JazzMa

Friss Hírek

ConnecTrio: Luminosity2024. május 04.

Lemezpolc kritika:
Sapszon Orsi - Találkozás

Sapszon Orsi: Találkozás 2016. január 17., Palágyi Ildikó

sapszon-orsi-talalkozas.jpg

Sapszon Orsi – Találkozás (Tom-Tom Records)


Találkozás – Sapszon Orsi első szólólemezét tartom a kezemben. Számomra tényleg ez a találkozás pillanata, mert egy olyan énekesnőről van szó, akinek bár nevét jól ismerem, élőben még soha nem hallottam énekelni, így nem cseng a fülemben a hangszíne, zeneisége. Mint olvasom, Orsi életébe családi hagyományként érkezett a zene szeretete és művelése. Ennek köszönhetően kisgyermekkora óta tanult zenét, kezdetben klasszikust, később pedig a Kőbányai Zenei Stúdió ének tanszakán képezte magát. A 2013-ban saját nevén alapított quintett zenekara mellett több neves formáció tagjaként ismerheti őt a közönség – jelenleg a Geszti Péter alapította Gringo Sztár zenekarban és az Octovoice énekegyüttesben énekel.

Itt az idő, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a borítót és a lemezt, mielőtt meghallgatnám. Hiszek abban, hogy egy lemez esetében a külsőség, úgymint a borító annak minden részletével nagyon fontos eszköz. Ebben tud valami pluszt adni egy fizikai értelemben vett lemez az internetes kiadványokhoz képest. Üzen az előadóról és természetesen a hanganyagról is, asszociációkat és zenei képeket indít el bennünk. Ebben az esetben egy már külsejében esztétikus, harmonikus kiadványról van szó. Eleganciát és lágyságot sugároz, és tökéletes összhangban áll a lemez műsorkoncepciójával, miszerint régi magyar slágereket szólaltatnak meg a hagyományokat tisztelve, mégis új köntösben. A borítón Orsi portréját látjuk, mintha csak egy régi fekete-fehér filmből lépett volna elő. A booklet-ben további fotókat láthatunk a sorozatból, egy-két quintet képpel kibővítve.

Ha Orsi zenéjét előzetesen nem is ismertem, azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a zenekar névsora már magában kimeríti a garancia fogalmát – Fenyvesi Márton gitározik és egy duettben énekel is, Cseke Gábor zongorázik, Kiss Benedek basszusgitározik és bőgőzik, a doboknál pedig Juhász Mártont hallhatjuk. A hangszerelések Fenyvesi Marci és Gábor munkáját dicsérik.

A „Szeretni bolondulásig” című Fényes Szabolcs–Szenes Iván szerzeménnyel indul a lemez, pezsdítően üde hangszerelésben. És itt végre megtörténik a találkozás köztem és Orsi hangja között is. Egy meleg tónusú, egységes hang fogad, és itt el is szégyellem magam, amiért ennyire kevés magyar nyelvű zenét hallgatok. Ez a páratlan szépségű nyelv annyira gyönyörűen lüktet, hogy egy pillanatra szeretnék külföldi lenni, és jelentés nélkül, csak a fonémák lélegzését figyelni. Orsi jóízlését dicséri, hogy ezeket a régi dalokat, amelyeket annyira könnyű, magától értetődő lenne negédesen és színpadiasan előadni, természetes puhasággal, minden giccs nélkül énekli.

Most már elárulhatom, hogy amikor Maloschik Róbert megkérdezte, írnék-e erről a régi slágereket feldolgozó lemezről kissé megtorpantam, ugyanis nem tartozik ez a műfaj a kedvenceim közé, és rögtön egy a mai kontextusban már nem igazán működő, leporolt muzsika zengett a fülemben, és az, hogy milyen tehetetlen leszek, ha olyanról kell írnom, ami nem tetszik. Aztán a közreműködők és hangszerelők névsora kissé megnyugtatott, de még mindig volt egy kis ellenérzésem. Kortárs énekesként biztosan nem éreztem volna tisztességesnek kritizálni Orsit, valótlant pedig még kevésbé írnék, de akkor mit tegyek, ha nem tetszik? Végül gondoltam, legfeljebb szépen csendben visszaadom majd a lemezt. Orsi első megszólalása szerencsére rögtön szétrobbantotta ellenérzéseimet és már izgatottan vártam, milyen benyomásaim születnek róla és zenéjéről.

Boldog vagyok, hogy megismerhettem egy olyan lemezt, ami mind a régi slágerek rajongóinak, és mind a kortárs jazz-zene kedvelőinek kedvére lehet.

Orsi manírokat nélkülöző, finom, kiegyensúlyozott éneke a nagyszerű hangszerjátékkal, de méginkább ezekkel a hangsúlyos és megragadó hangszerelésekkel párosítva egy igazán izgalmas és mély anyagot eredményezett, teljesen új meglátásba helyezve ezeket a már jól ismert szövegeket és dallamokat.


Sapszon Orsi - Találkozás (Tom-Tom Records 2015)

1. Szeretni bolondulásig (Fényes Szabolcs–Szenes Iván, Cseke Gábor–Fekete-Kovács Kornél)

2. Találkozás egy régi szerelemmel (Gábor S. Pál–Szenes Iván–Fenyvesi Márton)

3. Vagy mindent, vagy semmit (Bágya András–Szenes Iván–Cseke Gábor)

4. Miu miújság (Deák Temás– Szenes Iván–Cseke Gábor)

5. Most kéne abbahagyni (Wolf Péter– ifj. Kalmár Tibor–Fenyvesi Márton)

6. Holnap, ki tudja holnap látsz-e még (Fényes Szabolcs–Mihály István–Cseke Gábor)

7. Mindig az a perc (Fényes Szabolcs– Mihály István–Cseke Gábor)

8. Én igazán szerettelek (Bágya András–Szenes Iván–Cseke Gábor)

9.  Szívemben bomba van (Walter László–Harmathi Imre–Fenyvesi Márton)

10. A boldogság és én (Bágya András– Szenes Iván–Fenyvesi Márton)


Sapszon Orsi – ének

Fenyvesi Márton – gitár, ének

Cseke Gábor – zongora, billentyű

Kiss Benedek – basszusgitár, bőgő

Juhász Márton - dob


Vissza a lemezhez