JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
Saját hangon2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

MERÉSZ- SZABAD ZENÉK MEGHÖKKENTŐ CSOMAGOLÁSBAN

AZ ÁVÉD JÁNOS QUARTET ÉS AZ ESPACED FRAGMENTS JAZZ- KONCERTJEI A SÁRVÁRI NÁDASDY VÁR DÍSZTERMÉBEN A vasi kisvárosban 2007 óta bejáratott sorozat, a Markó Péter művház- igazgatóhelyettes által szervezett, Valami jazz Sárváron péntek esti programjában egy előre tervezett, és egy „hirtelen beugró” együttes adott nem mindennap hallható koncertet. A legkisebb közös többszörös a free-jazz kategóriájába tartozó zenei irányzat volt, melynek alkotásaiban mindkét csoport zenéje fogant.

avedj-zenekar.jpg

Az Ávéd János szaxofonos által vezetett hazai formáció tagjai elismert zenészek. A már régóta együttjátszó, összeszokott egykori  trió felállásban a névadó zenekarvezetőn kívül Horváth Balázs nagybőgőn, valamint a szülővárosában az utóbbi időben nemigen fellépő, ezért muzsikájára kíváncsian váró ittenieknek bemutatkozó Sárvári- Kovács Zsolt dobon játszott. 2013-tól hozzájuk csatlakozott az eddig komolyzenei berkekben közismert Fassang László zongorista. A crossover tevékenység zenei körökben nemcsak a zenét, hanem az előadókat is jellemezve közismert: leginkább a folk-, avagy a rock- és blues-zenészek a jazz műfajában, néha fordítva történő ideiglenes vagy állandósult elkalandozásai vonatkozásában. De hogy egy, a hangverseny pódiumokon befutott zongorista, orgonista a jazz felé orientálódjon, az nagyon ritka nálunk. Saját elmondása szerint a művész 90 %-ban komoly-, 10 %-ban jazzmuzsikus.

Ávéd János fiatal kora ellenére sokat kísérletező, sokat dolgozó, sok, más-más hangszer-összetételű együttesben muzsikáló művész. A most bemutatkozó Ávéd János Quartet-en kívül az Ávéd János Unity-ban Szabó Dániellel, a most már Amerikában élő zongoristával, a Jelen- trióban Hock Ernő bőgőssel, az Ávéd- Csongrádi Quartetben Csongrádi Gábor gitárossal, az Ávéd János Balance-ban Fenyvesi Márton gitárossal, az Oláh Szabolcs Quintetben a névadó gitárossal, a Váczi Dániel Multetben szaxofonos kollégájával lép fel. A blues-soul-jazz határán népszerűséget szerzett Kéknyúl formációban a szintén az ott vendégszereplő jazz szaxis kollégával, Jász Andrissal is kirándult. Nos, tehát felcsigázva várta a nem túl nagyszámú publikum az előadást.

avedj.jpg

avedj-zenekar2.jpg

A szögben előretolt zongora mögött Fassang ült a baloldalunkon, előtte a csoport vezetője, Ávéd tenorjával a nyakában, őmögötte az alacsony termetű bőgős, Horváth Balázs állt, míg a színpad jobb oldalát, gyönyörű fehér kályha mellett Sárvári- Kovács foglalta el szépszámú ütőseivel.

A csoport tavalyelőtt megjelent nagylemeze, a szakmai körökben teljes elismertséget szerző „Have News” című volt bő egyórás koncertanyaguk alapja. Elsőként mégis a „Hadd menjek, Istenem, mindig feléd” c. opus átdolgozása hangzott el, mely a Titanic elsüllyedésekor lett a filmen keresztül közismert, de e sorok írója, a református gyülekezet kántora lévén, a 422. ének címen azonosította. A tenorszaxi dallamfelvezetője utáni jazz-zenében bizony rájöttünk, hogy a fiúk szabad zenei kalandozása, elvont asszociációkat inspiráló zenéje bizony nem fülbemászó muzsika. A szaxofon szaggatott, kipréselt, kinyögött hangjai, ahol az akkordfelbontások hírét- hamvát sem sikerült azonosítani, a zongora vég nélküli hömpölygő-áradó, fel-alá hullámzó kísérete,  a ritmust leginkább „követő” nagybőgő föntről lefelé cikkázó futamai, a sokrétűen díszített, bonyolult variációkat felvonultató ütős játéka jelezte: az est nem a  mainstream jazzt kedvelők alkalma lesz. Az ezt követő „Szentiván éji álom” c. kortárszene zongora-szólóval lett átvezetve, hogy a szaxofonra és zongorára megkomponált parlando zenei elbeszélés előbb külön-külön, majd uniszónóban is lekösse érdeklődésünket. Zsolti csak a szám felénél csatlakozott be az örömködésbe, nem úgy, mint a hármas blokk utolsó számában, a „Talizmán” címűben, ahol a ritmus meghatározó volt. A végre tapsolni engedett közönség pedig várta a folytatást. Az „Ajándék” (a lemezen „The Present” címmel feltüntetett) címűben, amolyan latinos ritmus-lázzal kísérve, kezdetben ismét a helyi születésű muzsikus irányított, persze Ávéd ezúttal „közérthetőbben” megfújt fúvós- dallamai mellett. Dicsérendő volt Horváth Balázs dallamot szövő bőgő imprója is, úgy, hogy vonót a kezébe sem vette. A kitűnő barokk-orgonista most egészen más oldalról közelített a zenéhez, persze hozzátéve, hogy J.S. Bach és kortársai is kitűnően improvizáltak hangszerükön, sokszor perceken keresztül, amelyek egy része később megjelent a későbbi, megírt darabokban is. A melankolikus, szomorkás moll-futamok egyre erősödtek, morajlottak az alsóbb oktávokon játszva, hogy felfelé törve az extatikus állapot felé tereljék érzékeinket. Érdekes, hogy a bal kéz jellegzetes jazzes akkord beszúrásai László játékából hiányoztak, mégsem volt hiányérzete a hallgatónak, hogy egy echte jazz koncerten van. Az „Offset” c. kompozíció, mely, mint az előzők is, Ávéd János szerzeménye volt, egy minden határt lerombolóan szabad szárnyalás volt. A zenei avantgárd, kísérletező zajeffektekkel, a szaxofon sivításaival, teljes kakofóniával jelezte ennek tettenérését. Hát igen, ahogy valahol olvastam zenéjükről: ez a lemez nem az országjáró autózáskor kerül a CD lejátszóba. Ismét zongoraszólóval jött az átmenet a második blokk utolsó számának, a „Könyv” (a lemezen „The Book”) címűnek bemutatásához, mely most egy emészthetőbb dal volt: kemény dúrokkal hullámzott Fassang dallamos zongora hálószövése, a legalsó oktávokat erőteljesen, Lisztes drámaisággal megszólaltatva, míg János fúvósjátéka visszatérés volt a dallamossághoz.

avedj-zenekar3.jpg

avedj-zenekar4.jpg

A free jazz eszköztára, a progresszív zenei látásmód, a klasszikus zenei látásmód átvétele jellemezte zenéjüket, ahol mégsem a disszonáns hanghatások maradtak meg emlékünkben, hanem a letisztult muzsika. És ez nagy érdem!

avedj-zenekar6.jpg


A SVÁJCISAPKA RENESZÁNSZA

escapedfragments.jpg

Alig 20 perc múlva lépett a pódiumra az a nagyon nemzetközi Escaped Fragments (kb. felszabadult törmelékek) nevű alkalmi formáció, mely a közeli osztrák- burgenlandi  Chilli Jazzfesztiválra verbuválódott össze. A zenészek egy része különböző free alakulatokban járt már nálunk, így az amerikai trombitás Herb Robertson vagy főleg az osztrák dobos, Emil Gross, de az angol bőgős, Paul Rogers is volt tavaly vendégünk. A lengyel Tomek Lés, aki gitáreffekteken játszik, valamint a nagy meglepetés-ember, az amerikai Tristan Honsinger csellista azonban ismeretlenek voltak számunkra. Hát, mi tagadás, meghökkentő volt látni a 69 éves igencsak foghíjas, gondozatlan szakállú, lebegő hajú, kidülledt szemű, a nálunk a dicstelen szocializmus-kor proletár- kelléktárában megszokott kopott svájcisapkát hordó, már-már rongyokba öltözött csellistát a beállás alatt. De vörös sapkás menedzserük sem nézett ki különben. Na, itt nagy performansz lesz, gondoltuk. Dickens regényeiből ismert XIX. sz. eleji figurák lepték el csodálatos reneszánsz dísztermet. Mindenki felfokozva várta a fejleményeket: ugyan, mi vár ránk, ha zenélni kezdenek.

És hamarosan el is kezdtek. Művészet vagy szemfényvesztés? Zene vagy „így én is tudok zenélni”? Ad hoc meghökkentés vagy begyakorolt profi show-műsor? – vetődtek fel bennünk a kérdések, amikor a kotta nélkül felálló- ülő zenészek játszani kezdtek.

De nézzünk körül! A színpad bal oldalán ült a minden néző szemét magára vonzó, sok poszt- punk zenekarban érdemeket szerző csellista alaposan elnyűtt hangszerével, még jobban elnyűtt, szálait hullató vonójával. Mögötte, középre helyezkedve a jóképű, majdnem elegáns, fekete ingbe, nadrágba öltözött brit állt. Ami nem mindennapi, az egyrészt a hangszere volt: 7 húros, a szokásos bőgőnél jóval keskenyebb, kisebb hangszerével, másrészt bajsza, szakálla nem lévén, az alsó ajak alatti szőrzetét meghagyva ütött el a szokásostól. Középen a színpad hátulján a Sárvárra hazajáró grazi dobos ült, szintén szokatlan dobszerkója mögött. A lábcin és a lábdob a fele méretű volt a szokásosnál, a pergő- és a mélydob is méreten aluli volt. Talán csak a cinek voltak szabványos méretűek, és Emilt ismerve, a környéke tele volt pakolva egyéb percussion-okkal, ritmushangszerekkel, amelyeket persze gyakorta használt is.  A már említett fajansz kályha előtt a szakállas lengyel állt, szokványos gitárjával a nyakában, és egy négyzetméter kütyüvel a lába előtt. Mi tagadás, egy normálisan megpengetett gitárhangot a koncert alatt nem hallhattunk, ellenben „jól illeszkedő” effekteket annál többet. A nagydarab, erős trombitás kissé kihízott kék pulóverjében a múzeumba vezető nagy fehér ajtó mellett telepedett le a hagyományos B trombitától eltérő kisméretű piccolo trombitája, és egy annál kisebb, játék trombita, valamint egy tüntetést feloszlató megafon társaságában.

escapedfragments7.jpg

Hogy nem voltak nagyon összeszokva, az hamar kiderült: Honsinger cselló dallamaira  Gross nehézség nélkül csatlakozott, Robertson is bele-belefújt ebbe-abba a hangszerébe, azért a hangnemen belül indítva, Lés alig hallhatóan matatott valamit a gitáron. Úgy tűnt, hogy néha eltalálta a vezérfonalat, és három- négy, odaillő effektet eleresztett. A leginkább kívülálló az a Rogers volt, akinek pedig kézenfekvő lett volna az együttműködése a vermonti csellistával. De az angol ritkán vetette bele magát a zenélésbe, csak mosolygott, bemozgott a ritmusra (ha volt), de a végén megérezte az amerikai üzenetét: egy szédületes együtt-rögtönzést vágtak le úgy, hogy a Paul bőgőjének felső, szinte cselló vagy már brácsa magasságra hangolt húrjain megszólaló dallamok méltóan csatlakoztak a csellistáéhoz egy kérdez- felelek blokk révén. Tristan azzal a Cecil Taylorral együtt készített lemezeket a ’70-es évektől egészen a ’90-esekig, aki a free-jazzt megvalósító zongoristák úttörője volt. A 69 éves (többnek nézett ki) csellista 8 lemezt adott ki élete folyamán, a legutolsókat már Európában. Itt, a toleráns kontinensen még van fogadókészség és eladhatóság.

escapedfragments3.jpg

Igazából ő vezette a koncertet. Számokról nem beszélhetünk, hiszen egyetlen 50 perces improvizációra épített műalkotás alkotta a műsort.  A szakállas szólista gyakorta énekelt is, vékony, nem erős hangján, sőt, volt olyan rész is, ahol egy nő és egy férfi duettjét tolmácsolta egymaga sajátos operájában. Hogy tudott bánni hangszerén, azt az bizonyította, hogy hol klasszikus,  Mozartos részeket játszott be, hol népdalokat, tengerész-dalokat tolmácsolt, meglepő hitelességgel. Grossról tudtuk, hogy ért a ritmizálás mesterfogásaihoz: legalább két tucat kiegészítő „zajkeltővel” színezte a zenét, egyúttal  hökkentette meg a hallgatóságot. Figyelmet odavonzó percek voltak azok, amikor a trombitás megafonon keresztül rendőri határozottsággal utasításokat osztott ki a teremben, majd valamelyik instrumentuma szirénákat utánzó hangszínével kötötte le egyáltalán nem lankadó figyelmünket.

Nos, igen: ilyesfélét ritkán hall az ember. Érdemes volt eljönni, meghallgatni. De talán nem túlzás, ha azt mondom: a látvány is legalább ekkora részben hozzájárult az élményhez. Tessék alaposan átnézni a koncerten készült képgalériát is!

escapedfragments2.jpg

escapedfragments4.jpg

escapedfragments6.jpg

escapedfragments5.jpg


Vissza a hírekhez