Voice n’ Bass 2 lemezbemutató koncert a Fonóban, június 15-én
Csuhaj Barna Tibor első osztályú tanár tényleg csak szuperlatívuszokban tudnék róla mesélni. A tudásával sosem kérkedik, ha órán valamit nem értek, fogja és mutat valami egyszerű példát nem pedig olyat, ami után fel lehet velem mosni a padlót… "Amilyen ember vagy, olyan zenész".
Jártam már pár bőgő/basszusgitár tanárnál éppen ezért kicsit szkeptikus voltam, amikor elhívott a koncertjére. De úgy voltam, hogy most az egyszer jó diák leszek és elmegyek meghallgatni. Ismét hangsúlyoznám: nem voltak nagy elvárásaim! Tudtam, hogy jó lesz, hisz miért ne lenne jó: ügyesebb, tapasztaltabb, jóval műveltebb zenész nálam. Amire számítottam, az körülbelül az volt, hogy eljátszanak egy csomó jazz standard-et, Tibor walking bass-el rá, mint az ördög, Lakatos Ágnes tanárnő pedig olyanokat énekel, amit még zongorán is nehéz lenne lejátszani. A végén pedig mindenki boldog, mivel… valljuk meg, ha így cselekedtek volna, akkor is kevesen tudnánk ezt utánuk csinálni.
Nos, a dolog részben így is volt: már ami a dögös éneklést és az ördögi bőgőjátékot illeti.
Azonban a titok a részletekben rejlik: ez esetben szó sincs "lemegyünk a klubba „jazzentünk” egyet, és mindenki szanaszét alterálja az akkordokat" című jelenségről. A Voice n' Bass darabjai nagyon össze vannak rakva: kiállások, unisonok, ritartandok, crescendok, decrescendok - az ember ezen kifejezések hallatán azt hihetné, komolyzenei koncertre érkezett, pedig egy felkészült zenészekből álló duót hallgat.
Az album címéhez méltóan (Into the Groove) a groove-ra helyezték a hangsúlyt, és ha csak annyit írnék, hogy "izgalmas ritmusképletek fedezhetőek fel" , az kb. olyan lenne, mintha valaki azt állapítaná meg a Keresztapa trilógiáról, hogy "egy olasz család mindennapjairól szól". A dallamok fülbemászóak, zenéjük élvezhetőségének nem előfeltétele a Zeneakadémián szerzett summa cum laude minősítésű diploma. Akinek kétségei lennének, hogy egy bőgő és egy ének azért mégse Big Band, illetve "2 szólam még nem csinál akkordot", az is kellemesen fog csalódni. Tibor nagyon kreatívan bőgőzik és nem fél elrugaszkodni a már bevált megoldásoktól. A hallgató egy percre sem veszti el a tonalitást. Az egész album borzasztó friss és üde. Új színt hoz a hazai jazzéletbe. Mindezt úgy, hogy a minőségből egy fikarcnyit sem enged. Nincsenek két és fél perces szólok a számokban, hogy meglegyen a kötelező 4 perc/nóta. Szerepel az albumon pár feldolgozás is, és ha megköveznének érte, akkor is azt mondanám: bizony jobbak, mint az eredeti. A feldolgozások közül kiemelném Josh Groban „February Song” című dalát. Megvallom az őszintét, én nem is ismertem ezt a darabot. (Oké, nem szépítek, Josh Groban-ről is annyit tudtam, hogy létezik). Annyira tetszett azonban Lakatos Ágnes feldolgozása, hogy gondoltam meghallgatom az eredetit. Máig nem fér a fejembe, hogy a tanárnőt, hogy ihlethette meg ez a felvétel, de ez nem is fontos. Amit ezzel a számmal művelt, azt igazán megcsinálhatná sok más pop nótával is!
A koncerten közreműködött a Corridor Bassoon Quartet, aminek az elején szintén abba a hibába estem, hogy azt hittem, itt most átváltanak valami Duke Ellington-os megfejtésre. A helyzet azonban az volt, hogy meglepően jól szólt ez a felállás. Ez a 4 fagott úgy szól együtt, mint a csuda. Olyan Michael Nyman-es „here to there” hatása volt a dolognak. A Corridor volt a hab a tortán. Nagyon igaz, hogy fúvósokat élőben kell hallgatni: élőben még ütősebbek. A hallgató a mellkasán érzi a fúvósok lüktetését. És a Corridor dinamikus lüktetését igazán érdemes az egész testünkön érezni. Le a kalappal a quartet tagjai előtt: gyönyörűen játszottak! Nagyon figyeltek egymásra és a duó két tagjára is, ami biztosan nehéz lehet így, hogy nincs alattuk "szőnyeg".
Azt vallom, a puding próbája az evés. Egy jó koncert következménye pedig az, hogy kirohansz szünetben, elvillanyosozol egészen az Újbuda Centerig, mert csak annyi pénzt vittél magaddal, ami a koncertjegyre és egy sörre elég. Veszel ki pénzt az ATM-ből, visszarohansz és megveszed a CD-t. Aztán a következő koncertjükre is elmész, és ott rájössz, hogy az első album is brutál jó... de erről majd legközelebb!
