JazzMa

Friss Hírek

MAKOVICS JAZZ HÍRNÖKEI2018. szeptember 24.
A HIT DIADALA2018. szeptember 23.
Herold Péter: All That I Am2018. szeptember 22.
JazzUp - Klausz Ádám2018. szeptember 22.
KÖRSÉTA A JAZZMÚZEUMBAN2018. szeptember 20.
PARÁDÉS VISSZATÉRÉS2018. szeptember 17.
KÁOSZT IGÉRT, BÉKÉT HOZOTT2018. szeptember 14.
GITÁRFENOMÉN A BJC-BEN2018. szeptember 13.
Jazz az árkádok alatt2018. szeptember 10.
SZÜLETÉSNAPI JAZZÜNNEP 2018. szeptember 04.
BUDAPEST 19562018. június 22.

Hírek

KÁOSZT IGÉRT, BÉKÉT HOZOTT

Az ősz beköszöntével felpezsdült a klubélet, a fesztiválok, szabadtéri koncertek szezonja után újra szelet fogtak a nyári időszakot hősiesen átvészelő jazzklubok félárbocra engedett vitorlái. Az óceán túlpartjáról is kezdenek útra kelni a jazz világsztárjai Európa felé. Az utóbbi években szerencsére megszokhattuk, hogy turnéik során fővárosunkba is ellátogatnak, a koncert naptárakban a rangos helyszínek között a hazai klubok is egyre gyakrabban szerepelnek. A Budapest Jazz Club világsztárokat bemutató sorozatában kedden egyszerre hárman is érkeztek a legelitebb kategóriából, a gitáros Gilad Hekselman „ZuperOctave” triójával, Aaron Parks billentyűs és a dobos Kendrick Scott társaságában a bécsi Porgy & Bess után európai turnéja második állomásán, a Hollán Ernő utcában adott feledhetetlen koncertet.

01.jpg

02.jpg

03.jpg

A turné kezdete előtti napokban jelent meg Gilad Hekselman tíz saját szerzeményt tartalmazó, „Ask for Chaos” című lemeze, jórészt ennek anyagát mutatták be nálunk is. Az 1983-ban Tel-Avivban született, de a „The New School for Jazz and Contemporary Music” ösztöndíját elnyerve, 2004-től New Yorkban élő gitáros hatodik albumán felváltva két trió játszik. A rövid bevezető, a „Prolugoooo 1 101” után a maradék kilenc kompozícióból négyet a hagyományosabb hangzású „gHEX”, és ötöt az elektronikára épülő, így a lemez hangulatát markánsabban meghatározó, ezen a turnén is szereplő „ZuperOctave” szólaltat meg.

04.jpg

Mint a hátsó borítón olvasható, Aaron Parks billentyűzik a lemezen is. A Seattle-ben, szintén 1983-ban született zongorista már 14 évesen járhatott a Washington Egyetem kurzusaira, a Transition School and Early Entrance, egy kivételes tehetségű gyerekeknek korai beiskolázási lehetőséget adó programnak köszönhetően. A számítástechnika és a zene iránt egyaránt érdeklődő fiút egy évre rá már középiskolája jazz zenekarába is meghívták, ez vihette őt inkább a zene felé. New Yorkba költözve a Manhattan School of Music növendéke lesz, tanulmányai utolsó éve alatt már Terence Blanchard zenekarában játszott. A nálunk is járt trombitással három albumot készített a Blue Note kiadónál, köztük a Grammy-díjas „A Tale of God’s Will (A Requiem for Katrina)” címűt is. Hamar New York jazz elitjébe kerülve karrierje tovább ível, saját néven jegyzett albumai a Blue Note és az ECM kiadónál jelennek meg, közreműködőként pedig többek között Joshua Redman, Kurt Rosenwinkel, Ambrose Akinmusire, Christian Scott és örömmel írhatom, Németh Ferenc 2007-es „Night Songs” című lemezén is élvezhetjük játékát. Ő billentyűzött Kendrick Scott „The Source”, szintén 2007-ben megjelent korongján is, de a dobossal Terence Blanchard zenekarában már előbb összebarátkozhattak. A turnéra indult triónak az 1980-ban, Houstonban született Scott a legidősebb tagja. Zenébe született, már gyerekkorában szüleivel és bátyjával templomokban játszott, később a folytatás sem maradt el, nem meglepő, hogy végül ösztöndíjat kapott a bostoni Berklee Zeneművészeti Főiskolára. Több világsztárhoz hasonlóan, az ő pályafutása is ezután indult be, Blanchard mellett feltűnt Kenny Garrett, Charles Lloyd formációiban is, és napjainkban az egyik legkeresettebb, legmeghatározóbb dobos. Hekselman új lemezén egyik trióban sem ő dobol, de a turnéra nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy meghívót kapott. A közönség egy részének ugyanis Scott neve jelentette a legfőbb vonzerőt, őt akarta leginkább élőben látni. A rocker múlttal New Yorkba érkező Hekselman bár megnyerte a 2005-ös Gibson-Montreux Nemzetközi Gitárversenyt, és rá egy évre jelent meg első lemeze, nálunk Esperanza Spalding 2012-es kultikus „Radio Music Society” albumán ismerték meg legtöbben nevét, ahol a csodaszép bőgős-énekesnő többek között Joe Lovano, Lalah Hathaway, Jack DeJohnette alkotta zenekarában gitározott. Abban az évben Budapestre is eljutott, Bacsó Kristóf Triad „Pannon Blue” lemezét bemutató MÜPA koncerten ugrott be a távolmaradt Lionel Loueke helyére, és tovább bővíthette magyar csodálóinak körét. Egy fiatal tehetségnek azonban nem árt, ha kezdeti időkben egy már befutott, elfogadott muzsikus lemezein válik neve ismertté, még akkor sem ha a Down Beat magazinban a Rising Star kategóriában a kritikusok szavazásán első lett a gitárosok között. Armstrong King Oliver zenekarában vált ismertté, de nem kell a „kőkorszakig” visszamenni. A ma élő legendák közül több generáció is a Parkernél kezdő Miles Davis műhelyéből került ki, de befejezve a csaknem végtelenségig nyújtható példálózást, a most kedden fellépő Aaron Parks és Kendrick Scott hírnevének is jót tett Terence Blanchard. Természetesen Hekselman sem magányos hős, a New York-i újhullámos jazz közösség elismert tagja, Mark Turner, Chris Potter, Jeff Ballard, Anat Cohen formációiban gyakorta lép fel a jazz fővárosának magasan jegyzett klubjaiban és rangos fesztiválokon, de a kortárs királyok lemezein nem szerepel. Az öreg kontinens lakói pedig, akik túlnyomó többségben nem tudnak részt venni New York klubéletében, a YouTube ellenére még mindig a megjelent lemezekről szedik az információkat, akár virtuális formában is. Az ebből a szempontból némi hátrányban lévő gitárost viszont a hazai szakma igen jól ismeri, minden korosztályból jöttek csodálatára, és Hekselman „ZuperOctave” triója ennek a szigorúan ítélkező, tiszteletre méltó társaságból is felsőfokú jelzők garmadáját váltotta ki.

A két részből álló koncerten, ahogy fentebb írtam, a pár napja megjelent, „Ask for Chaos” anyagát játszották, de műsorukba a lemezen található, Rick Rosato basszus; Jonathan Pinson dobok felállású „gHEX” trió játszotta kompozíciók közül is kettőt bemutattak. Így az első részben a „Vblues” után a „gHEX” által játszott „It Will Get Better”, majd egy vadonatúj, a már készülő, következő lemezről az „Eyes of the World”, ezt követően ismét a „ZuperOctave” játszotta „Clap Clap” hangzott el, végül a Wayne Shorter „Fall” ihlette „Stumble” zárta az első részt. Gilad Hekselman pihe könnyű érintéssel játszott szólóival, Aaron Parks laptoppal kiegészített Rhodes és akusztikus zongorával, valamint az eredetileg Kush Abadey dobok és pads közvetítette ritmusok most Kendrick Scott akusztikus dobjaival, előadott számok osztatlan sikert arattak. Hekselman egy oktávpedált is használt néhányszor, hogy kompenzálja a basszushiányt, de ebből a feladatból Parks is kivette részét. Számítástechnikai ismereteit kamatoztatva, állítgatta időnként laptopját a megfelelő basszushangzás imitálására. A szünetben többen is alaposan szemrevételezték Gilad Hekselman pedáljához csatlakoztatott eszközgyűjteményét, és Kendrick Scott második lábdobnak beállított pergődobját. Szívesen megörökítettem volna Aaron Parks arzenálját is, de a várszerű felépítménybe ő maga is nehezen jutott be, így meg sem kockáztattam a beférkőzést a billentyűk mögé.

05.jpg

A ZuperoOctave repertoárból került elő a szünet után a "Tokyo Cookie", majd a „Home To You”. Ezután ismét egy lemezen nem szereplő, vadonatúj szerzemény, a „Way There” következett, ahogy a felkonferálásból kiderült, Hekselman ezt szánta az utolsónak, utána még egyszer bemutatva társait, zúgó taps közepette mindhárman búcsút intve levonultak a színpadról. A tapsok azonban nem halkultak, sőt vastapssá alakultak, így a trió visszatért. A „Do Re Mi Fa Sol" a lemezen is az utolsó szám, egy finom szálakkal, lírai hangzással átszőtt álmodozó country ballada, füttyel kísért szerelmes dal zárta az estét. A káoszból kiutat mutatva, Hekselman szabadságot és szépséget hozott zavaros létünk tömegébe.

06.jpg

07.jpg

08.jpg

09.jpg

10.jpg

11.jpg

12.jpg

13.jpg

Három egyenrangú muzsikust láthattunk, akik varázslatosan, és finom érzékkel kísértek új utakra. A két részben bemutatták, mit is jelent a „contemporary” jelzővel illetett jazz. Tették mindezt úgy, hogy a konzervatívabb, az elektronikától és effektektől idegenkedőket sem riasztották el. A túlnyomó részt fiatal közönséggel teljes szívvel tapsoltak együtt az idősebbek is, - akik azért szerették volna, hogy Aaron Parks több időt töltsön el a nagyzongoránál - nem beszélve a minden korosztályból érkező hazai muzsikusok koncert utáni elismerő elemzéseiről. Zenéjüket hallva megbizonyosodhattunk, a jazz mindig képes megújulni, olyan időkben is, amikor nincs egyetlen uralkodó áramlat sem. Hekselman zenéje sem válik egyeduralkodóvá, de az biztos, hogy ízig-vérig mai életérzést közvetítő, dallamos kortárs kompozíciói sok fiatalt nyertek meg ennek a zenének, és sokaknak mutatnak irányt a „merre továbbhoz”. Ahogy Szakcsi Lakatos Béla mondta, „az nem árulás, ha a közönségnek is tetszik valami, csinálj olyan zenét, ami a közönségnek is tetszik, meg a zenészeknek is! Úgy kell csinálni, hogy szakmailag megtámadhatatlan legyen, és úgy tetsszen a közönségnek.” A Budapest Jazz Club keddi világsztár vendégeinek mindez sikerült.

14.jpg

15.jpg

16.jpg

A ZuperOctave trió, és Ben Wendel Seasons Band-jével is turnézó Gilad Hekselman ez évben hátralévő koncertjeit ide kattintva tovább tudják tanulmányozni, aki a világot járva épp arra jár, ne hagyja ki!

17.jpg

Vissza a hírekhez