Fesztivál és… ünnep!
Április 6-án, szombaton este zsúfolásig megtelt a Budapest Jazz Club koncertterme. Igen nagy számban érkeztek az érdeklődők, hogy meghallgassák a négynapos Jazzünnep utolsó napjának programját.
Az első fellépő formáció Varga Bendegúz Quintetje volt, melynek tagjai: Mester Dániel (szaxofon), Czirják Csaba és Fenyvesi Márton (gitár), Bögöthy Ádám (bőgő) és a névadó, aki a dobok mögött foglalt helyet. A műsorban mindössze négy szám szerepelt, melyek közül három saját szerzemény, a negyedik pedig egy átirat, a Soundgarden együttes éppen 25 éve megjelent „Spoonman” című számából. Az elhangzott szerzemények hosszúsága csak részben köszönhető a nyugodt időkezelésnek: a tételek mindig többféle anyagból álltak össze, amelyek folytatólagosan szólaltak meg. A sokféle karakter, az izgalmas ritmika, az érdekes harmóniák egy különleges világot hoztak létre, amelyben igen jó tartózkodni. Az előadók elegánsan, természetesen játszottak, a hangzás összeérlelt, az egész produkció csemege a jazz kedvelőinek. Szép gesztusként eljátszották azt a számot is, melyet Mohay András emlékére komponált Varga Bendegúz, s talán ebben bontakozott ki legjobban az előzőekben vázolt zenei és előadói gazdagság, kiemelkedően értékessé téve a pillanatot.
Rövid átállás után a Révész Richárd Latin Trió folytatta a műsort. Ez az óra parádésra sikeredett, a szó legjobb értelmében. Révész Richárd szerzeményei – mint azt az együttes neve is már ígéri – valódi latin hangulatot: pergő ritmusokat, vérbő zenét hoznak el a hallgatóknak. Elementáris erővel játszottak a tagok (RR – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Czibere József – ütőhangszerek), briliáns technikával, fölényes virtuozitással, de ha kellett, mély lírával szólaltnak meg a hangok kezeik alatt. Lehetetlenségnek tűnt nem a hatása alá kerülni mindannak, ami a teremben történt – és persze nem is akart senki se ellenállni annak a jónak, amit ajándékba kaptunk. „Kár, hogy nem lehetett a színpad előtt táncolni!” – kommentálta egy hallgató a szünetben a hosszú vastapssal jutalmazott koncertet.
A Budapest Jazz Orchestra koncertrésze kicsit hosszabb átállást igényelt… De összehangolt munkájuk eredményeképpen flottul lezajlott, kezdetét vehette a sorozat utolsó eleme. A bigband ezen az estén két vendégművésszel lépett fel, mindkettőjük neve ismerősen csenghet a Jazzma olvasói előtt: Juhász Gábor gitározott és Urbán Orsi énekelt. A zenekar hangszerelései új ruhába öltöztették a standardeket, amelyeket a jazz széles műfaji palettájáról válogattak Gershwin-től Pat Metheny-n keresztül James Morrison-ig. A késői órán igazi örömzene fültanúi lehettünk, játszi könnyedséggel születtek meg a virtuóz szólók is, a zenekar igazán karakteresen kísért, szólistáik egytől egyig remekeltek, a közönség pedig fáradhatatlanul tapsolt. A ráadásban aztán a két vendég egyszerre mutatta még meg magát, búcsúzóul a jól ismert „All of Me” dallamára improvizáltak.
Végighallgatva a Magyar Jazz Ünnepének idei koncertjeit, bizton állíthatom, hogy van okunk ünnepelni. Miért? Mit?
Először is, hogy van ma Magyarországon egy közösség, amelynek tagjai éltetik a jazzkultúrát. Mindenki lehetőségei szerint: ki játssza, ki ír róla, ki hallgatja… És még millió változat következne itt…
Ünnep, ha belegondolunk, hogy milyen sok aktív zenész e műfaj elhivatott játékosa. Akár csak az elmúlt két nap „felnőtt” fellépőit megfigyelve, sok irányzat van jelen, amelyek minőségi módon szólalnak meg ezen muzsikusok előadásban.
Ünnepelhetjük a magyar szerzeményeket is, hiszen ebben az alkotói szegmensben is aktívak a magyar jazz-zenészek.
Ünneplendő, hogy minden képzési szinten megtaláljuk a jazzt, a zeneiskolától a doktori fokozatig; elhivatott tanárok adják tovább az alapokat, s mindazt, amitől jó lesz a zene.
Maradjon meg hát ünnepként ez a hosszú tavaszi hétvége a magyar jazzéletben!
