VÁCZI DÁNIEL interjú

"A tizenkét szín – a kromatikus skála hangjai. A színsor – a retikulum. A láncon végigfutó tekintet – az idő. A felvillanó gyöngyök – a megszólaló hangok. Ez a retikuláris zene." A zene története nem csak az orrunk előtt, de fülünk hallatára történik. A tavalyi év végén jelent meg az angol Future Music Records-nál a Váczi Dániel Multet “Reticular” című lemeze. A kiadó nevét nem megcáfolva hivatkozhatunk rá a jövő progresszív komponálásának hivatalos lenyomataként is – és erre mi, a magyar jazz rajongói igen büszkék lehetünk. A zenekar február 20-án tartotta az album bemutatókoncertjét az Opusban, ahol néhány pillanatot lencsevégre is kaptunk.

Írhatnék arról, hogy e zene milyen feszült figyelmet igényelt mind a zenészek, mind és a közönség részéről, vagy hogy Ráduly Mihály, a hatvanas–hetvenes évek európai jazz életének kitüntetett szereplője elismerően szólt a koncertet követően, de a “Reticular”-ról többet árulhat el az alábbi, Váczi Danival készített interjú, akinek a nevét kellő hangerővel a koncerten egy lelkes, kedves rajongó többször is hangoztatta, az alkalom különlegességét fűszerezvén.

Hol kapcsolódik a retikuláris rendszer koncepciója a nyugati zenetörténethez?

A huszadik század mesterei közül többen is építgettek összetett saját rendszereket egy életen át: Arnold Schönberg és tanítványai dodekafóniája, Josef Matthias Hauer trópus-elmélete, Harry Partch mikrotinális rendszerei és hangszerei, Olivier Messiaen limitált transzpozíciós módusai stb.

Nem csak a retikuláris rendszer, de a Glissonic fúvós hangszercsalád és a dihexaton klaviatúra feltalálása is a Te nevedhez köthető. Mi a közös a két találmány alapkoncepciójában?

Fejlesztéseim kiindulópontja valahogy így fogalmazható meg: az egyenletesen temperált 12 hangminőségnek négy olyan hangköze van (egy oktávon belül), amellyel lépegetve az összes hangot érintjük: a kisszekund (1 fél hang), a kvart (5 kisszekund), a kvint (7 kisszekund) és a nagy szeptim (11 kisszekund). Ebből a kvart és a kvint, illetve a kisszekund és nagyszeptim valójában ugyanaz a lépés, csak ellenkező irányban: egy kvint lépés lefelé = egy kavart lépés fölfelé (pl. c - f), vagy egy kisszekund fölfelé = egy nagy szeptim lefelé (pl. h - c) stb. (Ha bármilyen más hangközzel lépegetünk, előbb visszaérünk a kiinduló hangunkhoz, minthogy mindet érintettük volna, pl. kisterc lépésekből a negyedik után újra a kiinduló ponton vagyunk: c - esz - fisz - a - c.) E két hangsor két iránya adja a négy szinguláris retikulumot, amelyek az összes hangot egyszer tartalmazó sorok között a legegyszerűbbek.

A dihexaton klaviatúra és a retikuláris rendszer között szoros a kapcsolat: a billentyűzet egy sorában a hangok fél hangonként követik egymást, egymás fölött elhelyezkedő teraszai pedig tritonus (3 egész hang, vagy 6 fél hang) távolságra vannak egymástól. Ha egy sorban haladunk hangról hangra balról jobbra, vagy jobbról balra, megkapjuk a kromatikus skálát emelkedő és ereszkedő irányban, ha pedig minden lépés közben egy terasszal följebb lépünk, a kvintkör két irányát. Az oktávváltós glissonic hangszereknek (pl. tárogató, furulya, fuvola, oboa) talán annyiban van köze mindehhez, hogy a jobb- és balkéz négy-négy ujját használva szintén egy tritonus-nyi tartomány jut egy kézre. Az oktávváltást is beleszámítva ez egy négy-teraszos dihexaton klaviatúrával mutat analógiát.

Milyen szerepe van a technológiának e koncepcióban?

A technológiai fejlődés eredményei nem igazán játszanak szerepet a retikuláris zenében, ami a lényeget illeti. Viszont sok esetben hasznos segédeszközöket nyújt a komponálásban: a gépzongorás részeket például nem kottaként írom le, hanem megszerkesztett ábraként, és ezt fordítom le a gép által értelmezhető MIDI formátumra. A pontos logaritmikus íveket sem körzővel-vonalzóval-logarléccel készítem, hanem grafikai tervezőprogrammal. Persze maga a gépzongora is a modern technológia vívmánya, ilyen értelemben mégiscsak fontos szerepet tölt be az előadásban, hiszen olyasfajta zenei anyag eljátszására használom, amely élő előadó(k) számára gyakorlatilag lehetetlen volna (matematikailag kiszerkesztett gyorsulás-lassulás, tetszőleges számú hang leütése egymástól függetlenül, akár egyszerre is, extrém sebesség stb). Ez természetesn nem teszi feleslegessé az élő zenészeket, csak bizonyos pontokon kiterjeszti a zenei lehetőségeket.

Hol válik hangsúlyossá a digitális technológia?

Modern gépeket csak olyan helyeken használok, ahol vagy megkönnyít, esetleg felgyorsít bizonyos munkafolyamatokat (bár ennak is megvannak a maga hátrányai), vagy olyan zenei hangzásokat tud létrehozni, amit máshogy nem lehetne elérni (pl. gépzongora, vagy elektronikus effektek). De valójában minden hangszer már önmagában egy gép (eszköz) az énekhanghoz képest, egy zongora, vagy orgona esetében nyilvánvalóan, míg egy szaxofon, vagy bőgő tekintetében már kevésbé látványosan. Az improvizáció-kompozíció dualitást inkább az előadó szabadságának két végpontjaként látom (egy korábbi kérdésnél már érintettem): ahogy nem létezik totálisan szabad improvizáció, ugyanúgy nem lehet totálisan megszabni, hogy mit hogyan játsszon az előadó.

A retikuláris rendszer a zenén túl is hasznos lehet?

A koncepciót még nem próbáltam más tudományterületre kiterjeszteni, de volt már olyan ötletem (a Hangtájoló elvét 3D-re kiterjesztő "Molecular Music", amellyel bármilyen háromdimenziós vonal, pl. fehérjemolekula térszerkezete egyértelműen zenévé transzformálható), amelynél el tudom képzelni, hogy a tudományban is hasznosítható volna, egyfajta "hangzó ábra" gyanánt, ha volnának olyan térbeli jellegzetességek, amelyeket könnyebb meghallani, mint egy képen meglátni, vagy akár a többdimenziós fázisterek reprezentációjában, ahol eleve csak 2, vagy 3 dimenziós szeleteket tudunk egyszerre átlátni, de lehet, hogy egyben is "át lehetne hallani" valahogy.

A futurisztikus jelző ugrik be e gondolatok kapcsán, és ehhez a meseszerűség is kapcsolódik; ez a két fogalom az “Opus 72 Fabula” című tételébem össze is olvad.

2015-ben írtam egy darabot kamaraegyüttesre és gépzongorára "Fabula az idők kezdetéről" címmel. Ennek Multet verziója lett a Fabula, sok improvizációval és teljesen más hangszereléssel, de strukturájában megőrizve az eredeti formát. A három gépzongora-betét is mind változatlan maradt. A mese lényegében a hangok teremtéstörténete: egy hangból kettő lesz, abból pentaton (ötfokúság), majd heptaton (hétfokúság) hangrendszer, végül megjelenik a 12 fokú kromatika. Másrészt végig jelen van egy párbeszéd a hangszerek és a gépzongora között.

A Váczi Dániel Multet a Patyolatban április 3-án este nyolctól lép fel.

További olvasni- és hallgatnivaló:

Wagner Sára - Papageno
https://papageno.hu/featured/2019/02/ezt-meg-adorno-sem-utalna-uj-lemezt-keszitett-a-vaczi-daniel-multet/

Gáspár Károly - Jazzma
https://www.jazzma.hu/lemezpolc/hazai-eloadok/vaczi-daniel/reticular/kritika/vaczi-daniel-reticular

Bruce Lee Gallanter - Downtown Music Gallery, NY
http://www.downtownmusicgallery.com/newsletter_detail.php?newsID=1311

A lemez digitális formában meghallgatható és megvásárolható itt is:
https://danielvaczi.bandcamp.com