JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 19.
Névnaposok – Emma2024. április 19.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Hírek

A Magyar Jazz Szövetség Jazz Zeneszerző és Hangszerelő Versenye a Budapest Jazz Clubban 2016. június 4-én - Csányi Attila képriportja

Aki figyelemmel kíséri a Magyar Jazz Szövetség programjait, az tudja, hogy – sok más változatos program mellett- évente rendeznek Jazz zeneszerző és hangszerelői versenyeket. Mégpedig 2001 óta az egyik évben comboknak, másik évben, mint most is, nagyzenekarokra írt daraboknak.

Sokan tartják ezt az egyik legérdekesebb rendezvénynek, hiszen nem is olyan régen alig akadt volna ennyi big bandre komponáló és hangszerelő fiatal muzsikus, és olyan nagyzenekar sem, amely alkalmas lett volna ezeknek a nehéz és bonyolult daraboknak az előadására.

A beérkezett jeligés pályaművek közül 7 darabot választott ki a zsűri, a döntőben való bemutatásra, ezek:

1. Gospel for Bobby Timmons

2. Lehet, hogy szép nem vagyok

3. New Day Dawnin’

4. Blossom

5. It’s Alredy That

6. One Big Band Piece

7. Szürkebarát

A háromtagú zsűri: Nagy János előadóművész és pedagógus, Kovács László karmester, valamint Friedrich Károly elnök, előadóművész és pedagógus.

Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnöke bevezetője után, Kollmann Gábor, a pályaműveket bemutató Budapest Jazz Orchestra vezetője Edelényi Szilviával kisorsoltatta a bemutatandó –jeligés- darabok sorrendjét, majd elkezdődött a közel egy órás különleges koncert. Sajnálhatják, akik kihagyták ezt az érdekes bemutatót. A Budapest Jazz Orchestra ezúttal Schreck Ferenc szakmai előkészítésével, és Kollmann Gábor vezetésével készült fel a versenyre. Mégpedig igazán eredményesen.

A big band tagjai a verseny alkalmával:

Szaxofonkórus: Kollmann Gábor alt- és szopránszaxofon, fuvola, zenekarvezető, Ludányi Tamás altszaxofon, klarinét, Csejtey Ákos és Zana Zoltán tenorszaxofon, Varga György baritonszxofon.

Trombitások: Csizmadia Gábor, Tulkán Péter, Pecze Balázs és Szénási László.

Harsonások: Schreck Ferenc, Skerlecz Gábor, Bődi Szabolcs és Nagy Viktor Dániel. Végezetül a ritmusszekció: Juhász Attila zongora, Birta Miklós gitár, Hárs Viktor bőgő és Serei Dániel dob.

Rövid tanácskozás után megszületett a zsűri döntése, amelyet az általános gyakorlattól eltérően, az elnök Friedrich Károly részletes és helyenként kritikus indoklása követett. Megnyíltak a lezárt jeligés borítékok és ismertté váltak az eddig homályban levő szerzők. Hangszerelői különdíjat ítéltek Subicz Gábornak egy László Attila téma feldolgozásáért.

III. díjat kapott Szabó Illés a „Blossom” című darabjáért.

A II. helyezet Szentgallay György, aki a „Gospel for Bobby Timmons” című munkájával pályázott.

Első díjas pedig Hofecker  Dániel lett.

Az első és második díjat nyert darabokat a zenekar ismét eljátszotta, a jelenlevők nagy örömére. A díjazottaknak és a big bandnek ezúttal is gratulálunk és várjuk a folytatást.


01-a-dscn2843.jpg

Edelényi Szilvia (Magyar Jazz Szövetség) a pályaművek sorrendjét sorsolja, Kollmann Gábor kihirdeti a sorrendet


02-a-dscn2847.jpg

Íme a pályaművek és a sorsolás sorrendje


03-a-dscn2844.jpg

A BJO ritmusszekciója


04-a-dscn2845.jpg

Hátul a trombita- és harsonakórus


05-a-dscn2846.jpg

A BJO és a zenekarvezető-karmester Kollmann Gábor


06-q-dscn2848.jpg

Munka után a zsűri: Kovács László, Nagy János és Friedrich Károly, aki éppen értékel


07-a-dscn2853.jpg

A III. helyezett Szabó Illés


08-a-dscn2854.jpg

A II. helyezett Szentgallay György


09-a-dscn2855.jpg

Az I. helyezett Hofecker Dániel


10-a-dscn2851.jpg

Akik nélkül a verseny nem jöhetett volna létre, a BJO

Vissza a hírekhez