„Karantén, jazz, történetek”
Tegnap délután megkértem szerkesztőségünk tagjait, írjanak jazzhez kapcsolódó személyes sztorikat, ha már a koronavírus miatt úgyis otthon kell lenniük. Az első anyag Gáspár Karcsitól érkezett! – A szerk.
Milyen érdekes, hogy a koncertek olyan távolinak tűnnek; mintha évek teltek volna el azóta, hogy kénytelenek vagyunk otthon csücsülni.
Random módon jutnak eszembe sztorik bulikról, nosztalgikus érzéssel átitatva.
Az egyik ilyen, hogy a Németh János Quintet-tel muzsikáltunk -ha jól emlékszem tavalyelőtt nyáron- Nagykovácsiban, és az egyik szám dobszólója közben Csízi Laci dobos kollégám teljesen meglepetésszerűen elővett egy csomag sós mogyorót, és verők helyett azzal folytatta szólóját, egyfajta csörgőként használva a mogyit. Isten bizony mondom, józan volt, és mégis...!
Vagy az, hogy esküvői partira mentünk muzsikálni Fekete Pisti (trombita), Radics Józsi (bőgő), Cseh Balázs (dob) és jómagam. Odaérünk az elegáns helyre, látom, fotózzák a fiatal párt meg a násznépet. Na, egy alkalmas pillanatban odalépek hozzájuk.
- Sziasztok! Megjöttünk, itt a zenekar!
Erre a vőlegény:
- Zenekar?
- Igen, Gáspár Karcsi vagyok, a zongorista.
- Ennek örülök, de nem volt szó zenekarról.
Ezen a ponton kezdett lassan egy verítékcsepp lefelé kúszni a homlokomon.
- De tegnap is beszéltünk telón.
- Velem biztos nem.
Tök hülye a csávó, de azért még teszek egy kísérletet.
- Figyu, Te vagy X.Y.?
- Nem.
Ekkor lépett oda az anyukája.
- Szerintem a következő esküvős csapat hívta Önöket, mi mindjárt megyünk, ők pedig érkeznek...
