BŐGŐS GENERÁCIÓK

Februárban a Magyar Jazz Szövetség és az NKA támogatásával Jazz Generációk címmel indult új sorozat a Budapest Jazz Clubban. Bordás József, a havonta jelentkező sorozat középgenerációhoz tartozó dobos ötletgazdája és művészeti vezetője, beszélgetésekkel és visszaemlékezésekkel fűszerezett koncerteken mutatja be a jelenkor ikonikus előadóit, a középgeneráció aktív jazz zenészeit és a most tanuló új generációt. A sorozatban elsőként a dobosok generációjával ismerkedhettünk meg, Kőszegi Imre, Bágyi Balázs és Szabó Dániel Ferenc idézte fel a múltat és a jelent, a legendás Kovács Gyulától napjainkig. Márciusban a gitárosok következtek, László Attila, Gyémánt Bálint és Cseh Péter, áprilisban a trombitások közül Fekete-Kovács Kornél, Koós-Hutás Áron és Bille Gergő, május utolsó csütörtökén pedig a bőgősök kerültek sorra. Berkes Balázs, Csuhaj Barna Tibor és Dénes Ábel képviselte a három korosztályt.

Bordás József az est házigazdájaként a közönséget köszöntve a sorozat céljainak fentebb olvasható ismertetése után bemutatta az ezúttal fókuszba került bőgősökkel közreműködő zenészeket, a zongorista Balogh Zoltánt, és ikertestvérét, a Finucci Bros másik felét, Balogh Roland gitárost, majd, mint az esemény aktív hangszeres résztvevőjeként, a dobok mögé ült, és a beszélgetéseket is a későbbiekben onnan vezette.

A bőgősök közül elsőként az aktív jazz zenészek korelnöke, az 1937-ben született Berkes Balázs lépett színpadra. Az állami zeneoktatásban 1965-től első ízben helyet kapott, Gonda János hősies és kitartó szervezőmunkájának, az elvtársakat meggyőző képességének köszönhetően létrejött Bartók konzi első bőgő tanáraként neki kellett a tananyagtól kezdve, a tantervig, a tanmenetig mindent megteremteni, ahogy az összes társának is, akik először elkezdtek jazz-t tanítani Magyarországon. Vallja, ahhoz, hogy az ember tanítani merészeljen, hogy fölvállaljon egy ilyen nehéz szerepet, először saját magát kellett valahogy megtanítania. Ez ’65-ben kezdődött a konzervatóriumban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola keretein belül, és folytatódott ’88-ban, mikor a Liszt Ferenchez kapcsolták őket. Bordás József kérdésére elmondta, klasszikus emlőkön nevelkedett, de a klasszikus képzésben részesülő testvérei között ő volt az egyedüli forradalmár, tizenévesként már saját útjait járta. Szinte felnőtt korban kezdett el bőgőzni, addig csellózott, amelyet betegségek és sok kihagyás miatt abbahagyott. Tejesen véletlenül nyomtak kezébe egy bőgőt, fül után nagyon jó basszusokat fogott. Többen felfigyeltek rá, terjedt a hír, sokan hívták, sikerélménye volt, attól kezdve pénzért játszott, ami diákkorban nem volt megvetendő. Klarinét művésztanár édesapja, dr. Berkes Kálmán Tibay Zoltán professzorhoz vitte, aki az első és egyetlen bőgőtanára volt. A beszélgetést a témaváltások előtt zenével kötötték össze, Berkes Balázs a zenekarral Phil Urso, George Gershwin, és Dave Brubeck egy-egy szerzeményét játszotta.

Természetesen szóba került a Dália korszak is. Akkor jazz zenészek játszottak tánczenét egyetemi klubokban, vendéglátóhelyeken, és mint Berkes Balázstól megtudtuk, ő maga is szeretett táncolni. Az ilyen táncos összejöveteleken, ahol a tiltás ellenére néha megszólalt a jazz is, minden második ember beépített tégla volt. Ez a tiltott zene tulajdonképpen fokozatosan jutott el oda, hogy nagyjából az egyetemi korú fiatalság nyomására ’62-ben megnyitották a Dália Jazz klubot, a KISZ égisze alatt. Attól kezdve nem volt annyira tiltott dolog. Ott már hivatalosan lehetett jazzt játszani. A közönségigény hozta meg, ez egy nagy dolog, nagy áttörés volt. Berkes Balázs fokozatosan ismerkedett a műfajjal, a jazz muzsikát elsősorban zongoristáktól tanulta, de persze sok mindent ellesett az összes többitől, a szaxofonos és a dobos kollegáktól is. Nagy dolog volt, amikor a korábbi hazai jazz muzsikus eszményképekkel, vagy később a külföldiekkel, akiket addig csak hallgathatott, végül volt alkalma együtt játszani is.

A trió az alapja minden továbbinak, az a legtökéletesebb, ahol leginkább lehetséges a kamarazene, és ennek kapcsán a Magyar Rádió tánczenekarától, megemlítve a Stúdió 11 időszakot, eljutottunk a Vukán Györggyel töltött évtizedekig. Kezdték Kovács Gyulával, Jávori Vilivel, később jött a képbe Rosenberg Tamás, majd 1980-tól Kőszegi Imrével Super Trio néven léptek fel, és végül 1990-től a Creative Art Trióban Balázs Elemérrel alkottak formációt, melynek fúvósokkal kiegészített változata volt a Creative Art Ensemble. Gazdag muzsikusi pályafutása során sokszor édesapja szavai adtak erőt, aki rendre mondogatta gyerekeinek, mindegy, hogy milyen uralom van, zöld vagy piros, a zene mindig zene marad. Végül egy kubai turnéról hazafelé utazva, a spanyol fővárosban töltött éjszaka alatt fülébe lopózott dallamok sugallta, „Madrid” hangzott el. Mint megtudtuk, megelőzte korát, előbb íródott, mint Chick Corea „Spain” című, a jazz világába spanyol akkordokat hozó, mérföldkőnek tekintett, világsikert aratott szerzeménye. Többünknek bevillant, ha Balázs amerikaiként írja ezt a számot…, de hát nincs „ha”. Mielőtt azonban belekezdtek volna, Bordás József a színpadra szólította Berkes Balázs egykori növendékét, aki nyugállományba vonulása után átvette tőle a Bartók konzi és az LFZE katedráját, Csuhaj Barna Tibort. Ritka pillanatnak lehettünk tanúi, a kvartett még egy bőgővel kvintetté bővült, két generáció, Berkes Balázs, és Csuhaj Barna Tibor együtt játszottak.

A szünet után a Dunaújvárosban, 1964-ben született Csuhaj Barna Tibor is elmondta élete főbb állomásait. A rock zene bűvöletében gyerekkorában először gitározni kezdett, de hamar a basszusgitárra váltott, és ezt sem akkor, sem a későbbiekben nem bánta meg. A rock mellett a népzene is nagy hatással volt rá, 13 évig játszott a Vasmalom zenekarban, és ez a szerelem azóta is tart, ha ideje engedi a mai napig szívesen lép fel népzenei fesztiválokon. Rockos, népzenés múlttal egy évig magántanárral készült a Bartók Béla Konzervatórium felvételiére, és 1987-től 1990-ig már Berkes Balázstól tanulhatott a konziban. 1994-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendéke lett, 1997-ben diplomázott. Ezek a dátumok azonban nemcsak zenészi pályafutásában maradtak emlékezetesek. Évfolyamtársával, az énekszakos Lakatos Ágival kezdetben szakmainak tűnő kapcsolat egyre szorosabbá vált, és ez a szerelem is tartósnak bizonyult, a boldog házasság mellett, mindketten a zenészutánpótlást adó két intézmény művésztanárai.

Csuhaj Barna Tibor számos kiemelkedő zenekar tagja volt az elmúlt 20 évben, ezek közül a 2012-ben, életének 65. évében hosszantartó betegség után elhunyt Regős István formációiban töltött időszakot emelte ki, de szó esett a Binder Trio, a Brass Age, az Equinox zenekarokról, és természetesen nem zárójelben, a feleségével, Lakatos Ágival alapított közös Standard Zone és a Voice and Bass munkásságáról is. Az utóbbiról értekezett „A nagybőgő-ének duó formáció a jazz-zenében" címmel a zeneművészet tudományágban 2017-ben benyújtott disszertációjában, melynek sikeres védése után DLA doktori címet kapott. Paul Chambers híres „Visitation” című szerzeményét játszotta a zenekarral, a következő Bernie Miller szám előtt viszont színpadra hívta tanítványát, Dénes Ábelt és a „Bernie’s Tune” két bőgővel került bemutatásra.

A bőgős generáció képviselői közül a legfiatalabb Dénes Ábel 1993-ban született Pécsett. Már ötéves kora óta bőgőzni szeretett volna, de a legnagyobb vonós hangszerhez előbb fel kellett nőnie, ez szerencsére tíz évvel később sikerült is. A 15 éve Vácon élő fiatalember, akárcsak tanára, a népzenében és a rockban szerezte első zenei élményeit. A népzenével továbbra is szoros kapcsolatban maradt, a Sárarany zenekarban játszik. Ábel már konzis, és egyetemi évei alatt évfolyamtársaival alapított zenekaraiban játszva felhívta magára a szakma figyelmét. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen alakult Horváth Cintia Quintet bőgőseként a Debreceni Bor- és Jazznapokon is fellépett, de a legnagyobb sikert a II. Belvárosi Jazz Verseny jazz combo kategóriában győztes Nagy Emma Quintet hozta számára. Ábel pályafutásának ismertetetése után, az Esbjörn Svensson Trio egyik szerzeményét mutatta be zenekari kísérettel.

Következett a finálé, Bordás József mind a három bőgőst színpadra hívta, és Neal Hefti közösen előadott „Splanky” című szerzeményével búcsúztak a közönségtől.

A bőgős generáció bemutatása nagyszerű élményt adott. Mind az elmondottak, mind az eljátszottak végig jó arányban váltották egymást, így a közönség figyelme egy percre sem lankadhatott. Berkes Balázs, Csuhaj Barna Tibor, és Dénes Ábel élvezetesen foglalták össze életük főbb eseményeit, és az általuk választott művek is telitalálatnak bizonyultak. Ezek megszólaltatásában a virtuóz Balogh ikerpár, Zoltán és Roland valamint Bordás József remek játéka is komoly szerepet kapott. Hiányérzetem csak egy dolog miatt volt. A dobos generációkat bemutató sorozat nyitányon, Kovács Gyuláról is megemlékeztek, pár történet felidézése mellett egy archív videó bejátszással is. Gondolom egy rövid bejátszást Pege Aladár is megérdemelt volna. Összességében természetesen maradandó élményt hozott a sorozat bőgősöket bemutatott része, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást.