Ezt a riportot talán inkább az "AcidJazzMa" honlapjára kellene írni (ha lenne olyan), mert Roy Ayers teremtette meg, ugyebár (többedmagával) az "acid jazz" stílust (meg a "neo-soul-t is...), és a legendás vibrafonos a hetvenes évek óta nagyjából ugyanebben a stílusban "nyomja". A banda is ennek megfelelően került összeállításra: nemcsak hangzásban, hanem külsőleg is. Különösen a keyboardista, Mark Adams nézett ki úgy, mintha egy 1979-es időkapszulából lépett volna elő.
A JazzKarc egy hetente jelentkező magazin, mely a Karc FM 105,9 rádión hallható péntekenként, este nyolc órától, majd éjféltől kerül ismétlésre. A 2016 májusában indult műsorfolyam szerkesztő-műsorvezetője jómagam vagyok - tehát Gáspár Károly -, és Maloschik főszerkesztő úrnak köszönhetően januártól itt, a jazzma.hu-n is lehetőségem van ajánlani kedves Olvasóinknak az aktuális adást!
Charles Lloyd & The Marvels + Lucinda Williams: Vanished Gardens (Blue Note, 2018)
„Spirituális country”
Nagy megtiszteltetés, hogy harmadszor van lehetőségem Charles Lloyd által fémjelzett felvételről értekezni itt, a jazzma.hu hasábjain! Az idén március 15-én 80. ...
Élénken emlékszem László Attila 60. évfordulója alkalmából rendezett miniatűr jazz fesztiválra a Budapest Jazz Clubban, 2013-ban. Mintha ma lett volna, nekem ne mondja senki, hogy öt év ilyen gyorsan elillan.
Egyrészről, milyen "ideiglenesen Svájcba kiküldött JazzMa tudósító" lennék, ha Montreux nem kerülne bele a szórásba? (annak ellenére, hogy jazz-t egyre inkább csak nyomokban kezd tartalmazni a fesztivál.... Meghalt Claude Nobs, oda a mulatság?) Másrészt viszont nem akarom elvenni Dr. Nagy Sándor kollégánk kenyerét, mert úgy tudom, hogy ő a hivatalos "ideiglenesen Montreux-ba kiküldött JazzMa tudósító".
Nem először adunk hírt egy lelkes jazzbarát képzőművész és társai kiállításáról. Magyar Miklós amellett, hogy remek festőművész, még megszállott szervező is. Az általa alapított Colosseum csoport 14 tagjának műveiből tavaly ősszel az Újpest Galériában láthattunk kiállítást, amelyről mi kis beszámoltunk, mégpedig október 2-án. Miklós érdeme volt, hogy a csoport művészei egy éven belül négy kiállításon is bemutatkozhattak. Nem kell hozzá túlzott képzelőerő, hogy pl. az itt tárgyalásra kerülő, nem kevesebb, mint 18 művész munkáit bemutató kiállítás megszervezése, az alkotások helyszínre szállítása stb. mennyi munkát, levelezést, telefonálást igényelt.
zen a héten három újdonság is van, az egyik rögtön az első helyre került, mégpedig John Coltrane elveszett albuma, amit az Impulse Records semmisített meg, de egy másolat maradt Coltrane feleségénél, a "Both Directions At Once: The Lost Album", a harmadik helyre ugrott a Charles Lloyd & The Marvels lemeze a "Vanished Gardens" és az ötödik helyen depütált The Stanley Clarke Band "The Message" CD-je, amin a mester segítői Cameron Graves (szintetizátor), Beka Gochiashvili (zongora), Mike Mitchell (dob).
Liszt Ferencet nevezte így Vörösmarty Mihály, és az ugyancsak világjárta muzsikusunkra is találó ez a kitétel. Nem sok ilyen regényes életpálya jutott osztályrészéül a Duna-Tisza közéről elindult zenészek közül bárkinek is. Ráadásul ez a nyolc évtized csaknem mindvégig zenével telt el, hiszen már csodagyerekként is „színpadképes” volt. Tizennyolc évesen került Amerikába, ahol pontosan félévszázadot töltött. Azon kevés – egyik kezünkön megszámolható – magyar jazzmuzsikus közé tartozik, akiknek sikerült világhírnévre szert tenni az Újvilágban. Tizenkét év óta pedig ismét itthon él és dolgozik. Nyolcvanadik születésnapján szeretettel köszöntjük Vig Tommy-t!
Az újra aktív Chick Corea Akoustik Band budapesti koncertjéről számos tudósítás jelent meg a JazzMa-ban; csak a mai prágai szetlistát írom le: egy órába belefért a „Morning Sprite” (még az eredeti '89-es GRP lemezről), „Japanese Waltz” (Chick új kompozíciója, világpremier!), „That Old Feeling”, „In a Sentimental Mood” (Chick újraharmonizált verziója), és „Lifeline” (az Avishai Cohen/Jeff Ballard banda programjából). Vagyis: Chick egyáltalán nem ragaszkodik az eredeti Akoustik Band repertoárjához, gyakorlatilag azt játszanak, ami éppen eszükbe jut, saját maguk és a közönség szórakoztatására. A trió természetesen fantasztikusan játszott (Corea, Patitucci és Weckl máshogy nem is tud, még ha akarna sem), de a zene rettenetesen visszhangzott: jól hallható volt, hogy ezt a Smetana termet nem jazztrióra találták ki.
Mindenekelőtt ezúton szólítom fel a FIFA, az UEFA, az IHF és más nemzetközi sportszövetségek vezetőit, hogy mielőtt labdarúgó VB, európai kupameccs, junior kézilabda VB vagy más mérkőzések szervezésébe kezdenek, egyeztessenek a boglári szervezőkkel, hogy ne kelljen a jazz és olyan események között választanom, mint például a VB-döntőbe jutást eldöntő angol‒horvát találkozó. (Utólag sajnos/szerencsére jól döntöttem, mert kikaptak az angolok, amit nem szívesen néztem volna.)
Prágában kiváló és változatos jazzélet van, kluboktól a fesztiválokig. Idén nyáron július 9-11 között Prágában játszott az Enrico Rava 4tet (9-én, szabadtéren), a Mike Stern/Randy Brecker Band (10-én, szabadtéren), és az újra aktív Chick Corea Akoustik Band (11-én, a Smetana Teremben). Én a Rava és a Corea koncerteket csíptem el, Mike-ot ezúttal kihagytam.
Tegnap (nekem) szünnap volt, nem láttam Cory Henry-t a jazz klubban, Van Morrisont és Steve Winwood-ot a Stravinski-ban. A fesztiválból már csak 3 nap van hátra, jazz szempontból a Chick Corea Trio és Jamie Cullum (nélkülem játszanak majd).
A 46 éves amerikai énekes nevét honlapunk keresőjébe írva 127 (!) találatot kapunk (köztük Hevesi Lia részletes és nagyszerű lemezkritikáit, valamint Goór Gábor nemkülönben kiváló 2017-es koncertbeszámolóját). 2018. július 10-én este 10 órától olyan élményben volt részem, amely csak ritkán adatott meg eddig.
A cím ellentmondásosnak látszik, pedig nem az. Az Univerzumban minden mozog (Korda Györgyöt leszámítva), az igazi állócsillagok is mind nagy utakat tesznek meg a végtelenben. Szakcsi Lakatos Béla is ilyen állócsillag-ember. Az ünnep nem jó magányosan, ezért a 75. születésnapja alkalmából a BJC-ben megrendezett jubileumi koncerten az ünnepelt mellett további állócsillagok is felvillantak, hogy egy rövid időre ismét közös fénycsíkot varázsoljanak az égboltra.
Bécs után újabban inkább Bázelban tartózkodó dobosunk, Juhász Márton nemzetközi formációval látogatott haza. Csütörtökön a Budapest Jazz Clubban mutatkozott be új, egyelőre ismeretlen nevekből álló zenekarával. A címben található ország nevek rövidítéseihez, mint a bemutatás során kiderült, argentin trombitás, spanyol szaxofonos, francia harsonás, lengyel gitáros és amerikai bőgős tartozott, a magyar muzsikus hangszerét könnyű volt eltalálni. Valamennyien hazájuk fiatal generációjához tartoznak, és a koncert után nyugodtan leírhatom, a jövőben bizonyára találkozunk majd velük a jazzvilág új, feltörekvő tehetségeiként.
Ady Endre a szomszéd népek megbékéléséről írta, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja”. Erről jutott eszembe, hogy a nagy folyó nemcsak fővárosunk dísze, de még a koncert színhelyéhez is csak pár lépés. Azt pedig, hogy a Hudson-ról elnevezett, négy jazzikon alkotta együttes mennyire összeköt minket a műfaj szeretetében, ezt aligha kell éppen ezeken a hasábokon bizonygatni.
A magyar jazz történelmének egyik legnagyobb alakja Szakcsi Lakatos Béla - ehhez nem fér kétség. Éppen ma, 2018. július 8-án tölti be a 75. életévét. Ezen nevezetes alkalomból találkoztunk egy körúti kávéházban. A beszélgetés első része következik.
Eljött hozzánk New York felsőről a HUDSON, vagy ahogy a JazzTimes nevezi őket Upstate New York’s Supergroup. És nyomtak egy fergeteges koncertet a MüPában. De hogy mi adja az igazi különlegességét, ahhoz nem a zenéről kell először beszélni.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, érdemes művész, Szakcsi Lakatos Béla 1943. július 8-án született, vasárnap tölti be 75. életévét. Öt évvel ezelőtt, máig emlékezetes 70. születésnapi koncertjét a Budapest Jazz Clubban tartotta, a hét elején a 75. születésnapját is itt ünnepelte. Kedden az újjá alakult, továbbra is legendás Rákfogóval és két meghívott muzsikus vendéggel, Pocsai Krisztával és Dés Lászlóval adott fergeteges koncertet.
A Tatabányai Agora Zenei Esték programsorozat idén immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre. Ennek keretében négy, egymást követő júliusi péntek estén különleges koncertre hívogatják a zeneszerető közönséget. A helyszín szabadtéri, a Szent Borbála téri zenepavilon.
Az idei első esemény ma este zajlott, melyre az időjárási előrejelzések miatt a Vértes Agorájában került sor. Az érdeklődés óriási volt, köszönhetően többek közt az elmúlt napok hamisítatlan meleg nyári estéi és a fellépők miatti várakozás okán is. A nagyterem gyorsan dugig megtelt, „kitették a Teltház táblát”.
Melody Gardot nevével (és lemezeivel) ugyan már korábban is találkoztam, de megismerve „Live in Europe” c. dupla koncert-CD-jét, nagyon megörültem, amikor a Müpa idei programfüzetében felfedeztem, hogy július 5-én személyesen is láthatjuk-hallhatjuk. Igaz, hogy kissé soknak bizonyul négy napon belül három első osztályú koncert (Chick Corea, Melody Gardot és a Hudson négyes), de soha ne legyen másfajta „fárasztó” elfoglaltságban részem.
A Bodajki Jazz Tábort több mint egy évtizede szervezem, minden évben egy különleges alkalom és intenzív zenei együttlét. Még 10 napig lehet jelentkezni, az idén azért is érdemes eljönni, mert a táborban egy koncertsorozat megvalósítására kerül sor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A tanárok saját formációikkal játszanak, rengeteg kiváló magyar muzsikus teszi tiszteletét nálunk a hét során, az utolsó este pedig természetesen hagyományosan a növendékek bemutatkozásáról szól.
Kárpáti Dódi Priváti Projekt – BornAlive
Kárpáti Dódit a nagyközönség leginkább a Quimby tagjaként, trombitásaként ismerheti, aki vitathatatlanul hozzájárul a banda semmihez sem fogható, teljesen egyedi soundjához. Talán kevesebben tudják, hogy Dódi emellett aktív alkotó egyéniség, nemcsak a zene, hanem a képzőművészet és a költészet világaiban is. ...
Chick Corea mágnesként vonzza a közönséget. Nálunk is. Ő talán az egyetlen olyan nagyformátumú, ikonikus jazzművész, akinek a hazai zenekedvelők is szinte minden projektjét megismerhették. Ehhez persze kell egy olyan egyéniség, aki hihetetlen változatos programokkal, formációkkal áll elő, úgyszólván évente.
Charles Lloyd, a már több mint fél évszázada folyamatosan a világ legnagyobb szaxofonosai és fuvolistái között jegyzett legenda, március 15-én Santa Barbara városában, egy nagyszabású koncerttel ünnepelte 80. születésnapját. Ezután az Egyesült Államok több nagyvárosában köszönthette őt régebbi és újabb muzsikustársaival együtt a közönség, június 27-től a Charles Lloyd & The Marvels néven indult európai turnéja második állomásán pedig Budapestre is megérkezett. Vasárnap végül a Ram Colosseum koncerttermében lépett fel.
Nem szeretem a jazz szót. Felütésnek ez nem rossz egy beszámoló elején, megjelentek a ráncok az olvasók homlokán. Tessék hozzá képzelni idézőjeleket! Miles Davis mondta ezt egy interjúban. „Amit játszunk, azt úgy nevezem inkább, közösségi zene” - tette hozzá. Ne fogjunk bele mi sem a definícióba, hogy mi a jazz, bár ha valakit érdemes lenne meghallgatni ez ügyben, az épp kedden este koncertezett a MüPA-ban. Úgy hívják Armando Anthony Corea, (1941. június 12-én született), vagyis az idén 77 éves.
Vidéki tudósítóként munkaköri kötelességem, hogy a Budapesten kívüli jazzeseményeket is figyelemmel kísérjem. Amikor a JazzMa majdnem a teljes bolygóra kiterjedő koncertajánlójában elolvastam, hogy a legendás Németh János és Quintetje a Muflon Itatóban lép fel pénteken, lemondóan sóhajtottam: ez egyértelműen Dr. Szabó Csaba vadászterülete, mert ilyen nevű hely biztos nincs a jó öreg kontinensen, így sajnos, mindenki másnak kiesik a buli.
Anélkül, hogy a jazz számos irányzatát „leszólnám”, azért engedtessék meg nekem, hogy a címben szereplő jelzőre (jelentése: igazi, valódi) vonatkozóan annyit elmondhassak, hogy nekem (és ezzel aligha vagyok egyedül) a jazz szót meghallva, valami olyan érzésem támad, mint amit a szombat este az Opusban éreztem. Számos alkalommal leírtam már, hogy Elek Pista minden fellépésén igyekszem megjelenni, annyira élvezem azt a mainstream modern jazzt, amit ő képvisel, nem is beszélve arról, hogy „alapkvartettjének” koncertjein számos alkalommal van még vendégművész is: Pocsai Kriszta, Gyárfás Pista, Deseő Csaba, Bacsó Kristóf (akik hirtelen eszembe jutnak). Most pedig a kitűnő trombitás – Pecze Balázs egészítette ki a formációt kvintetté, és a szokott repertoár ezúttal a West Coast stílus emblematikus darabjaival bővült.
Örök a vita, hol is tartunk mostanában? Szőrös, faragatlan neandervölgyiek vagyunk, vagy intelligens, ámde avokádószemű idegenek? A kevés szerencsés, aki leszállt a BJC előtt és beült a Flight Modus koncertjére, megkapta a határozott választ a nagy kérdésre.
A Wolfisheim Jazz Fesztivál első napját sikerült elcsípnem. Az esti program Joey Alexanderrel kezdődött, aki egy egyórás szólóprogramot adott elő, jórészt az új lemeze ("Eclipse") anyagából. Az internet tele van elragadtatott kritikákkal a "Jazz Mozartjáról", és nyilván fantasztikus, hogy valaki 14 évesen ilyen ügyesen játszik... De: ha a cukiság-faktortól és a csodagyerek-témától, és a "hú, Baliból idáig eljutni, pláne ilyen fiatalon" dologtól eltekintünk, akkor maga a zenei produkció nekem nem okozott valami nagy örömet; a számok David Benoit-utánérzések, Professor Longhair stílusú darabok és in-your-face Chick Corea imitációk (pl. az új szám, a "Fourteen") között váltakoztak. Az utolsó szám („Round Midnight”) pedig füstös, szomorkás darab helyett afféle zongorázás-technikai bemutatóba ment át; valami igazi jazz feelinget nagyon hiányoltam belőle.
Új helyszínen folytatódott a Lamantin Jazzfesztivál június 26-án, kedden este: az AGORA Művelődési- és Sportház átrendezett küzdőterén lehettünk részesei annak a fergeteges bulinak, amelyet az est három fellépő zenekara tartott.
„Már csak 358-at kell aludni!” – üzente Márkus Tibor, a Lamantin tábor művészeti vezetője a diákoknak tavaly júniusban, a hazatérésünk napján. Valóban, egyfajta időszámítás ez is – fesztiváltól fesztiválig. És megint elkezdődött!
Különleges programra készül a MÁV Szimfonikus Zenekar. 2018. október 27-én, szombaton este 19 órakor a Vigadó Dísztermében ünneplik zenével az 1956-os forradalom 62. évfordulóját és a most nyolcvanéves Tommy Vig muzsikáját.
Mi a hasonlóság a magyar labdarúgó válogatott és Richard Bona zenekara között? Ez a kérdés jutott eszembe, mikor a pénteki koncert után hazafelé indultam. A válasz egyszerű…
Az idén korábbi időpontban kerül megrendezésre a nagy múltú Alba Regia Feszt Székesfehérváron.
Július 30-31-én és augusztus 1-én, hétfőn, kedden és szerdán várják magas színvonalú koncertekkel két gyönyörű helyszínen az érdeklődőket.
