BELSŐ MINTA - Szabó Sándor gitáros a Nyitott Rezervátumban
A tatabányai ipari rezervátum ismét kinyitotta kapuját, szélesre tárva a sápadtarcúak és az indiánok előtt, ahogy havonta egyszer mindig teszi. Nemrég egy tiszteletbeli törzsfőnök volt a vendég, aki az életéről mesélt, Ráduly Mihály.
A mostani meghívott, március 14-én Szabó Sándor gitáros és zeneszerző volt, a magyar ufó, ahogy külföldi kollégái emlegetik. Éppen a megfelelő személy az UFo (Új Forrás) álcázott lapszámbemutatójára. A törzsfőnök, Csendes Toll az indián tematikájú lapszám bemutatása után rögtön egy idézettel nyitotta a beszélgetést. A történetbeli Mester így zárta mondanivalóját: „Értsd meg, az élet olyan, mint a zene. Azt is sokkal inkább érzéssel és ösztönszerűen játsszák, mintsem szabályok által.” Beugratós bevezető volt, de Szabó Sándor rutinos válaszoló, a felvetést helyben hagyva egy rövid kisesszét rögtönzött arról, hogy nincs külső elvárás a zenében, szerinte, csak belső minta van.
Mesélt arról, hogy szerencséjére nem tanult közintézményben zenét, így saját elképzeléseit mai napig megőrizhette. Mint gyakorló tanár arról is beszélt, hogy nem megtanítani akarja a tanítványait zenélni, hanem kedvet csinálni a zenéhez, felszabadítani őket. Előcsalogatni, kibontani a bennük lévő tehetséget. A mindenkiben meglévő belső mintát.
Aztán illusztrálásként elő is került egy tizenkéthúros gitár, és hallhattuk is, miről is beszélt a Mester annak kapcsán, hogy ő csak médium, közvetít. Nem üzen, ezt hangsúlyozta, hanem a zenélés létállapotába kerül. És vele együtt a hallgatók is, már aki akarja, de a csendből ítélve, mindenki akarta, csak tizenkét húr szólt az égi energiát közvetítve. Csendes Toll a szóló végén azt a sületlenséget találta mondani a Mesternek, hogy ez szakrális improvizáció volt, és Ő helyben is hagyta. Egy kicsit elmolyolgattak még együtt a meghatározások keresgélésével, hogy mi is lenne ez a műfaj, amit hallottak, hivatalosan hogyan lehet megfogalmazni. Kortárs zene? Modern akusztikus gitárzene? Jazz? Világzene? De elvetették, és újabb illusztráció kezdődött, ezúttal hat húron.
A közönség lassan kezdte kapisgálni, miről is beszélt Csendes Toll a bevezetőben, mikor egy világhírű zenészt mutatott be, és miért is hívják „magyar ufónak” Szabó Sándort. Olyan egyedi hangzást produkál, amit soha nem hallottunk még, és olyan hangokat, ami nagyon ismerős valahonnan. Ahogy ezt utána meg is beszélték Csendes Toll-lal, a közös tudatalattiból hívta, csalogatta elő ezeket a hangokat a Mester. Azt is elárulta, számára a zenélés olyan, mint a drog. Igaz, ezen a kijelentésén maga is meglepődött.
Egy kis diskurzus következett még Hamvas Béla fontosságáról a fiatal Mester gondolkodásában, és a keleti hangzásvilágra való érzékeny rátalálásról. Ismét egy rövid kisesszét rögtönzött a Mester, a keleti és a nyugati zenei gondolkodásmintákról. A keletit abban határozva meg, hogy a hangok egymást követik az időben, és nem egyszerre szólalnak meg, így válhatnak időtlenné.
És akkor a Mester elővette tizenhathúros, kétnyakú lantgitárját, majd elmesélte tizenhat húron, miről is beszélt előtte. Illetve, annál jóval többet mondott zenében, olyasmit, ami szavakkal elmondhatatlan. És innen biztosan tudhatjuk, hogy igazi és igaz zene szólt belőle. Általa. (A Vértes Agorája, Tatabánya, 2017. március 14. 18-19.30)
