Charles Lloyd szelíd tánca
2022. január 12., kedd - MÜPA Bartók Béla Hangversenyterem.
A világjárvány ellenére egy amerikai jazzlegenda lépett ismét a Művészetek Palotája színpadára 2022 második hetében.
A 83 éves Charles Lloyd spirituális varázsló, aki meditatív, szemlélődő, filozófikus mesterként mérföldkövet jelentő munkásságot teremtett a zene világában. Stílusa, sound-ja felismerhető, bársonyos, kozmikus erejű. Autodidakta módon lett a világ egyik legszebb saját hangú fúvósa. Chico Hamilton Quintettjében kezdte pályafutását, saját zenekaraiban többek között Szabó Gábor, Ron Carter, Tony Williams, Cecil McBee, Jack DeJohnette, Keith Jarrett is megfordult. Hosszabb zenei alkotói szünet után a nyolcvanas évektől új felállású zenekara az ECM „istálló” tagja volt európai muzsikus tagokkal is. Ebben az időszakban dolgozott Bobo Stensonnal, Palle Danielsonnal, Jon Christensennel, Zakir Hussainnal, Eric Harland-del, Billy Higgins-szel, John Abercrombie-val, Brad Mehldau-val... Fő hangszere a tenorszaxofon és a 2010-es évektől a Dresch Mihálytól kapott tárogató is a kedvelt zeneszerszámai között szerepel.
Az örökifjú Charles Lloyd a jazz első vonalából álló zenekarral érkezett. A nála fiatalabb zenésztársai közül Greg Hutchinson (1970) dobos (aki a nem kevésbé nagy név, Kendrick Scott helyett ugrott be), és Reuben Rogers (1974) bőgős a Joshua Redman Quartetben is megfordultak. A zongorista a holland születésű, de Amerikában tanult és ott is élő Gerald Clayton (1984) volt.
A 2015-ben komponált és a Blue Note kiadónál megjelent Wild Man Dance szvit két nagyon fontos résztvevője egy görög és egy magyar muzsikus. Ősi görög vonóshangszeren, a lírán Sokratis Sinopulos játszott. A mű egyik alappillérét jelentő cimbalom szólam sajnos Lukács Miklós megbetegedése miatt kiesett a produkcióból. A zseniális cimbalommágust Charles Lloyd a 2012-es MÜPA koncertjén ismerte meg, ahol Dresch Mihállyal a Sky Trio vendégeként szerepeltek. Annyira lenyűgözte Lukács Miklós kortárszenei és spirituális érzékenysége, hogy a lengyel felkérésre komponált Wild Man Dance szvit zenekarának tagjává fogadta. Lukács Miklós betegsége miatt Gerald Clayton zongoristának kellett átvennie Lukács Miklós szerepét is, amit természetesen csak felidézni tudott, de teljesítményére jellemző, hogy ő kapta az első viharos tapsot első nagy szólója után. A koncerten Charles Lloyd mellett a fő hangsúlyt a líra fájdalmas hangja kapta Sokratis Sinopulos játéka nyomán. A pótolhatatlan cimbalmos hiánya miatt a koncert egy kicsit bizonytalanul indult, de a döccenéseket feledtette Lloyd hatalmas teret betöltő, lírai, áradó szaxofonjátéka. A koncertre a feszült csendek, gyönyörű, népdal egyszerűségű dallamok, az akusztikus zene intim szépsége, fájdalmas szép szólók és swingbe forduló, kivirágzó örömzene volt jellemző. Mindez Charles Lloyd sokak által ismert egyéni hangján, ami a hatvanas évektől egész pályafutását jellemzi. A „Wild Man Dance” cím talán arra utal, hogy egy amerikai művész hogyan érzi magát európai gyökerű kompozíciói előadása közben. Vadságot nem éreztem, talán Lukács Miklós hiánya miatt, de annál nagyobb szeretetáramlást a közönség és a mágus között. Minden részvevő kiérdemelte a nagy tapsokat szólói után, ami nem csoda, hiszen a jazzvilág első vonalából világsztárként érkeztek mindannyian. Gerald Clayton sziporkázott leginkább, fantasztikus könnyedséggel a légyzümmöggés csendességével játszott halk, csilingelő motívumoktól a száguldó, hibátlan futamokig felidézte Lukács Miklós szellemét is. A Steinway zongora szinte felrepült játéka közben és európai gyökerei is segíthették a többször cimbalomszerű játékmód előadásában is. A balkáni vonóshangszer, a líra is kiemelt szerepet kapott, egy külön szóló blokkot is hallhattunk a második ráadás elején a görög virtuóztól, amit a többi zenész a háttérben állva hallgatott. A koncerten Rouben Rogers és Gregory Hutchinson végig maszkban játszottak, ami borzasztó lehet ilyen szellemi és fizikai erőfeszítés közben. Így is hallhattunk tőlük egy-egy robosztus, magával ragadó szólót, ami megvillantotta zsenialitásukat. Csodálatos, mágikus koncertet kaptunk a Mestertől, aki a kikövetelt három ráadás közben egy filozófikus szövegével és tárogatójátékával tette teljessé az estet.
Lukács Miklósnak gyors gyógyulást kívánunk és remélem hallhatjuk, láthatjuk még a közeljövőben a „vad ember táncát” az ő meghatározó közreműködésével is.
