JazzMa

Friss Hírek

The Partisans: Nit De Nit2019. június 15.
Mezei Szilárd: Citromfa2019. június 13.
Cohen, Avishai: Arvoles2019. június 11.
Teltház a Meseházban2019. június 10.
BŐGŐS GENERÁCIÓK2019. június 04.
Ratzer, Karl: Occasion2019. június 03.
XII. BODAJKI JAZZ TÁBOR2019. május 11.

Hírek

A BJC RÉGEN VÁRT VENDÉGE

Április 26-án indult a tavaly ősszel megjelent „Combo 66” Európában kezdődő és Ázsiában befejeződő lemezbemutató turnéja. Az évente körülbelül kétszáz napot koncertezéssel, és az ezzel járó utazással töltő John Scofield menetrendjét áttanulmányozva láthatjuk, Európába érkezvén először a finn fővároshoz közeli Espoo-ban lépett fel, és május 31-ig, a turné utolsó, tokiói koncertnapjáig szinte naponta színpadra áll zenekarával. Félelmetes tempó, komoly fizikai kihívás, mind neki, mind a nála jóval fiatalabb társainak, de az 1951-ben született gitáros legenda kitűnő kondíciójáról magam is meggyőződhettem. Scofield és a lemezen játszott új kvartettjének mindegyik, egyenként is „egészestés” tagja május 3-án Budapestre érkezett. Pénteken két egymást követő koncerten a többszörös Grammy-díjas gitárossal a zongora mellett most többnyire orgonán játszó Gerald Clayton, a bőgős Vicente Archer, és a különböző formációiban 1990-től legbiztosabb tagnak számító Bill Stewart dobos lépett a Budapest Jazz Club színpadára.

00-4.jpg


01-14.jpg


02-15.jpg


03-15.jpg


04-15.jpg


Scofield többször is járt fővárosunkban, de a BJC-ben eddig nem lépett fel soha. Mostani zenekarából a nyolcvanhoz közelítő Steve Swallow helyére került Vicente Archer, és természetesen Bill Stewart is ismeri Budapestet. Mindketten már 2017-ben a "Country for Old Men" lemezbemutatójakor is vele játszottak a MOM-ban, azon a lemezen egyébként még Larry Golding kezelte a billentyűs hangszereket, de a turnézenekarba végül nem ő, hanem Sullivan Fortner került. A többek között Robert Glasper zenekarából ismert Vicente Archer viszont ismerős lehet a Világsztárok a BJC-ben sorozat törzsközönségének, ugyanis 2014 októberében ő bőgőzött Nicholas Payton triójában. A klub visszatérő vendége Gerald Clayton is, 2015 márciusában játszott itt triójával, abban az évben, mikor Charles Lloyd Lukács Miklóssal felvett, katarzist hozó „Wild Man Dance” című lemezén zongorázott.


05-14.jpg


Scofield 11 éves korában, a rock és a blues zene hatására kezdett gitározni. Mint kortársai közül oly sokan, ő is a Berklee Zeneakadémia hallgatója lett, de Gerry Mulligan és Chet Baker felkérésének nem tudott ellenállni, megszakítva tanulmányait koncertkörútra indult. Jelentős állomása volt életének a Billy Cobham-George Duke zenekar, majd 1977-ben Charles Mingus is felfigyelt rá, ennek emlékét őrzi a „Three or Four Shades of Blues” címmel megjelent album. Az évben adták ki első saját néven jegyzett lemezét is, nevét a nagyközönség is egyre jobban megismerte, sőt az elhagyott Berklee professzoraitól tiszteletbeli doktorátust kapott. Különböző formációival szép sikereket ért el, több mint 30 albumot készített, és közreműködőként is egyre keresettebb lett. A sok nagy név közül, kiknek lemezein, turnéin játszott, nem is emelnék ki senkit, felsorolásuk egy oldalon sem férne el, de állítom, bármelyikük beférne a „Világsztárok” sorozatba. Azonban az igazi nagy felkérés 1982-ben érkezett, mikor Miles Davis hívta zenekarába. Az itt eltöltött pár év alatt Davis óriási hatással volt Scofield jazz-tudatának alakulásában, amelyet akár játékosként, akár zeneszerzőként figyelve nyomon követhetünk. John Scofield stilisztikai sokszínűsége, zenei nyitottsága, gitárjának jellegzetes stílusokon átívelő hangja több évtizede egyik meghatározójává vált a jazz zenének. Játsszon bármit, a ritmus, a szólók, a struktúrák a jazzben szokásos formának megfelelően következnek egymás után. Ahogy egy interjúban megfogalmazta, a zene egyfajta nyelv, nem állhat csak magában előzmények nélkül, mert minden zenének reflektálnia kell a múltra. Imádja a hagyományos jazzfelvételeket, de olyan hangzásban akarja ezeket megszólaltatni, ami azért már eléggé más, mint ami 1960-ban új volt. Hozzátette még, hogy megrögzött bebop fanatikusként odavan Wes Montgomery játékáért, de ha megpróbálna pont úgy játszani, mint mondjuk Montgomery több mint ötven évvel ezelőtt, akkor nagy bajban lenne.


06-14.jpg


Egészen pontosan Scofield 1951. december 26.-án született, tehát a 2018 szeptemberében kiadott „Combo 66” lemezének címe így valóban akkori életkorára utalhat. Ellentétben a lélekkel teli amerikai népzenéből merítő "Country for Old Men", vagy a „Hudson” Woodstock idéző feldolgozásaival, ezen a lemezen kizárólag Scofield új szerzeményei szerepelnek. Kilenc szám, némelyik kiadásban egy bónusszal megtoldva, valamennyi az új zenekar tagjaira íródott. Nem egy témakör, vagy korszak köré irányuló tematikus lemez, mégis egységes képet mutat, még akkor is, ha mint ezen a koncerten, nem a lemezen rögzített sorrendben játszották a kompozíciókat. Ahogy Scofield puskaként használt lefotózott listáján láthatjuk, a „Combo 66” körülbelül 70 percnyi anyagához jócskán válogattak korábbi számokat és standard feldolgozásokat.


08-14.jpg


09-13.jpg


10-11.jpg


11-9.jpg


12-8.jpg


13-6.jpg


Ebből a hosszú listából egy idő után hangulatához igazodva szemezgetett Scofield, és előfordult, hogy nem a listán szereplő, előre betervezett számot vett elő a repertoárból. Az így spontánul beiktatott számok előtt néha elbizonytalanodó Clayton-t is eligazította, hogy az orgona és a zongora közül melyiket válassza. Jobban örültem, mikor Clayton a zongorához ült, mert nem hiszem, hogy majdan a valaha élt legnagyobb Hammond orgonisták között fogjuk emlegetni, zongoristaként viszont ezen a koncerten is zseniális volt. Vicente Archer bőgőjátékára szintén csak felsőfokú jelzőket kéne használnom, de ezekkel takarékoskodnom kell, mert nem tudnék szavakat találni a jellegzetes hangzás meghatározója, Bill Stewart szédítő dobolására. Scofield egyik legrégebbi zenésztársa, ritmusszekciójának kulcsa volt, ritmizálásával állandóan inspirációkat adva társainak, lehetőséget kínálva Scofield-nek is, hogy gitárjával az egyes ritmusokra válaszolva hol keményen tördelve, hol akár fülbemászó, énekelhető dallamokkal bontsa ki szólóit.


14-6.jpg


A Világsztárok a BJC-ben sorozat pénteki vendégét a klub vezetősége 11 éve próbálta becserkészni, mígnem eljött a pillanat, Scofield menedzsmentje elfogadta a meghívót. Bár a gitáros hazai, a rock és a jazz körből egyaránt érkező rajongótábora meg tudja tölteni akár a MÜPA, vagy a MOM jóval nagyobb befogadóképességű nézőterét is, mint már arra volt példa, de ilyen közel egyszer sem kerülhetett hozzá. Ez a közelség Scofield számára is inspiráló volt, és talán ő is hozzánk hasonlóan megőrzi emlékezetében ennek a dupla koncertnek az emlékét, és szívesen visszatér a Hollán Ernő utcába. Reméljük, a következő találkozóra nem kell majd 11 évet várnunk.

Vissza a hírekhez