Jazz-Január Svájcban
„Szia Csaba!
Mostanában nem jársz koncertre?
Üdv, Réka”
De, Réka járok, habár ez a január Svájcban kicsit kevésbé pörgős, mint mondjuk a tavaszi-nyári fesztivál-hónapok. Az elmúlt hetekben leginkább helyi (svájci) zenészek koncertjein voltam; próbálom kicsit jobban megismerni a helyi zenei életet. A „take-home-message” az lenne, hogy nagyon remek svájci jazz-zenészek vannak, és ha valaki éppen erre jár, és ezek a zenészek játszanak valahol, akkor nyugodtan be lehet nézni, mert világszínvonalú produkciókat lehet látni-hallani, annak ellenére, hogy (feltehetően) ezeket a neveket nemigen hallották még a magyar jazzrajongók.
Szóval. Először is, voltam Nat Su koncerten a baseli Birds Eye klubban (aki kb: „Svájc válasza Lee Konitz-ra”). Nat mester mostanában inkább tanít, mint koncertezik, de van néhány remek formációja, pl. a Straymonk. A Birds Eye koncerten az ugyancsak nagyon kiváló, brazil Aliéksey Vianna gitárossal játszott, és jazz/bossanova darabok voltak a programon.
Aztán voltam egy kis faluban (Gysenstein a neve) egy ottani fogadóban Andreas Schaerer koncerten (aki kb: „Svájc válasza Bobby McFerrin-re”). Énekel, scattel, szaxofonozik, pozanozik a hangszalagjaival, és hatalmas hangulatot tud teremteni. Amúgy sokáig Németországban élt, és mostanában az ACT label-nél jelentet meg kiváló lemezeket. A mostani projektje „A Novel Of Anomaly“, amelyben a finn gitáros Kalle Kalima, a virtuóz olasz tangóharmonikás Luciano Biondini és a svájci dobos Lucas Niggli (aki kb: „Svájc válasza Manu Katché-re”) a tettestársai. Egyébként Andreas másnap Budapesten lépett fel, Kalle Kalimával duóban (BMC), de úgy látszik a Jazzma munkatársai nem voltak a koncerten.
Aztán voltam Muri kisvárosban David Friedman koncerten. David Friedman amerikai vibrafonos, de már nagyon régóta Németországban él és tanít: a berlini „Hochschule der Künste” jazz-konzervatóriumot vezeti. De emellett továbbra is fenomenálisan vibrafonozik.
Voltam még Fribourgban egy „helyi versenyző” koncertjén, akit Fabian Favré-nek hívnak, és zongorista és francia nyelven rappel. (kb: „Svájc válasza egyszerre Robert Glasper-re és Casey Benjamin-ra”). Legtöbbször trióban játszik, de most egy nagyobb zenekarral lépett fel, amelyben a hip-hoptól, a straight ahead jazzen és a New Orleans jazzen át rengeteg befolyást vegyített össze.
Aztán voltam Rheinfeldenben (Basel melletti falucska) a Q4 klubban a Claus Raible - Giorgos Antoniou - Alvin Queen trió koncertjén. Claus német zongorista (kb: „Németország válasza Bud Powell-re”), Giorgios görög származású, Svájcban élő bőgős, és Alvin Queen-t nem kell bemutatni: ő ugyanis Csík Gusztáv dobosa. (na csak vicceltem... természetesen Alvin mester a modern jazz-dobolás egyik legnagyobb alakja élő legendája... de az is igaz, hogy Guszti bácsi legújabb, Svájcban felvett lemezén is ő dobol.) Egyébként Alvin mester már jó ideje Svájcban él; ha jól tudom, már svájci állampolgár. Valami frenetikus koncertet adtak így hárman: straight-ahead jazz-triózene volt a legmagasabb szinten.
Voltam még Genfben is, ahol egy Irene Schweizer szólózongora koncertet sikerült elcsípnem az AMR klubban. (kb: „Svájc válasza egyszerre Keith Jarrett-re és Cecil Taylor-ra”). Legtöbbször duóban játszik (dobosokkal, mint Pierre Favre vagy Joey Baron vagy Andrew Cyrille), de most csak szólóban zongorázott. Irene elég idős már, az egészsége sem a legjobb, nem sokat koncertezik ma már. Most is csak egy 40 perces programot kaptunk, de minden perce aranyat ért.
Hát ennyi. Tavasszal beindulnak a fesztiválok, és „nagyobb nevek” koncertjeiről fogok tudni tudósítani. Mindenesetre a fenti zenészek („kisebb nevek”) mindegyikét is jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, lemezen és koncerten egyaránt.
