Itt járt Joshua király, avagy „No jó, akkor most színt vallok...”
Joshua Redman-nek -kiadója szerint- eddig 13 CD-je jelent meg. Nálam viszont a lemezpolcon 16 szerepel, mert én hozzászámolom a két SF Jazz Collective-ot és a James Farm-ot is. Nem beszélve a nem az „R” betűnél elterülő más előadók neve alatt kiadott albumokról (Dewey Redman – genetikai apja, Paul Motian, Joe Lovano, Christian McBride, Kurt Rosenwinkel, Brad Mehldau). De most nem erről akarok beszélni…
Mivel nekem már 1991-ben is voltak amerikai kapcsolataim, egyikük abban az évben felhívott telefonon és azt tanácsolta, hogy azonnal hívjuk meg a Thelonious Monk Competition az évi nyertesét, az akkor még csak 22 éves Joshua Redman-t, mielőtt a menedzser hiénák lecsapnak rá. Sajnos, hiába ajánlgattam, a Magyar Rádiót nem érdekelte… Aztán 1 évvel később a BKK-ban lépett fel egy amerikai cigaretta márka által szponzorált un. „Super Band” egyik tagjaként. Már akkor olyanokat fújt, hogy amikor fél évvel később megjelent első CD-je, a „Joshua Redman”, szóltam Kaszás Feri barátomnak, ebből hozasson be egy raklapnyit, mert ez a gyerek éveken belül világverő lesz. (Remélem, ma már egy sincs a raktárukban belőle…) Aztán 16 évvel első pesti útja után 2008. november 10-én, már világsztárként köszönthettük őt és trióját (Omer Avital – bőgő, Gregory Hutchinson – dob) a Millenáris színpadán. Majd 2010. november 25-én a MüPa dobogójára lépett régi harcostársával, a zongorista Brad Mahldau-val duóban. Mindkét koncert frenetikus volt, így a szerda estire (ami még ezeken is túltett) már nincs is jelzőm.
A Budapest Jazz Club három tulajdonosa a múlt hét közepén még nem volt túl vidám, mert addig alig száz jegyet vettek az emberek elővételben. Mivel szerda este annyira totál teltház volt, hogy még a földszinti székeket is fel kellett hozni és még a fal mellett is álltak a jazzrajongók, így egyikük Susszer Zoltán –akivel ugyan nem felhőtlen a viszonyom…- hálásan szorongatta a kezemet, hogy megint ilyen jót „beszéltem rájuk”. (Ehhez azt is tudniuk kell, hogy a Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozatot ugyan a BJC finanszírozza, de az én sokéves amerikai kapcsolati tőkémet kamatoztatva 2011-ben olyan nemcsak Magyarországon világsztárokat szereztem meg nekik „nyomott áron”, mint Mike Stern, Kurt Elling, Ravi Coltrane, Chris Potter, Victor Bailey, Miguel Zenón és Stacey Kent.)
A „zsufi” miatt me and my wife Gabriella a hangosító állásból élveztük végig a koncertet. (Mellettünk állt-ült Tzumo.) Oda fiunk, Márk jóvoltából mehettünk fel, aki elmondta, hogy az amerikai hangmérnök mindent elállított a BJC digitális keverőpultján… Egyébként a trió tagjai is kitettek magukért: Joshua Redman Selmer endorser, így ha hiszik, ha nem, nem hozott magával egyetlen szaxofont sem. Így végül Bolla Gábor apukája, Béla saját hangszerüzletéből hozta a csöveket. Reuben Rogers beérte Orbán Gyuri bőgőjével. A dobos, Gregory Hutchinson kicsit hisztisebb volt, neki teljesen új bőröket kellett venni a „drum kit”-re.
Azt meg Keleti Kristóf, a BJC szűkszavú PR-osa (Please welcome on stage the Joshua Redman Trio!) mesélte el nekem, hogy kedden reggel 8-ra kellett Joshua-éknak kimenni a reptérre Koppenhágában, ahol közölték velük, hogy a járatot törölték, mert időközben megszűnt a MALÉV. Gondolom, volt rendesen „fuck”-olás, meg „shit”-ezés… Aztán fehér hangmérnök/road manager-ük sitty-sutty elintézte, hogy Frankfurtba repüljenek. Onnan Münchenben „szálltak” egy helyközi járattal, ahonnan „fapadozva” landoltak délután/este 6 órakor Ferihegyen. That’s it, ahogy a műveletlen skót mondja.
Viszont ez a kis „előjáték” játékukon egyáltalán nem érződött. Sőt…
Ahogy bekezdett Joshua, mintha egy UFO szállt volna le a BJC színpadára. Laza kis 20 perces „mash up”-ot rittyentett Paul McCartney „Blackbird”-jéből és Ray Henderson „Bye Bye Blackbird”-jéből, és a ritmusszekciója is szárnyalt a főnökkel együtt. A Virgin-szigetekről (konkrétan St. Thomas-ról!) New Yorkba került bőgős (1974) Reuben Rogers és a brooklyni dobos Gregory Hutchinson (1970), hol alázatosan kísérte Joshua-t, hol meg extatikus szólókkal ingerelte dübörgő tapsra az egyre lelkesebb közönséget.
Második számként a Joshua Redman Trio legutóbbi CD-jéről, a 2009-ben megjelent „Compass”-ről játszottak egybe két JR szerzeményt, a „Ghost”-ot és a „Round Reuben”-t.
Itt és most azt is elárulom, hogy eredetileg a James Farm-mal voltam tárgyalásban (Joshua Redman – szaxofon, Aaron Parks – zongora, Matt Penman – bőgő, Eric Harland – dob), de JR ezen formációja füstbe ment tervként marad meg emlékezetemben, mert AP zongorista novemberben visszamondta az európai turnét. Ekkor dobta be Joshua menedzsmentje az önálló trió ötletét. Én már nem bánom, hogy így történt… Szóval a harmadik számmal zongorista barátjuk, a Seattle-i Aaron Parks (1983) előtt tisztelegtek. A 15 éves korában csodagyerekként berobbant Aaron 18 évesen kiadott „The Wizard” című CD-jének „Greasy Little Cookies” című számával, amelyben Joshua szopránszaxofonon játszott. Le merném fogadni, hogy a tomboló közönségben vajmi kevesen hallottak eddig Aaron-ról és főleg erről a szerzeményéről…
Aztán jött a szünet előtti utolsó szám, az „Actin’ Natural”, ami egy új JR nóta a még kitudjamikor megjelenő következő CD-ről.
Ezután „short break”-et ígérve levonult a színpadról a megdicsőült trió. Ez kb. 30 percig tartott. A bárpult előtti tömegben egymás után bukkantak fel kedves régi ismerősök: elsőként az amatőr szaxofonos (hivatásos MTK és Chelsea drukker) Fränk Sanyiba és a vele tartó három gráciába botlottam (én javasoltam nekik, hogy apjukat születésnapi ajándékként Joshua koncertre vigyék/hozzák). Majd egyszer csak felbukkant az egykori TV-s (amatőr dobos) Kiss Gábor is, aki fiát hozta magával. Csak mellesleg jegyzem meg, Baló Pista is a fiatalabbik fiával volt jelen. Aztán ott volt a „Hajrá Bányász” nevű tatabányai frakció (Fazekas Sanyi, Pohner Laci, Szabó Laci és Nagy Lajos), a debreceni kemény mag (Cseke Imi és Vásárhelyi Árpi, aki Bécsből csak emiatt a koncert miatt jött át). Cseke Imi szokás szerint kicsit fanyalgott, plusz elmesélte, hogy Szemerédi „Szemi” Zsolt és Szabó Lajos az interneten berendelt (és kifizetett) jegye ellenére sem mert elindulni Debrecenből a sztrádán tapasztalható hó átfúvások miatt. (Vajh mi lehet(ett) Turi Gáborral?)
Amikor láttam, hogy elindulnak a „backstage” felé a muzsikusok, ismét felmentem a „magasles”-re és mielőtt belekezdtek volna, mondtam Tzumo-nak, ilyen dobos kéne Neked. Hevesen helyeselt… A második rész előtt megjósolta, hogy csak három számot fognak játszani. (Tévedett, a ráadások előtt tartottak négynél.)
The second part of the show JR 1994-es „MoodSwing” CD-kének „Chill” című számával kezdődött. Utána Joshua egy annyira új számot konferált fel, hogy még ő sem tudta a címét, azt mondta talán „Thirty”.
Aztán felkonferált egy balladát Hoagy Carmichael-től, a címét ugyan nem mondta be (mindenki tudta, hogy a „Stardust”), azt viszont igen, hogy ez a jazzirodalom neki legjobban tetsző műve. Coleman Hawkins-os öblös nagy levegővel fújt, Gregory pedig szeriőzen seprűzött.
Majd következett egy olyan szám, amit nem konfrált, de elsőre nem is ismertem fel. Azt írtam a sötétben a papíromra: „Elastic”-féle. Hát ezek szerint a memóriám alaposan megcsalt, mert tegnap végighallgattam a 2002-es „Elastic”-ot és a 2005-ös „Momentum”-ot is, de ez a szám egyiken sem hallható. Tzumo a telefonba azt mondta, szerinte ez is új szám.
Elméletileg itt véget ért a koncert, de a közönség annyira tapsolt, hogy visszajöttek. Óriási ováció. És Joshua csendesen a mikrofonba sóhajtotta: „Soul Dance”. (A nem kimondottan Joshua rajongóknak elárulom, hogy ez az 1993-as „Wish” egyik nótája.)
A közönség őrjöngött, ők megint lementek… Majd mégis csak visszajöttek és bejelentés nélkül eljátszották Gerry Mulligan „Bernie’s Tune”-ját.
A BJC másik két tulajdonosa közül az egykori gitáros (most ügyvéd) Sár Csabinak nagyon tetszett, az egykori jazzdobos Bóna Laci szerint eddig ez volt a legjobb. Tzumo szerint is.
Szerkesztőségünk munkatársai közül Márton Attila és Csécsi Attila is osztja ezt a véleményt.
Én meg csak azért nem mondom ugyanezt, mert elfogult vagyok…
