Adyton Szabadzene Műhely és Együttlét – 2016. augusztus 23., kedd
A fotókat ezúttal is Ekési Orsi készítette.
Az „Átjáró” beszélgetés sorozat hétfői részéről még nem volt módom beszámolni. Most pótolom. Gőrffy Ákos költővel Jász Attila beszélgetett. Ákos egyik versében felfedte előttünk a Dunán úszó, majd különleges ívet berepülő madarak röptének titkos üzenetét. A nagymarosi születésű költő – tehát nem nagymarosi költő és nem helyi költő és nem „agglomerációs” költő – szeret a hegyekben sétálni, szemlélődni. A természet közelsége és annak érzékeny észlelése az egyik legfontosabb alap a versek, szövegek megszületéséhez.
Kora reggel éles verőfény ébresztett minket. A tegnap esti vacsoránál megfigyelt tiszta égbolt folt, ami a vár és a mellette lévő hegy völgyesedésénél volt látható, beigazolta a jó időt jövendölő előrejelzését.
Ennek megfelelően, az udvaron álló öreg diófa alatt is megkezdődhettek a fúvós szekció szólamainak kotta lejegyzései. Kis idő múlva már a lombok alól szóltak a csiszolódó zenei motívumok.
A mai napon már három részre osztódott a csapat.
Az egyik, Benkő Robi vezetésével, az „A fényes nap lenyugodott” népdalt kezdte feldolgozni. Ez nem csak zenei szinten zajlott, hanem a tartalmi megértésen át az érzelmekig való eljutásig, aminek végül is majd meg kell szólalnia a zenében. Ebben segítségükre volt a Robi által kiválasztott és felolvasott irodalmi szöveg is, Hamvas Béla tollából.
A másik csapat Grencsó Pistivel gyúrt a másik teremben húzós ritmustanulmányokat.
Délután megérkezett Dukay Barnabás, az „Átjáró” beszélgetés sorozat következő vendége, akivel Jász Attila beszélgetett. A kettőjük barátságából fakadó harmónia révén pillanatok alatt nagy ívű, ezer meg ezer kulturális réteget kibontó és emberi történetekből felépülő világ teremtődött. Szó esett a vonalzóval kézre mért ütésekről, melyek egykor a rossz ujjrendet voltak hivatottak „korrigálni”. Nevetéssel és egyúttal nem kis elképedéssel reagáltuk le a Barnabás diplomája körüli, a tanári karnak komoly fejtörést és majd’ háromórányi vitát kiváltó bonyodalmát. Ennek végeredményeképpen kapta meg fenyegetőzés kíséretében a zeneszerzői végzettségét.
Akkor sem és máig sem adta fel nézeteit a zenéről. Sőt, egyre koherensebb rendszerré vált benne a világ és abban a zene.
Barnabás az érzelmek nagy skáláját járta be, s mi végig kísértük ebben is őt. Volt, hogy könnyesre nevettük magunkat és volt, hogy olyan megrendítő pillanatot teremtett, amitől templomi csend ereszkedett ránk.
Könnyed „mozdulattal” vázolta fel az európai zenetörténetet, melyet ő a megszokottól némileg eltérőn vezetett végig. Alapvetése, hogy a társművészetek jóval korábban reagálnak a művészeti korszakokra, mint a zene. Ezért bizonyos lemaradás, aszinkronitás fedezhető fel közöttük.
Az esti koncerten Dukay Barnabás, Grencsó István és Benkő Róbert triója játszott. A tavasszal felvett, de még nem kapható lemezük hangulata folytatódott. A nézőtér ismét tele volt.
Erről jut eszembe, hogy érezhető az egyre nagyobb érdeklődés. Már nem csak az esti koncertekre, hanem az „Átjáró” beszélgetésekre is érkeznek nézők, hallgatók. A Bolba családból apa és fia a délelőtti Benkő-csapat próbáját is végig ülte.
