Jazzgitárosok az én szememmel – Ben Monder
Újra elérkezett az aktuális hónap harmadik hétfői napja, ami egyben azt is jelenti, hogy a gitáros sorozatom legújabb része is megjelenhet a honlapon. Nem gondolkoztam túl sokáig, hogy ki legyen a főszereplője ennek az epizódnak, habár még sok név várakozik a listán és azért alapvetően nem olyan egyszerű dönteni. Továbbra is a jelen gitáros hősei vannak a középpontban, ezúttal Ben Monder-ről lesz szó.
Először az utolsó David Bowie lemez kapcsán hallottam róla. Emiatt számomra még különlegesebb az ő személye, illetve maga a „Blackstar” (2016) album is, mivel ily módon találkozik két olyan zenei világ, ami közel áll hozzám. Ez a lemez nálam mindenképp a zenetörténelem legjelentősebb megjelenései között szerepel, így aztán a gitáros, aki itt szerepel, előnyből indul.
Monder az idei év májusában ünnepli az 58. születésnapját, ennek megfelelően már nem kevés rutinnal rendelkezik, és a zenei körökben is a legtöbb helyen bólogatnak, ha meghallják a nevét. A hazai jazz környezet számára is ismerős, miután a tavalyi évben Karosi Julival és zenekarával hallhattuk közös koncerten a Müpa színpadán. A gitáros New York-ban, a jazz világ központjában született és ott tevékenykedik jelenleg is. Zenekarvezetőként eddig 10 albuma jelent meg, a legutóbbi épp tavaly, mely a „Day After Day” címet kapta.
Ez a 10 lemez pedig időrendben a következőek: Flux (1995), No Boat (with Theo Bleckmann) (1997), Dust (1997), Excavation (2000), Oceana (2005), At Night (with Theo Bleckmann) (2007), Bloom (with Bill McHenry) (2010), Hydra (2013), Amorphae (2016), Day After Day (2019).
Olyan zenészekkel dolgozott már együtt, mint Lee Konitz, Paul Motian, Chris Cheek, Kenny Wheeler, Tim Berne, David Binney, Mark Guiliana és még sokáig tarthatna ez a lista.
Monder világát, hangzását jól jellemzik a szellős, különleges fogások, dallamívek és az effektpedálok intenzív használata. Bizonyos zenéiben inkább utóbbi dominál nagyon határozottan, viszont épp a „Day After Day”-nél az erős visszhang mellett tiszta gitár sound-ot kapunk. A gyors és virtuóz futamok kevésbé képezik szerves részét a szerzeményeinek, improvizációinak, de minden eljátszott hang abszolút a zenét szolgálja.
https://www.youtube.com/watch?v=pjXkPoQrrCU
Munkássága könnyen felfedezhető, meghallgatható az interneten, és ahogyan a korábban említett gitárosoknál, az ő esetében is találhatunk oktató videókat, koncertfelvételeket.
Úgy gondolom, hogy egy bizonyos szintig találhatunk hasonlóságokat az eddig taglalt három gitáros között, és mégis jól szemléltetik a modern jazz gitározás árnyalatait. Személy szerint mindhármuk játékában (Mike Moreno, Gilad Hekselman, Ben Monder) érzek egyfajta érzékiességet, dallamközpontúságot, és egyikőjük megszólalását sem tartom markánsnak, vagy harsánynak. Ezektől függetlenül mégis nehéz lenne összekeverni a három gitárost, annyira határozottan rendelkeznek sajátos attribútumokkal. Monder esetében ez a némileg szokatlan, semmiképp sem mainstream harmóniák és a dallamformálás.
