Nagyvilág – Sárik Peti Londonban járt Koncertbeszámoló: Steinway Kétzongorás Fesztivál - Jazz and Pizza Express Club Soho, London, 2011-04-14-17
2011. április 20., Sárik Péter
A Steinway zongoragyár immár harmadszor rendezte meg kétzongorás fesztiválját Londonban, melynek ismét a Soho-ban található Jazz and Pizza Express Club adott otthont.
A klubban lévő szinte vadonatúj Steinway D modell most társat kapott, és a két szuper hangszeren 11 pár zongorista adott koncertet a négy nap alatt, melyet a BBC 3 rögzített és hamarosan vágatlanul lead.
Makoto Kuriya japán zongorista-zeneszerzővel tavaly márciusban játszottunk először együtt a budapesti Take 5 klubban. A koncert után kezdtük el szervezni a mostani turnénkat, melynek első londoni állomása volt a kétzongorás fesztivál, ahová a Bolygo Music segítségével jutottunk el.
Mi az első este negyedik-utolsó fellépő párja voltunk. Aznap két férfi és két női pár ült a hangszerekhez. A terv az volt, hogy mindenki maximum 40 percet játszik, de -miért lenne ez másképp Angliában- mindhárom előttünk lévő produkció csúszott, erősen próbára téve az amúgy fantasztikus közönség türelmét.
Az első fellépő párról lemaradtunk, így csak annyit írhatok, hogy a brit-venezuleai Paolo Vera és a floridai születésű Andrea Vicera játszott.
Őket Tim Lapthorn és Ross Stanley követte. A két fiatal brit zongorista, lendületes, produkciója nagy sikert aratott, a klasszikus standard-eket is magukra formálták: a „Tea for Two”-t 5/4-ben az „Old Devil Moon”-t 7/4-ben játszották. Lapthorn nevetve a következőt nyilatkozta a fellépésük után: "Nem tudom miért csináltuk ezt magunkkal!"
Utánuk ismét két hölgy, Nikki Iles és Kate Williams következett. Ők először játszottak együtt, és produkciójukat a visszafogottság, megfontoltság és a totális nyugalom hatotta át. Fellépésük közben néhány elmentek, talán szerencsésebb lett volna, ha kicsit változatosabb és rövidebb műsort játszanak.
Ezután következtünk mi. A közönség nagy lelkesedéssel fogadott minket, az egyetlen nem brit formációt, és aztán még hálásabb volt, mikor rájött, hogy mi nem vesszük olyan véresen komolyan a dolgokat –Makoto-val minden koncertünkön sokat viccelődünk egymással a hangszeren- és aznap este sem volt ez másképp.
A többiektől eltérően mi csak saját számokat játszottunk, az első dal a „The Stroppy” című szerzeményem volt. Ez egy középtempós blues, melynek groteszk és dinamikus témáját és az improvizációkat is lelkes tapssal és bekiabálásokkal fogadta a nagyérdemű. Tulajdonképp innentől nyert ügyünk volt, mert valamiért pillanatok alatt a szívünkbe zártak minket az aznap esti jegyvásárlók, így nem volt miért izgulni, bármit csináltunk tetszett, ránk már csak az önfeledt muzsikálás várt. Eztán következett a „Romantic Bossa” című dalom, ami egy nagyon lassú és halk bossa és rendszerint szenvedélyes fortisszimókba csap át, hogy a végére újra megnyugodjon. A dal végén zongorát cseréltünk és következtek Makoto dalai. (A hangszercsere is nagyon sikeres volt.) Az első dal egy ballada volt „Sakura Garden” címmel, majd következett az eredetileg tervezett utolsó számunk a „Samba de gato”, mely ugye egy gyors szamba. A vidám és lendületes dal jó csattanónak bizonyult, a közönség és az est házigazdája is hatalmas ovációval követelt ráadást, ami a „Watermelon Man” volt.
Nagyszerű élménnyel lettünk Makoto-val ismét gazdagabbak aznap este, főleg miután meghívást kaptunk jövőre egy egész estés kétzongorás koncertre a Pizza Express Soho-ba, és ugye az sem utolsó dolog, ha a BBC-n játszhat az ember.
Mindent összevetve egy nagyon sikeres turnén vagyunk túl: három koncertet adtunk Magyarországon és kettőt Londonban. A sajnálatos események miatt a Japánba tervezett 4 koncert most elmaradt, de jövőre feltétlen bepótoljuk!
És hogy a messziről jött embert azt mond, amit akar legenda rossz szájízét eloszlassan, álljon itt befejezésül a másnapi Evening Standard egyik cikke, melynek a jazz-szakíró szakszóval "rave review"-t írt az estről!
