Elhozta New York-ot
Jane Monheit egyike a leghíresebb mainstream jazzénekeseknek. Vele, illetve az őt kísérő Budapest Jazz Orchestra-val találkozhattunk tegnap, 2019. május 4-én a Müpában.
A nevével először talán két éve találkoztam, egy énekóra során. Mikor belehallgattam, szemezgettem néhány felvételéből, már akkor megállapítottam, hogy technikai tudása és hangszíne "fület mosolyogtató". Ezt bizonyítja a két Grammy-jelölése, a Billboard jazzlista, a Thelonious Monk énekverseny, illetve a tény, hogy már a bemutatkozó lemezén világsztárok (pl. Ron Carter) kísérték. Élőben azonban ezelőtt még nem volt alkalmam hallani őt.
Nyolc óra után egy kicsivel, hatalmas ováció közepette bevonult a Kollmann Gábor vezette Budapest Jazz Orchestra. Egy lendületes swinggel alapozták meg a hangulatot, majd a szám végén Gábor a kezébe vette a mikrofont. Alázatosan elmondta, hogy megtiszteltetés Jane-nel együtt játszani, főleg a születésnapján. Majd következett a várva-várt pillanat. Abban a pillanatban, hogy Monheit a színpadra lépett, egy amolyan New York-i, elképesztően elegáns '40-es évekbeli atmoszféra környékezte meg a közönséget. Ez az elegancia azonban egy cseppet sem vesztett magából a koncert végére, s ez az, ami a leginkább meglepett.
Jane egy csillogó, sötétkék (bár a képen néhol vörösnek látszik, holott tényleg kék volt!) ruhában, nyelvöltögetve beállt mikrofonja mögé, és alighogy odaért, már beszámolt. Kiemelném, hogy nagyon konkrétan számolt be minden esetben, és gondolkodás nélkül.
Éneklésére talán a legjellemzőbb a virtuóz dinamikázás, és a létező összes hangjában hallatszódó érzékenység, érzések, néhol kisebb nyögésekkel fűszerezve.
Öröm volt hallgatni scat-elését is, amit jórészt egyszerűbb, kellemes dallamok alkotása jellemzett. Muszáj megemlítenem, hogy a színpadi kiállása is irigylésre méltó, egy született dívát tudtunk a színpadon, a dalok előadása pedig sokszor már-már színdarabra hasonlított. Jane-ben a díva, a vadóc és a bohóc tökéletesen keveredik.
Ahogy véget ért első száma, boszorkányosan, de kedvesen felkacagott, majd közölte, hogy nagyon hálás és boldog, hogy itt lehet a közel hetven órás útja ellenére. Elmondta azt is, hogy nagy kedvence Cole Porter, így ha jól emlékszem, tőle játszották a következő számot.
Szégyellem magam, amiért még sosem jártam BJO koncerten, így ők is okoztak egy kis meglepetést számomra. Minden szám meg volt komponálva, a rengeteg arrange hihetetlenül pontosan betartva. Bele se mertem gondolni, hogy mennyit kell gyakorolni a tagoknak, hogy az említett arrange-ok kottahűen, így megszólaljanak. A szólók egytől-egyig higgadtak és ízlésesek voltak, nem annyira a virtuozitáson volt a hangsúly, aminek nagyon örültem. Kiemelnék három szólistát: Juhász Attila / zongora, Kollmann Gábor / szaxofon, Pecze Balázs / trombita. Volt még egy instrumentális szám, a „Stompin' at the Savoy”, amit -többek között- Natalie Cole bigband lemezének hangszerelője hangszerelt.
A setlistben főleg swingek szerepeltek, de akadt bossa nova és ballada is. Apropó, ballada...
A koncert vége felé Jane meghatottan bekonferálta a következő dalt cím nélkül. Elmondása szerint nagyon sokat jelent neki ez a szám, sosem megy enélkül sehova. Sajnos, azt kell mondanom, hogy legnagyobb megdöbbenésemre itt következett el a koncert mélypontja, a „Somewhere Over the Rainbow” közben. Említettem, hogy a hölgy előszeretettel viselkedik primadonnaként a színpadon, amit eddig örömmel nyugtáztam, ám itt a szereplés ráment az egész darabra, sőt, az intonációra is. Nagyon sajnáltam, hogy sírást imitált, ettől kissé giccsessé és komolytalanná vált ez a szép szám. Azonban ez sem tántorított el. Megállapítható, hogy sokkal inkább swing-énekesnő.
Az utolsó szám egy eredeti Ella Fitzgerald arrangement volt (Somebody Loves Me), ami mondhatjuk, hogy méltó befejezése volt az estének.
A koncert végén Gábor bemutatta a tagokat, és a meghajlás után búcsút intett.
Számomra igazi felüdülés volt a koncert, jól esett testközelből hallani egy swingkorszakos, big bandes koncertet. Egy igazi vidám, dívás estének lehettünk részesei. Minden nagyon tetszett, vagy ha esetleg nem, azt is leírtam már.
