JazzMa

Friss Hírek

VIRTUÓZOK ESTÉJE2018. november 14.
Jazzlista - november 10.2018. november 10.
Relax: Timeless2018. november 07.
Colin Stetson a Trafóban2018. november 05.
Játék – 2018 november2018. november 04.
KÖZÖS NEVEZŐN2018. október 31.
MAYNARD FERGUSON EMLÉKEST2018. október 23.

Hírek

A TRIBUTE TO WOODSTOCK

Eljött hozzánk New York felsőről a HUDSON, vagy ahogy a JazzTimes nevezi őket Upstate New York’s Supergroup. És nyomtak egy fergeteges koncertet a MüPában. De hogy mi adja az igazi különlegességét, ahhoz nem a zenéről kell először beszélni.

Flower power

A 20. századot sokan szidták az értelmetlen háborúi miatt, de ennek köszönhetően született valami, ami ma is fontos az embereknek. Akik még nem éltek akkor, azokat mitológiája nyűgözi le.Woodstock legenda lett, a lehet máshogy is élni szimbóluma. A Magritte repülő aktatáskás, kalapos, nyakkendős életperspektíva nem érdekelte őket. Néma ellenállók voltak a szeretet jegyében. A fű, a fa és a virág jobban érdekelte őket, mint a hivatalnoki életpályamodell. Főleg a fű, ami ott legális volt ráadásul. Szeretkezz, ne háborúzz, hirdette Lennon is, aki szeretett volna fellépni, de végül erre nem került sor. Nem volt ott a Rolling Stones sem, akik a nonkonformizmusnak lettek emblematikus figurái. Még ma is, közel a nyolcvanhoz. Ezért nem érdemes azon gondolkodni, létezik-e reinkarnáció. Ez a Keith Richards nem lehet ugyanaz az ember, ilyen évtizedekig tartó szisztematikus önpusztítás után. Csak viccelek. 3 nap béke és zene. Ez volt a szlogen, ami milliókat vonzott oda. Joan Baez, Janis Joplin, Grateful Dead, Joe Cocker, Ten Years After, The Band, Blood, Sweat & Tears, Johnny Winter és a stílus emblematikus figurája Jimi Hendrix, akit a jazzgitárosok is jegyeznek.

Vissza a Paradicsomba

A Hudson völgye ezt jelenti a négy zenésznek. Innen jött az ötlet, hogy ezt a feelinget, ami évtizedek után is hat, él a lelkükben, lemezre rögzítsék a maguk módján. Scofield a fő ideológus, lenyűgözi ez a zene, a blues alapok, szerinte Louis Armstrong, Miles és Lester Young is mindig dalokat játszott, melyek fontosak voltak a számukra. Ezért volt a repertoárján korábban a „Behind Closed Doors” vagy a „House of the Rising Sun” is.

Egyik Grammy díját is a „Country for Old Men” lemeznek köszönhette, amin nem tett mást, mint a country egyszerű harmonizálását ötvözte a jazz improvizációval. És született egy izgalmas anyag, olyan felvételek kerültek rá, mint Hank Williams „I’m So Lonesome I Could Cry” Merle Haggard „Mama Tried” vagy Dolly Parton’s „Jolene”. A Ray Charles előtt tisztelgő „That’s What I Say” lemezen is ezt tette. Ne feledjük, közben Scofield „Past Present” anyagával a legjobb instrumentális jazz album Grammy-jét is megkapta. Ennek jegyében a 2014-es „Juice” (amin még Chris Wood bőgőzött, Billy Martin dobolt, Scofield gitározott, de már Medeski ült a billentyűs hangszerek mögött). Ott van a lemezen „The Times They Are A  Changin’” Bob Dylantől, Jim Morrison emblematikus „Light My Fire”-je és a Clapton-Bruce kompozíció, a „Sunshine Of Your Love”. Itt vannak a gyökerei a koncertnek.

Easyrider in jazz

Elkezdtek dalokat komponálni a lemezre, melyek a blues alapok, a progresszív rock és a swingelő modern jazz kombinációi. És kiválogatni a Woodstock szellemiségét leginkább hordozókat, melyek ott is elhangzottak, és tartalmában nem vesztették el aktualitásukat. Ami elgondolkodtató. Mint Dylan Hard rain-je. Ez persze a hangszerelést is meghatározta. Scofield bluesra érzékeny improvizációja adott. Medeski Hammondon és zongorán izgalmasan ellenpontozza a játékát. A progresszív és instrumentális rock fontos hangszere volt az orgona (lásd Deep Purple Procol Harum, Uriah Heep). A The Band „Upon Cripple Creek”-jéhez (újra vissza a countryhoz) egy olyan ragtime alapot nyomott, hogy álmélkodhattunk. Még az ének is stimmelt. Scofield pedig szétszedte és összerakta az egyszerű dallamot, még a „Bye Bye Blackbird”-öt is belecsempészte, ha jól hallottam. De addigra már állt a bál, fergeteges koncert kerekedett. Scott Coley (a cd-n még Larry Grenadier játszott) négyféle technikával játszotta el a bőgőszólamot. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az elmúlt évtizedek legjelentősebb dobosa játszott, s időnként szóló felvezetésekkel ellenpontozta a rockosabb, bluesosabb periódusokat, nos akkor már elképzelheti mindenki, hogy mondjuk Hendrix „Castles Made of Sand”-jának előadásakor mi történt a színpadon. Ráadásként pedig egy jó negyedórás örömzenét hallottunk, stílszerűen Joni Mitchell legendás szerzeménye, a „Woodstock” volt a kiindulópont.

BTDT. Írnák a közösségi oldalon a zenészek. Ami ugye annyit tesz a szlengben: Been There, Done That: ott voltam, megcsináltam. Köszönjük.

20180706-hudson4.jpg
Fotó: Posztós János, Müpa

Vissza a hírekhez