Küzdelem az elemekkel
Szürke felhőkkel az égen indult a szombati nap is Debrecenben, a Bor- és Jazznapok rendezvényén. Később a felhők eloszlottak, a nyirkos hideg megmaradt – nem éppen szabadban üldögélős idő, de a jó koncertekért és a finom borokért vállalható kompromisszum.
Elsőként a Chris Devil Trió műsorát hallgathattuk meg a Játszótér színpadon. Paczári Viktort Hárs Viktor helyettesítette a mai koncerten a basszusgitárnál, Serei Dániel a doboknál és Ördög Krisztián a szaxofonoknál az eredeti csapatot képviselték. Nagyrészt saját számokat játszottak, néhány feldolgozással kiegészítve a programot. A triót és előadásukat csupa szuperlativusszal lehet csak leírni: érdekes, többnyire asszimetrikus lüktetésű zenék, virtuozitás és fantasztikus összecsiszoltság jellemezte a csapatot. Kicsit nehezebben emészthető, free-jellegű zenéjük és a korai időpont ellenére sokaknak tetszett a zene, és nagy sikerrel hagyták el a színpadot a zenekar tagjai.
Őket a Dzsindzsa követte, mely név Weisz Gábor (szaxofon, fuvola, furulyák), Hock Ernő (basszusgitár, bőgő) és G. Szabó Hunor (dobok) trióját fedi. Zenéjük meglehetősen sokrétegű, melyben a Chris Devil Trióhoz hasonlóan a freeből származó elemei mellett etnós és kifejezetten táncos-ritmikus szakaszokat is találunk. A váltóhangszerek adta lehetőségeket jól kihasználták, amivel a hangzás differenciáltságát érték el, és mindig megújuló, pezsgő maradt a zene. A sok saját kompozíciót tartalmazó műsort a közönség lelkesen ünnepelte, nagy tapssal köszönték meg az előadóknak a produkciót.
Az est legnagyobb zenekara következett, a Kollmann Gábor Quintet. A névadó vezető nem hazudtolta meg önmagát: a Budapest Jazz Orchestrában megszokott módon, mintegy levezényelte a koncertet, ezzel is segítve az együttjátékot. A standardekre épülő műsorban nem csak nagyon pontos információkat kaptunk a számokról, de mindig megtudtuk azt is, hogy mely zenekar előadása volt az ihlető a ma elhangzó változathoz. A tagok mind kiváló muzsikusok, ezen az estén is nagyszerű játékkal örvendeztették meg a publikumot. A névadó szaxofonozása és Bér Zsolt trombitálása jól kiegészítette egymást a témák bemutatásában, a ritmusszekció tagjai, úgyis, mint: Juhász Attila (billentyűk), Hárs Viktor (bőgő) és Sramkó János (dobok) finom, érzékeny alapot adtak mindehhez. A szólókból aztán mindenki kivette a részét, mind az öten virtuóz és izgalmas módon játszottak a zenei anyaggal. A nagy siker nem is maradt el: az est legdúsabb hangzású, legkönnyebbebb befogadható produkcióját hallhattuk, amelyet az előadók fantasztikus tevékenysége tett aztán felejthetetlenné.
Az eredetileg meghirdetetthez képes fordított sorrendben lépett színpadra az utolsó két előadó, így Gányi Miklós triója követte a Kollmann Quintetet. A névadó zongorista mellett Oláh Péter bőgőzött és Gyárfás Attila dobolt. A szűkszavú konferálásból nem sokat tudtunk meg az együttesről, annak munkájáról, se a számokról, így csak figyeltük a standardeket, a kialakuló zenét. A zongorista – bár ő volt az együttes dallamhangszere, de – elég sokat tartotta magánál a kezdeményezés lehetőségét; ezzel együtt kiderült azért, hogy három érzékeny, hangszerén kiválóan játszó zenészt hallgathattunk. A műsor egyszer csak kurtán-furcsán véget ért, amit nem kommentáltak aztán a szervezők sem… Így hosszú szünet várt ránk az utolsó rész kezdetéig.
..Akik a Zana Zoltán és barátai névre keresztelt zenekar voltak. Tagjai: a névadó szaxofonos, Balázs József a billentyűknél, Balázs Elemér a doboknál és Pecek Lakatos Krisztián a bőgőnél. A standardekre épülő műsorban igazi nagyágyúk találkoztak, mindenki nagyobb lélegzetű, virtuóz és izgalmas szólókkal tette hozzá a maga részét a produkcióhoz. A késői óra, a hűvös idő, és talán azt este folyamán a nézőtéren már elfogyott bor miatt is inkább klubhangulatúra sikeredett koncert sok értékes pillanatot hordozott, amely zajosabb ünneplésben részesült volna, ha szerencsésebbek a körülmények. Ezzel együtt nem panaszkodhatunk a Játszótér színpad szombati műsorára sem, és kíváncsian várjuk az utolsó estét is.