JazzMa

Friss Hírek

Toronto Jazz Orchestra: 202018. december 18.
RÁKFOGÓ LEMEZFELVÉTEL2018. december 15.
Rákfogó - 20182018. december 14.
Lantos Zoltán: Sonaris2018. december 04.
Játék – 2018 december2018. december 02.
HENDRIX SZÜLETÉSNAPJÁN2018. december 01.
BLANCHARD ÚJRA 2018. november 26.
A BAJNOKOK JUTALMA2018. november 21.

Lemezpolc kritika:
Rantala, Iiro - Good Stuff

Rantala, Iiro: Good Stuff 2017. december 28., Möntör Máté

iiro-rantala-ulf-wakenius-good-stuff.jpg

Iiro Rantala & Ulf Wakenius - Good Stuff (ACT/Hangvető)


Ulf Wakenius munkásságával először egy 2003-as koncertfelvételen keresztül találkozhattam. Az említett felvételen Alvin Queen, Christian McBride, Benny Green, valamint Michael Brecker társaságában szerepelt. Egyből magával ragadott a szólóiban egymást kiegészítő energikus blues játék, valamint a modern, distancia-elveken alapuló harmóniakifejezés kettőse. Miután részletesebben utánanéztem, rátaláltam Oscar Peterson-hoz kötődő felvételeire. Wakenius a közelmúltban új anyaggal jelentkezett: Iiro Rantala finn zongoristával duólemezt készítettek. Az új lemezen eddig számomra ismeretlen arcát mutatta meg az 59 éves svéd gitáros.

A korong sokszínűségét bizonyítja, hogy éppúgy találkozhatunk rajta saját szerzeményekkel, mint ahogy jazz és popzenei feldolgozásokkal, vagy akár a Turandot, valamint a Carmen című operákból származó művek újragondolásaival is.

Az első dal egy gyönyörű 5/8-os unisonoval induló Ulf Wakenius szerzemény. Hangulata, valamint a röviden visszaköszönő 6/8-os kadenciái miatt is szép utalás a címe: „Vienna”.

A második helyen a már fent említett „Carmen” című operából hallhatjuk Micaela és Don José kettősének feldolgozását.

A következő három szerzemény Iiro Rantala nevéhez fűződik. Míg a „Helsinki” egy eklektikus, számos hangzást és stílusjegyet felvonultató dal, a „Palma” egy visszafogottabb, számomra méltóságteljesen szomorú szerzemény. A „Seoul” című darab egy gyönyörű, balladaszerű intróval kezdődik, majd a semmiből hirtelen elindul az a lüktető groove, ami a dal végéig kísér minket. Gyorsan megfogott a balladaszerű intro és a könnyed, groove-os téma kontrasztja, az egyik kedvenc hangulatom a lemezen.

A hatodik szám a „Turandot” című Puccini dráma „Nessun Dorma” c. áriájának átirata. Különleges élmény ilyen felállásban, jazz-zenészek interpretálásában találkozni a művel.

A következő dal nagy ugrás az előzőhöz képest: Stevie Wonder jól ismert slágerét, a „Sir Duke”-ot hallhatjuk. Kiemelkedő értéke a lemeznek a szememben, hogy egymástól ennyire távol álló korok és műfajok zenéit milyen magától értetődő egységbe tudják gyúrni a művészek.
Nyolcadik helyen egy újabb Ulf Wakenius szerzemény áll. A gitár ostinato köré épülő lírai dal a „Berlin” címet viseli.

Ezt követi a „What a Wonderful World” feldolgozása, ami szintén a lemez számomra legkedvesebb felvételei közé tartozik. A lüktető zongorakíséret, mélyen kifejező dallamok és frazír új színt adnak a már jól ismert dalnak. Külön jól esik a háttérben hallani, ahogy Iiro Rantala dúdolja a zongoraszólóját: még közelebb érzem a produkciót magamhoz.

Az ezt követő karakteres, mollos hangvételű „Rome” című szerzemény után John Coltrane örökzöldjét, a „Giant Steps”-et hallhatjuk modern, finoman kidolgozott hangszerelésben.

A lemez utolsó dala a „Love the Stuff / Ain’t No Mountain High Enough” címet viseli. Örömzene, lüktető groove, jó hangulatú lezárása egy különleges lemeznek.

Összességében elmondható, hogy Iiro Rantala és Ulf Wakenius olyan anyaggal örvendeztette meg a hallgatókat, amelyben egymástól távoli korszakok és irányzatok művei érnek közös nevezőre két jazz-zenész művészete által.

Örülök, hogy megismerhettem ezeket a felvételeket, jó szívvel ajánlom mindenkinek!



Vissza a lemezhez