagyott track-ekből.

A koncert

Fotó: Nagy Attila, Müpa

Felvetődhet persze a kérdés, ilyen pályafutással a háta mögött már csak sütkérezni és nosztalgiázni megy fel a színpadra? A választ két óra alatt megkaptuk. Olyasmit tett, ami még a MÜPA színpadán is szokatlan. Az sem gyakori, hogy két részes volt a koncert szünettel. (A közönség, mivel előre nem jelezték, kicsit hezitált is egy ideig, hogy tényleg kimenjen-e.) Kreativitása és vitalitása viszont nem változott. A harmadik szám után lendült igazán bele az „In a Sentimental Mood” környékén. Annak idején az őstrióval is eljátszották a „Sophisticated Lady”-t. Most még jobban szólt. Hallottunk egy briliáns Scarlatti átiratot. Részleteket a The Great American Songbook-ból, néha Patitucci és Weckl kapta meg a mikrofont a felkonferáláshoz.

Hallgattunk verziót a Chick Corea waltz-ok sorozatból, John Patitucci bőgőn és Dave Weckl dobokon megmutatta, hogy lehet flamencosítani akár egy egyszerű gyerekdal kíséretét is. Olyan érzésem volt, mint mikor a sportban valaki szédítő karriert fut be, aztán visszatér nevelőegyesületéhez egy meccsre, hogy egy kis jutalomjátékon mutassa meg háláját kifejezve, hogy hova is jutott. A „Summer Night” vagy a „Morning Sprite” előadása közben az volt a benyomásom, hogy a jazz Harlem Globetrotters-ét látjuk és halljuk élőben.

A végén a közönség megénekeltetése lett a slusszpoén, amin még Corea is elcsodálkozott. Olyan tisztán szólt a kórus a szokásos zavart és kissé hamis próbálkozás helyett, hogy őszintén megtapsolta. Az énektanárnők már szabadságra mentek, és ráértek koncertre járni? Akkor örült igazán, hogy az előadása előtt szokása szerint lefotózta a közönséget. Szóval sütkérezésnek semmi nyoma. Megválaszolta azt a kérdést is, mi is a jazz: mikor rácsodálkozol, milyen szép is az élet. Olyasmi, mint mikor egy unoka mosolygó tekintete néz rád. Ilyen egyszerű. Erre tanított minket újra Chick Corea. Nagyon jó hinni neki.

Fotó: Nagy Attila, Müpa