JazzMa

Friss Hírek

BJC 11!2019. január 17.
Shorter, Wayne: Emanon2019. január 16.
Játék – 2019. január2019. január 06.
Gone but Not Forgotten 20182018. december 31.
A JAZZ ESSZENCIÁJA2018. december 30.
RÁKFOGÓ LEMEZFELVÉTEL2018. december 15.

Hírek

GAYER MATYIÉK LONDONBAN

Nem túl ildomos olyan koncertekről írni, kiváltképp jót írni, melyeknek szervezésében az embernek része volt. Szívesen venném, ha ezt más vállalná, de e vállalás híján megteszem én, mert a magyar jazzkedvelők biztos szívesen olvassák, milyen nagyszerű zenészek kerülnek ki az új nemzedékből.

A Gayer Mátyás Trió London egyik igazi jazz szentélyében, a 606 Clubban mutatkozott be a brit főváros közönsége előtt. Miután a dobosuk, Juhász Marci nemrég tért vissza az Egyesült Államokból, meglepő volt számomra, hogy mennyire feszesnek és összecsiszoltnak hangzott ez a csapat. Repertoárjuk javarészt standard-ekből tevődött össze. Csak hogy Matyi már 16 évesen is (akkor hallottam először) teljesen egyéni felfogásban játszotta az örökzöldeket, mára pedig zenei egyénisége már sokkal markánsabb. Sok kortársától eltérően, nem technikai bravúrokkal próbálja lenyűgözni a közönséget, hanem – néha teljesen szabvány nyitásokból kiindulva fokozatos metamorfózison esnek át a jól ismert témák, míg nem az ember eljut Gayer Mátyás sajátos hangzásvilágába. Melodikusan és harmonikusan is rögtönöz, de a spontán dallamképzést már most magas fokon műveli. Körülbelül 3-4 számra van szüksége, míg nem erőt vesz rajta a szenvedély, melynek kifejezése során aztán gyakran felvillan az a szédületes technika, amelyet, egyébként roppant intelligens módon, kordában szokott tartani. Szégyenszemre, menet közben nem tudtam azonosítani Billy Strayhorn és Ellingon gyönyörű, közös szerzeményét az „Ishafan”-t. Persze ismerősnek tűnt, de Matyi játéka során olyan érzések ébredtek fel bennem, amelyeket Debussy, Bix Beiderbecke, Ellington (itt nem jártam messze az igazságtól) és Django Reinhardt muzsikája szokott kiváltani belőlem. Gyakran mondják roppant tehetséges fiatal zongoristákról, hogy az illető Bud Powell, Bill Evans, Keith Jarrett vagy valamelyik más jazz óriás nyomdokaiban halad. Nekem Gayer Matyi úgy hangzik, mint aki egyre inkább Gayer Matyi nyomdokaiban halad. Persze folyamatosan tanul, nyitott füllel jár a zene világában és nem képzeli magáról, hogy ő találta fel a spanyolviaszt.

Magáról a trióról már említettem, hogy mennyire együtt volt ez a három fiú. A hangzást úgy kell elképzelni, hogy a ritmikai meghajtást Farkas Norbert erőteljes, de egyben roppant dallamos bőgőjátéka szolgáltatja. Norbi, amióta Matyival együtt Grazban tanul, jóformán egy évtizednyi fejlődésen esett át. Állítólag hadilábon állt a bérelt bőgővel, de ebből mi semmit sem hallottunk. Bőgősök ritkán kapnak annyi megérdemelt tapsot, amennyit ő kapott a 606-ban. Norbi rezonáns és lendületes játéka ad alkalmat arra, hogy a magyar jazzvilág egyik legfinomabb és legdiszkrétebb dobosa, Juhász Marci olyan díszítő elemekkel gazdagítsa az összjátékot, amelyeket Winston Clifford-on kívül Angliában nagyon kevesen tudnak összehozni. A régi rosszízű viccnek ellentmondva, miszerint egy trió két zenészből és egy dobosból áll, Juhász Marci dobjátéka, tonalitását és ritmikáját illetően is, nagyon zenei. Kár hogy roppant keveset szólózik. Persze még nem késő.


606-a-gayer-trio-es-a-kozonseg.jpg


A 606-ban roppant lelkes fogadtatásra talált a Gayer Mátyás Trió, pedig becslésem szerint – magamat is beleértve – csupán öt magyar lehetett jelen a klubban. A szünetben a jelenlévők egymás között az egekig magasztalták az együttest.

Másnap a londoni Magyar Kulturális Központban, ha nem is teljesen azonos, de hasonló repertoárral jelentkezett dugig telt ház előtt a csapat. Itt már a harmadik számnál szárnyalni kezdtek.


gayer-trio-londoni-magyar-kultur-intezet-2012.JPG


A harmadik szám ez esetben az Irving Berlin örökzöld, a „Cheek to Cheek” volt, amelyet a 606-ban visszafogott, mondhatni intellektuális megközelítésben játszottak, itt azonban szenvedélyes, dübörgő diadalmenetté alakult. „Már csak ilyen a jazz” – mondta Matyi, akinek ezt említettem a koncert után. Ez a nagyszerű fiatal zongorista két eredeti számmal jelentkezett, („Louisa” és „Fire in the Summer”) mindkettő valóban eredeti téma volt, kissé kortársba hajló hangvétellel. Hazai termés volt még Farkas Norbi gyönyörű jazzkeringője, a „Waltz for Dexter Gordon”. Az est egyik gyönyöre az volt, hogy romlatlan akusztikus jazzt hallhattunk. Norbi nem használt erősítőt, ami csak kidomborította gyönyörű tónusát. Juhász Marci is megtáltosodott három, - na jó – két és fél szóló erejéig, ami megérdemelt sikert aratott. Az első szólóját követően egy mellettem ülő angol úr megjegyezte: „na végre”. A fogadtatás itt egészen frenetikus volt.


gayer-trio-fogadja-a-vege-tapsokat-londoni-magyar-kultur-intezet-2012.JPG

Fotók: Farkas László


A sorok közt számos Londonban élő magyar fiatal is helyet foglalt, de a többség angol volt, mint például az a lelkes úriember, aki aznap érkezett Franciaországból, ahol jazz klubot vezet St. Denis sur Huisne-ben és annyira fellelkesült a szupertehetséges triótól, hogy azonnal tárgyalni kezdett egy ottani fellépésről. Alapjában véve erről kellene, hogy szóljanak az ilyen külföldi kiruccanások.

Nálunk otthon annyira kicsiny a piac, hogy egy ilyen zeneileg és emberileg is tökéletesen összeillő, egészen kiváló hármasfogatnak nincs alkalma rendszeresen együttjátszani, pedig a bennük rejlő potenciál túlmutat a már amúgy is lebilincselő teljesítményen.

(Ma, vagyis péntek este a Gayer Mátyás Trió a híres londoni szórakozónegyed, a Soho "Jazz after dark" nevű létesítményében játszik, de ettől a fellépéstől tudósítónkat nagyapai kötelezettségei tartják távol... - a szerk.)

Vissza a hírekhez