MIKE STERN–DIDIER LOCKWOOD BAND - VESZPRÉM, 2015-07-16
Mivel a rendkívül nagysikerű koncertről már pénteken megjelent egy kitűnő beszámoló Horváth Lászlótól, én most szubjektív gondolataimat és fotóimat szeretném közreadni az eseménnyel kapcsolatban. Elsősorban Didier Lockwood-ról szeretnék írni.
1979-ben, röviddel megjelenése után egy német barátomtól kaptam ajándékba a lemezt: DIDIER LOCKWOOD – NEW WORLD. A 23 éves ifjú francia hegedűsnek ez volt az első LP-je, a nyugatnémet MPS cég kiadásában. (Ne vegyék szerénytelenségnek a megjegyzést, hogy 1974-ben magam is az MPS–nél készítettem életem első saját lemezét.) Amikor először meghallgattam Lockwood lemezét, már az első taktusok után alig akartam hinni a fülemnek: egy érett művész tökéletes produkciója volt olyan muzsikusokkal, mint Tony Williams, Niels-Henning Ørsted Pedersen, Gordon Beck. A repertoár is lenyűgöző volt, az „Autumn Leaves”-től Coltrane „Giant Steps”-éig, továbbá a műsort záró „Zbiggy” című saját kompozícióig, amelyet Lockwood a nem sokkal korábban fiatalon elhunyt lengyel jazzhegedűs Zbigniew Seifert emlékének ajánlott. Ezután még 2 LP következett, majd a CD korszak rengeteg lemeze, s részemről a bámulat. Folytatódott a sor, a jazztörténet legnagyobb hegedűsei érdekes módon mind franciák: Stephane Grappelli után Jean-Luc Ponty következett, utána pedig Didier Lockwood. (Senkit ne tévesszen meg a név: Didier apja skót származású, Grappelli meg olasz szülők gyermeke volt.)
Világra szóló karrierje elején Lockwood már 1982-ben fellépett Magyarországon a Nagykanizsai Jazz Hétvégén egy nemzetközi All Stars együttessel, amelyben többek között Pege Aladár is játszott. Sem akkor, sem egy későbbi, debreceni koncertjén sajnos nem voltam jelen, így most jött el a nagy pillanat, hogy végre személyesen meghallgassam Veszprémben. Szép nyári este volt, Balázs fiammal jóval a koncert kezdete előtt a helyszínen voltunk. A barátságos környezetben levő szabadtéri színpad nézőtere felé sétáltunk, amikor ismerős arc tűnt fel mellettünk. Megszólítottam: Hello Didier! Mivel ő nem ismert, gyorsan bemutatkoztam, majd megkértem, hogy dedikálja nekem egy korábbi CD-jét (egyet vittem magammal gyűjteményemből a 10 közül). Rendkívül barátságos, közvetlen beszélgetés következett, amelynek végén megkértem, hogy a fiam készíthessen kettőnkről néhány közös fotót.
Búcsúzáskor emlékül átadtam Gyárfás Istvánnal közös „Tale” című lemezünket, megjegyezve, hogy a „Les Valseuses” című számot az ő inspirációja alapján játsszuk immár jó egy évtizede. Kb. fél óra múlva kezdődött a koncert, ami óriási élmény volt számomra.
Maloschik Robi ült mellettem, s ahogy ő már említette, többször mondtam neki, hogy Didier Lockwood a világ legnagyobb jazzhegedűse. Most még hozzáteszem: minden idők legnagyobbja. Ugyanis az a kitűnő fúziós, rockos, kortárs- és világzene, amit Veszprémben hallottunk tőle, csak egy kis része annak a hatalmas zenei tudásnak, amivel rendelkezik. Didier kiválóan játszik hagyományos jazzt is, az egész Django Reinhardt-Stephane Grappelli repertoár a kisujjában van, Grappelli emlékére 2000-ben és 2008-ban is kiadott egy-egy CD-t. A swing-jazz vonalán egyik legfontosabb partnere a zseniális gitáros Bireli Lagréne, akivel hosszú idő óta rendszeresen lépnek fel együtt, egészen rendkívüli színvonalú koncertfelvételek láthatók-hallhatók tőlük a Youtube-on. De ezzel még nincs vége Didier Lockwood sokoldalúságának: „Le Jazz et la Diva” címmel operát írt, amelyet a világ sok színpadán bemutattak, ezen kívül egy Zongoraverseny, Concerto elektromos hegedűre és zenekarra, valamint számos filmzene komponálása is az ő nevéhez fűződik. A Párizs melletti Billancourt-ban a Centre des Musiques Didier Lockwood nevű intézményben zenepedagógiai tevékenységet is folytat. Lehet ennél többet elérni egy művésznek, aki ráadásul még csak 59 éves?
Néhány szót a többiekről. Mike Stern fantasztikus gitáros, nem véletlenül játszott pályafutása során olyan óriásokkal, mint Miles Davis, Jaco Pastorius, Billy Cobham, Michael Brecker, David Sanborn. A veszprémi koncerten hallott együttesben a basszusgitáros Tom Kennedy és a dobos Steve Smith ugyancsak felsőfokú jelzőket érdemelnek. (Horváth László 17-én megjelent írásában már részletesen írt róluk.)
A végére hagytam, mint ahogy az este folyamán is a fináléban lépett színpadra egy meglepetés vendég a virtuóz magyar hegedűs Frankie Látó személyében. Frankie régi kedves ismerős, igen nagy tehetség, a 90-es években egy ideig Didier Lockwood tanítványa volt Párizsban. Mivel hosszú idő óta főleg itthon szerepel, igazán több elismerés illetné a magyar jazzvilág részéről! A veszprémi közönség az amerikai és francia világsztárokkal együtt lelkesen ünnepelte Frankie Látót.
