Fusio Group lemezbemutató koncert
Van egy zenekar, amely csaknem 25 évvel ezelőtt (egész pontosan 1995-ben) adta ki első lemezét, „Life Rhythm” címmel, és bár azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok változást megéltek, zenészek jöttek-mentek, de a mai napig zenélnek, és immáron a hetedik lemezüket jelentették meg. Szendőfi Péter neve többünknek ismerősen csenghet, akik otthonosan mozognak a hazai jazz szcénában. Dobosként több különböző formációban feltűnt, a Fusio Group pedig a saját zenekara, amelyet 2 és fél évtizede működtet. Ezúttal két fiatal zenész is csatlakozott, így az ötösfogat az alábbiak szerint alakult: Szendőfi Péter (dobok, zenekarvezető, zeneszerző) – Elek István (szaxofonok + a közönség szórakoztatása) – Kormos János (gitár) – Tálas Áron (billentyűk) – Szuna Péter (basszusgitár).
Nem sokkal 8 óra után színpadra is léptek, és azonnal belecsaptak a lecsóba. A koncert során majdnem a lemez teljes anyagát lejátszották, illetve egy-két korábbi szerzemény is előkerült. Keményebb dalok és balladák is voltak, a zenészek pedig jól alkalmazkodtak mindenhez. Tálas Áron a hangszínekkel variált az adott hangulathoz megfelelően, és persze nagyszerűen játszott. Amilyen visszahúzódó személyiségnek tűnik általában még a színpadon is, itt annyira felszabadultan, lelkesen játszott, érződött rajta, hogy magával ragadta a műfaj sodrása. Kormos János a keményebb, már-már metál zenére hajazó szólókat is remekül illesztette be jazz környezetbe, és jól szóltak az egyszerűbb gitártémák is. Szuna Pétert én először hallottam játszani, de nagyon jól illeszkedett ebbe a stílusba és ebbe a zenekarba a játéka, remek basszusfutamokat hallhattunk tőle, slappelve szólózott több számban is, és a fúziós zenére nagyon jellemző pontos, dinamikus alapot is nagyon jól odatette, le a kalappal előtte.
A koncert két részből állt, összesen kb. másfél órát játszottak, és jól össze is válogatták a repertoárt, hogy ne legyen egyhangú a stílus. Hozzám a balladák egyébként is mindig közelebb álltak, és a második ilyen dal (aminek sajnos a címére nem emlékszem) nálam a koncert csúcspontja volt. Jól váltogatták a dinamikát, ezzel folyamatosan fenntartva a közönség figyelmét.
A „Step Away” című korong ízig-vérig fúziós zene, Szendőfi Péter kitett magáért zeneszerzőként és dobosként egyaránt. Aki nem tősgyökeres jazz rajongó, de a rockzenében otthonosan mozog, annak valószínűleg jó kiindulási pont lehet ez a stílus a kezdeti ismerkedéshez. A zenei alapok kellően összetettek, a ritmusszekció remekül működik együtt a szólistákkal, egészen addig, amíg szerepet nem cserélnek. A dob és a basszus (főleg az előbbi) gyakran vált szólóhangszerré az este folyamán. Valójában a teljes koncerten középpontban állt a dob, mind színpadképben, mind zeneiségben.
Ha egy negatívumot kell kiemelnem a koncert kapcsán, az számomra a hangerő és/vagy a hangosítás volt. Tudom, hogy itt Szendőfi Péter a központi figura, és dobosként tudom is értékelni, ha jól szól a dobfelszerelés, és szerepet kap az ütős. Ennek ellenére a „kevesebb néha több” elven én pl. szívesen meghallgatnék egy unplugged változatot ugyanebből a koncertből. A szerzemények ugyanis jók, a lendület átjön az amplitúdó nélkül is, mégis sokszor kifejezetten hangosnak éreztem az egészet, ami – ha a rockzenei részét nézem – akár szándékosnak és követendőnek is tekinthető, de jazz zenei szemmel (és füllel) sajnos sok finom részlet eltűnt. Ebben talán szerepet játszott a helyszín is, egy ilyen klubkoncerthez szerintem a visszafogottabb hangerő jobban passzol, ettől még a dinamikával lehet játszani, ettől még ugyanúgy el tud ragadni a sodrása. Volt olyan basszusgitárszóló, ahol konkrétan csak Péter kezeit nézve tudtam megítélni, hogy ez biztos nagyon jó lehet, de az erős dobkíséret elnyomta. Ez lehet, hogy csak az én szubjektív véleményem, ugyanis a közönség nagy lelkesedéssel fogadta ezeket a részeket is. Ugyanakkor a hangulathoz egyértelműen hozzátett, hogy nem fogták vissza magukat. Ez pedig nagyon jó volt, jó kapcsolat alakult ki a közönség és a zenekar között. Azt hiszem, ez az egyik legfontosabb, bármilyen koncerten.
Számomra különösen jó élmény volt újra koncertre menni, az elmúlt időszakban kevesebb időm volt ennek a hobbimnak élni, de igyekszem újra visszacsöppenni a jazz és a JazzMa vérkeringésébe. Ehhez jó kedvcsináló volt ez a koncert, és remélem, innen csak egyre több hasonló lesz. A zenekarnak sok sikert kívánok a következő 25 évre, a fúziós jazz szerelmeseinek pedig mindenképp ajánlom figyelmébe a zenekart és az új lemezt.
Külön köszönet Rainer Annának, hogy ezúttal sem hagyta, hogy egyedül menjek koncertre.
