Brötzmann, Peter: Song Sentimentale 2016. augusztus 21., Dr. Nagy Sándor
Peter Brötzmann, William Parker, Hamid Drake - Song Sentimentale (Otoroku)
Két hónapja jelent meg a CD (az LP változat más!) - Londonban, a Cafe OTO- ban, koncerten, három nap alatt vették fel tavaly januárban.
Szándékosan írtam oda a számok idejét, mert így látható, nem slágerekről beszélünk... Sőt: mindenki kösse fel, amilye van (milyen szakszerű...) - de nem akarok senkit elriasztani. Ez itt kőkemény free - mit is várnánk a már 75 éves Brötzmann-tól? Ennyi idősen (is) van még (ennyi!) energiája? - teszem fel (talán jogosan) a kérdést. Jelentem: igen! Mert ehhez a zenéhez "végtelen tűz" kell! És Neki még mindig megvan!
Néhány mondatban nézzük a főszereplőt, mert honlapunkon még nem sokat szerepelt (lemezkritika egy sem), pedig a free jazz "nagyágyúja" - és szeptember 2-án az Újbuda Jazz Fesztivál vendége lesz a MU Színházban (Miklós Szilveszterrel!).
Peter Brötzmann német (a legkisebb megalkuvástól is mentes) muzsikus (fafúvós hangszerek) és képzőművész 1967 óta áll a színpadon. Megszámlálhatatlan lemez előadója és közreműködője - a szólótól a népesebb formációkig - (300-400???), aki – bármilyen hihetetlen - Sidney Bechet hatására fordult a jazz felé. Évente (az utóbbi időben is!) legalább 5-10 CD-je jelenik meg - egy része magánkiadásban. A "Song Sentimentale" - csalóka címmel (!) - az egyik új.
"Klarinét-ébresztővel" kezdődik a lemez: rögtön a "közepében vagyunk", a hangzuhatag elkezdődött. Elképesztően jó a kíséret - nem véletlen: a műfaj két szupersztárja játszik. Parker néhány perc után egy virtuóz vonós-szólót is - Drake "csak" dobol. Aztán Brötzmann tenorszaxofonon "csicsereg-berzenkedik" tovább a CD legrövidebb számában - furcsa módon megnyugvással a végén.
"Stone Death": tenorszóló intro - gyors "csatlakozással": nem győzöm csodálni a ritmusszekciót! Persze Brötzmann is elemében van - mint (ahányszor eddig hallottam) mindig. Különleges tájakon járunk, nem az élet szépségei dominálnak, inkább a "valóság" kerül előtérbe. Küzdelem, kérdések (válaszok nélkül?!) és a mindennapok kegyetlenségei. A free-ben nincs jóindulat, kedvesség, tolerancia. Főleg "nyomulás" van - de az nagyon... (Hogy is tapasztaljuk napjainkban?) Itt a zenében "megénekelt" jelenkor! És újra (kis túlzással) lírai a befejezés.
A harmadik darab (laza 25 percben) egyenes folytatás – egzotikus ízekkel és hangszerekkel. Drake énekével a bevezető részben, világzenei (ma így hívják...) hangulattal. Brötzmann tárogatón kezd, kellemes (!) ritmusban ringatózunk - újra utazunk. A Parker-Drake tandem igazi, első osztályú alap. Tenor a "beszálló" középen – én már fáradok - Brötzmann (és a "többiek") nem... Válaszolgatás, "végtelen" fokozás - aztán minimális "lecsendesedés". Vége.
Most is igaz (már megint Márton Attilát idézve...): élőben Brötzmann (is) "jobb" - vagyis minden "nyitott" jazzrajongónak ajánlom a lemezt és a koncertet!
1. Shake-a-Tear (11:40)
2. Stone Death (26:17)
3. Dwellers in a Dead Land (24:58)
Peter Brötzmann - tenorszaxofon, klarinét, tárogató
William Parker - bőgő, guimbri, shakuhachi, shenai
Hamid Drake - dob, ének
