Szólókoncertem Rómában
Equinox zenekarommal 2003-ban már játszottunk a római Magyar Akadémián. Akkor jártam először az Örök Városban, ami olyannyira lenyűgözött, hogy nagy igyekezettel dobtam pénzérmét a Trevi kútba, hogy még legalább egyszer visszatérhessek ide. Hazatérésemkor családomnak ígéretet tettem, hogy egyszer elviszem őket Rómába, mert ezt a csodát látniuk kell.
Ezért hát nem csoda, hogy 11 év eltelte után mennyire örültem az Akadémia meghívásának. Szólózongorás koncertre kértek fel. Amellett, hogy nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem a meghívást, nagy kihívást is jelentett. Szólókoncertet „My Pieces” albumom bemutató turnéja (hála mesteremnek: Binder Károlynak) óta nagyon ritkán adtam, Rómában pedig – ahogy írtam – mindössze egyszer játszottam. Ezért hát nagy erővel láttam hozzá az előkészületeknek, előástam régebbi szólódarabjaimat és nekiláttam új kompozíciók és átdolgozások megvalósításának.
A munka annál inkább megterhelő volt, mivel jazzelmélet könyvem harmadik kötetének írásán dolgozom, és ez, az utóbbi időben nagymértékben visszaszorította a rendszeres gyakorlást és komponálást.
Vendéglátóinknak köszönhetően családommal négy napot töltöttünk ebben a csodálatos városban. Minden nap gyakorlási lehetőséget biztosítottak számomra a kitűnő akusztikájú teremben a még kitűnőbb Steinway zongorán. Ez a hangszer egy csoda, magával ragadja az embert, és olyan zenei gondolatokat hoz ki belőle, amit nem is gondolna, hogy benne rejlett.
A fellépés előtti izgalmon kívül még egy dolog nyugtalanított. Tartottam tőle, hogy mivel nevemet kevésbé ismeri a római közönség, kevesen fognak eljönni a koncertre. Ez irányú izgalmam azonnal tovaszállt, amikor színpadra lépésemkor örömmel konstatáltam, hogy a mintegy 200 fő befogadására alkalmas terem zsúfolásig megtelt. Az első darab eljátszása után a fellépéskor szokásos izgalmam is elszállt, mert a kedves közönség olyan tetszésnyilvánítással fogadta kompozíciómat, hogy ez szabadjára engedte zenei fantáziámat.
Javarészt saját kompozíciókat játszottam, de azért (mégis csak jazz koncerten vagyunk) a műsor közepére beiktattam Mercer Ellington híres „The Things Ain’t What Tey Used to Be”” bluesának általam feldolgozott változatát. A közönség tetszésnyilvánításának hatására egy pillanatnyi ötlettől vezérelve a periódus végi break-ekben még sikerült is aktivizálnom a közönséget (2-4-re tapsoltak!).
A vastaps és a ráadásszám követelése a közönség részéről őszinte örömmel és csodálattal töltött el, nem beszélve arról, hogy a koncert után CD-imet örömmel vásárolták, az igényekhez képest keveset vittem.
Nem szeretném, ha valaki is kérkedésnek venné beszámolómat. Mindössze két dolgot szeretnék hangsúlyozni. Az egyik, hogy ilyen ideális közönséggel, körülményekkel és kedves fogadtatással nagyon ritkán találkoztam. A másik pedig az, hogy mindezek nagyon nagy energiát adnak terveim megvalósításához.
