JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 28.
Névnaposok – Maja2024. március 28.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.
Taylor, Curtis: Taylor Made2024. március 14.

Hírek

Berdisz 50! - Exkluzív interjú Berdisz Tamással

Berdisz Tomit jazzkonzis kora óta ismerem. Szépen elszaladt az idő velünk…

img-2547.JPG


1) Mikor és hol születtél?

1969. március 20-án születtem Budapesten.

2) Volt a családban előzménye a zenélésnek?

Édesapám zongorista-orgonistaként dolgozott.

3) Te mikor és milyen hangszeren kezdted? Mikor váltottál dobra?

6 éves koromban kezdtem zongorázni, dobolni mindig is szerettem volna (erről fényképes bizonyítékaim is vannak 2-3 éves koromból, amikor már önfeledten csapkodtam fakanállal a nagymamám fedőit és lábasait), de nem volt dob oktatás a zeneiskolában, amikor a tanulmányaimat megkezdtem. Végül 13 évesen kezdtem el dobolni.


img-0617.JPG


4) Milyen iskolákba jártál?

A zeneiskola után a Pécsi Művészeti Szakközépiskola klasszikus ütő tanszakán tanultam, majd 1989-1992 között Kovács Gyula növendékeként végeztem az akkor utolsó évében járó “Jazzkonzin”. 2002-2006 között aztán elvégeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet is, bár a diplomámat a mai napig nem vettem át a nyelvvizsga hiányában, ami szégyen, de azt hiszem, ez már így is marad.

5) A jazzkonziban kikkel jártál egy osztályba?

Osztálytársaim voltak többek között: Szendőfi Péter, Fekete-Kovács Kornél, Csejtey Ákos, Kaltenecker Zsolt, Erdélyi Péter (Etyi), Soma, Juhász Gábor, aztán voltak sokan, akikből nem lett aktív jazz zenész, vagy ma már nem azok.

6) És kik voltak a kiszenekari partnereid?

A legelső zenekar, ahova bekerültem Márkus Tibor (zongora) zenekara volt, itt Fekete-Kovács Kornél (trombita), Csejtey Ákos(szaxofon), Jászai Judit (gitár), Horváth György (bőgő) voltak a partnereim. Nálam mind sokkal rutinosabb jazzista, sokat tanultam tőlük.

7) Ki volt az első "nagy öreg", aki vitt magával?

Az első “igazi” jazz zenekarba Friedrich Károly tanár úr hívott el, Lakatos Pecek Géza bácsit helyettesíteni. Ez volt a kiváló jazzénekesnő, Bontovics Kati zenekara, ahol olyan partnerekkel játszhattam együtt, mint ifj. Rátonyi Róbert (zongora), Oláh Kálmán (zongora), Egri János (bőgő), Hárs Viktor (bőgő), Tomsits Rudolf (trombita), Friedrich Károly (harsona), Sipos Endre (trombita), Cselik Gábor (zongora). Szóval bele a mélyvízbe…

8) Eddig milyen zenekarokban játszottál?

Hű... Eddigi pályám során számos zenekarnak voltam tagja, és még több zenekarban voltam a dobos helyettese. Ez is egy jó feladat, beugróként, sokszor próba nélkül hibátlanul teljesíteni. Tulajdonképpen nehezebb, mint a zenekar saját, begyakorolt dobosának lenni. Nincs esély hibázni. Ez olyan jól szokott sikerülni, hogy a mai nap az iPademen tárolt műsorokat megszámolva jelenleg 31 produkció műsorát tudnám játszani, ha kell. Ez természetesen nem 31 zenekar, mivel egy-egy előadónak többféle műsora is futhat egyidőben, de semmiképp nem kevés.

Szóval a zenekarok, amiknek tagja voltam-vagyok (remélem, senkit sem hagyok ki...):

Pécsi Művészeti Szakiskola big bandje

Lucky Boys Dixieland

Olds Mobile Dixieland

Papa Fleigh Dixie Company

Bontovics Kati zenekar

Mirror Two (első zenekarunk Sárik Petivel)

Pege Aladár Quartet

Cotton Club Singers

Hungarian Cotton Club Orchestra (a későbbi Budapest Jazz Orchestra)

Gerendás Péter zenekar

Budapest Jazz Orchestra

Táncosokkal F@rkalók (bocs, ez a neve)

Jazzsteps Band

Határőrség Big Bandje

Sárik Péter Trió

Showder Band (Fábry Showder zenekara)

Tomistars

Hungarian Swing Company

Szalóky Classic Jazz Band

Regős Trió

Szűcs Gabi zenekar

Náray Erika Band

Stúdio 11

Pa-Dö-Dö

Szakács Tibor zenekar

Falusi Mariann projektek

Singerstreet

László Boldizsár projektek

Bopcorn

Honey Valley Big Band

Berdisz Művek

BesT Off Trio

Free Style Chamber Orchestra


Beugróként:

Váczi Eszter

Kozma Orsi

Malek Andrea

Szulák Andrea

Szinetár Dóra

Farkas Gábor “Gabriel”

Gájer Bálint

Wolf Kati

Crystal zenekar

Budafok Big Band

és még biztosan van, amit kifelejtettem...

Jó volt dolgozni és tanulni a sok “híres külfölditől”:

Bob Mintzer, Butch Lacy, Kevin Mahogany, Jasper van’t Hof, Mark Nightingale, Thomas Gansch, Ed Neumeister, Joe Muranyi, George Duke, Fred Hersch, Ken Peplowsky, Bert Boeren, John Allred, Peter Lipa, Ruggero Robin, Raphael Wressnig és még biztosan vannak páran...

Akik sokat jelentenek-jelentettek számomra, és mindig kaptam, tanultam tőlük: Regős István, Babos Gyula, László Attila, Makovics Dénes, Friedrich Károly, Elek István, Nesztor Iván, Kovács Gyula…és biztosan folytathatnám ezt a sort is, és remélem, még bővül jópár névvel..

Most hirtelen ennyi jutott eszembe...


9) Mikor alakítottad meg első önálló formációdat?

Az első zenekar, amit összehoztam a Pécsi konzi big bandje volt 1985-ben.
Viszont “felnőttként” nagyon sokáig halogattam saját zenekar létrehozását, mindig nagyon sok helyen játszottam, nem is volt rá időm és nem is tartottam fontosnak, hogy a nevem alatt fusson egy zenekar.
Első önálló zenekarom a Berdisz Művek 2015-ben alakult, ugyanebben az évben megalakult egy másik formáció is a BesT Off Trió (igen, off, nincs elírva).


10) Jelenleg van saját zenekarod?

Jelenleg a Berdisz Művek és a BesT Off Trió aktív, ha azt az évi pár fellépést aktivitásnak lehet nevezni...

11) Eddig hány CD-n játszottál?

Nem tudom, de egyszer majd megszámolom. Jazzlemezen, avagy jazzes zenét játszó zenekar lemezein... hm…nem sokon játszom. Van egy lemezünk Regős Pistával, pár darab a Sárik Péter Trióval, a Budapest Jazz Orchestra-val. Free Style Chamber Orchestra, Cotton Club Singers, ha az annak számít.., Szűcs Gabival, Náray Erikával, Malek Andreával, a Singerstreet-tel és persze a Berdisz Művekkel.

Soha nem voltam egy “igazi jazz ember” és szerintem a hazai jazz zenészek sem feltétlenül tartanak annak... Talán, ha megtanulnék csukott szemmel elmélyült, avagy épp fájdalmas arckifejezéssel dobolni, az biztosan jazzesebb lenne. Nekem jó így is. A valódi elmélyülésben hiszek, a megjátszott verzió nem szimpatikus.

Már a jazztanszakon is megbélyegeztek párunkat azzal, hogy “Kaméleon dobosok” vagyunk, mert sokfélét játszunk, de igazán nem értünk semmihez. Ezt egy tanár mondta. Igaza lehet... ha ő mondja..

12) Mióta tanítasz?

1990. szeptember 1. óta tanítok.

13) Melyik iskolákban tanítottál/tanítasz?

Hű... ez nagyjából olyan kérdés, mint a zenekarok…

Ráckevei Állami Zeneiskola

Postás Erkel Ferenc Zeneiskola (korábbi Bartók Jazz Konzi utódiskolája)

Sándor Frigyes Zeneiskola Dunaújváros

Egressy Béni konzervatórium Csepel

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszaka (itt mindössze 3 évig bírtam..., aztán eljöttem). Szeretem azt érezni, ha szükség van rám valahol, legyen ez iskola, vagy zenekar. Amikor hiányzik ez az érzés, akkor menni kell, bármennyire is presztizs kérdés ott lenni. Sokat gondolkoztam rajta, hogy jól döntöttem-e akkor, de mindig arra jutok, hogy igen. Aki tőlem szeretne tanulni, az megtalál így is.)

Végül az Etüd konzervatórium, ami tavaly megszűnt.

Azóta most már csak magán úton, illetve a Pálmai Dobakadémián tanárkodom, időnként egy-egy dobkurzust tartok az ország valamelyik rendezvényén, zsűrizek ütős-dobos találkozókon. A Kanizsa Big Band jópárszor, és legutóbb a szombathelyi ISIS Big Band hívott meg teljes zenekari kurzust tartani. Megtisztelő feladatok.

14) Van már olyan tanítványod, aki nevet  szerzett magának a jazzben?

Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, az ÖSSZESRE! Akikből aktív zenész lett és azokra is, akikkel “csak” sikerült megszerettetnem a zenét. Nem csak a jazz műfajában értek-érnek el jó eredményeket, pop és rock stílusban is ügyeskednek jópáran. Sokan megfordultak a kezeim között, hosszabb-rövidebb ideig volt alkalmam kicsit mindenkivel foglalkozni. Hangszeresen is, és ha szükség volt rá, lelkileg is.

Csízi Laci, Serei Dani, Varga Bendegúz, Szabó Sipos Ágoston, Benkó Ákos, Tálas Áron, Szegő Dávid, Miklós Szilveszter, Oláh Gábor, Molnár Mátyás, Bánfalvi Sándor, Gerendás Dani, és még “sokan mások”...

Nem volt szándékomban bárkit is kihagyni, mindenkit szeretek és büszkén vállalom őket, és remélem ezzel ők is így vannak!

15) Utolsó előtti kérdésem: mióta ismered Kingát, aki mióta is a feleséged? Gondolom, neki köszönheted a kutyákat...

Kingát lassan 9 éve ismerem, aki még nem a feleségem, ez a másik saram a nyelvvizsga mellett, tavaly megígértem neki és szeretném is feleségül venni, de annyi minden zajlik körülöttünk, hogy nem jutottunk el odáig :)

Kutyáim nekem is voltak mindig, neki is, így amikor összekerültünk, igen komoly állatfarm jött létre, ami azóta is megvan, kisebb-nagyobb létszámmal ott vannak körülöttük. Jönnek, befogadunk, elmennek, belehalunk, újjászületve megint belefutunk ebbe a csodálatosan szép vállalásba.

16) Mikor és hol lesz a jubileumi koncerted, és azon kik lépnek fel?

A jubileumi koncert március 28-án csütörtökön lesz a Budapest Jazz Club-ban.

A két részes program első felében a jelenlegi két aktív formáció a Berdisz Művek (Stencli Tamás - szaxofon, Juhász Attila - zongora, Frey György - basszusgitár, Pusztai Csaba - ütőhangszerek) és a BesT Off Trió (Révész Richárd – zongora, Frey György - basszusgitár) játszik majd.

A koncert második részében olyan kedves vendégek, barátok lépnek színpadra, akikkel régebben, vagy akár napjainkban is gyakran szoktam játszani. Néhány név kedvcsinálónak: Elek István (szaxofon), Szalóky Béla (cornett, harsona), Hámori János (trombita), Oláh Zoltán (bőgő), Tálas Áron (zongora), Szűcs Gabi és zenekara, Myrtill, Náray Erika és zenekara, valamint egy régi TV-show zenekara, a Fábry Showder Band Kuzbelt Péter vezetésével. Talán még Falusi Mariann is ott lesz, ha odaér... Jó lenne. Vele sokat bőgünk a színpadon. Érzékeny lelkek vagyunk... talán ettől működik...

Egész este mienk a nagyterem, akinek van kedve, hozzon hangszert és lehet jönni jammelni! Mindenkit szeretettel várunk!


img-1787.JPG

Vissza a hírekhez