Jászberényig legördülő kő
Tim Ries szaxofonos, New Yorkból (from nu jaaa ’k), hosszú ideje a Rolling Stones turnézenekarának tagja. Muzsikus-névjegykártyáján nem is lenne szükséges egyebet feltüntetni, pedig messzire nyúlik azoknak a jazz- és rocksztároknak a sora, akikkel együtt dolgozott. A jazz egyetemi tanára és egyetemes mestere. (Na, nem úgy, mint Mekk Elek, az ezermester, akinek nem volt zenész cégére, de ha lett volna, biztosan leveri egy felbőszült koncertszervező.)
Tim Ries szerény, szimpatikus ember, egy csendes amerikai. Magnificent musician ő is, épp úgy, mint az a három magyar kollégája, akiket így mutatott be a Lehel-Film Színház nagytermében, április 17-én este. Nincs ellenvetésünk: Balázs Elemér (dob), Balázs József (zongora) és a Budapestről indult, New Yorkban élő Norbert Marius (bőgő) nagyszerű muzsikusok. A Balázs fivérek, nem egészen egy év leforgása alatt, már a harmadik formációval szerepeltek Jászberényben.
Tim Ries a tervezettnél korábban érkezett Magyarországra, váratlan szabadságot kapott a Stones-tól, akiknek az idei turnéja néhány hete – Mick Jagger barátnőjének öngyilkossága miatt – leállt, de folytatni fogják, bennünket sajnos elkerülve.
Mr. Ries januárban fellépett a Balázs József alapította East Gipsy Band észak-amerikai koncertjein, amelyeknek a létrejöttéhez is segítséget nyújtott. A jazz és a cigányzene fúziójával sikereket arató, és Balázs Elemért is a tagjai között tudó banda nyáron a detroiti jazzfesztiválra megy, Tim Ries-zel kiegészülve.
A felújított berényi mozi – „a nice theatre”, mondta „Rolling” Ries – színpadára álló kvartett nyolcvan perces repertoárja klasszikus művekre épült, nagyjából Miles Davis „Prince of Darkness”-szétől a Gördülő Kövek „Honky Tonk Woman”-jéig.
Kényelmes székbe süppedni, lehunyt szemmel, piszok jó kezű emberektől bárholavilágonazonnalcsettintenénekrá–jazzt hallgatni, s közben olyasmire gondolni, hogy most akkor befelé csavarja, vagy kifelé csavarja, és nem számít neki, hogy valószínűleg aprópénzért fújja a lelkét szoprán- és tenorszaxofonjába – ez az, amit nem cserélnék el egy wellness-hétvégére. Rám férne pedig.
A pulóverem alá rejtett Rolling Stones-pólómat nem mutattam meg Tim Ries-nek, de egy autogramot kértem tőle a koncert után, a büfépultnál. Mögöttem állt a sorban.
