És amikor Borbély Miska megpödri dús bajszát, lesz jó!
Mihály napi esti muri volt augusztus idusán, a békéscsabai meseházi jazz-csárdában. Úgy gondolom, a beavatottaknak kár magyarázni a Borbély és a Dresch neveket, és az ahhoz társítható muzikális magaslatokat. Ez kábé olyan, mint amikor azt mondják: Hofi, és tudja mindenki, hogy kiről/miről van szó. Mindenesetre első felütésre e két úr fúziója csodálatos kombónak bizonyult, és az is volt.
Bringával mentem. Mert jazzre úgy érdemes. S ahogy a jó, három kilométerre fekvő Lencsési úti házunktól egyre jobban közeledtem a bázishoz, egyre többen tekertünk. A Meseház udvarára már vagy öten toltuk be a biciklit.
A góré előtti színpadon épp a bajuszos (!) Dresch Mihály, vagy inkább most már Dresch Miska az egyik furulyájával (fuhun, you know!) lőtte a cájgot. Csak úgy futkosott a hideg a hátamon, hogy mily csudás dolgok jöhetnek ki egy lyukas fadarabból, főleg, ha megfelelő kezekbe kerül.
Egy pillanatra azért érdemes megállni. Bajusz. DM-et 17 éve ismerem. S amikor a korábbi dolgozatait mutatta be Csabán, amolyan megközelíthetetlen, nagyvilági embernek tűnt. És most… Most pedig egy mosolygós, közvetlen, kedves emberré vált. 120 százalékban passzolt Borbély Misihez.
Közben néhányan átugrottunk egy serre a Meseház címzetes csehójába, az út másik oldalán pihegő Kotróba. „Muzsikálsz, te is?”, kérdezte egy ismeretlen, de annál kedvesebb fej. „Csak követő vagyok”, válaszoltam. „Csabai vagy?”, folytatta. „Ühüm.” Nem tudtam, hogy kacagjak, vagy pityeregjek. Mindenesetre akár 100 évig is gyakorolhatnék, hogy beférjek egy ilyen nagymihályos egyesületbe.
És a zene: miután fentebb már próbáltam leírni, számomra mindig is megfejthetetlenek azok az idegpályáinkon korcsolyázó, baromi szélsőséges érzelmeket közvetítő futamok, ezért inkább hallgatok.
Illetve laikusként egyébiránt amiatt lógott a padlóig a borostám, hogy a két szólista milyen remekül szőtte közösen a véget nem érő jazz-szőnyeget. Szinte már a Kotróig is elért. Mint egy Truffaut mozi. A jó másfél-kétperces, egy-egy rázást követően se perc alatt érkezett a reflexió. (A lágy, puha basszus Horváth Balázs bőgős, a ritmus G. Szabó Hunor dobos nevéhez fűződik.)
Meghajlás.
Meghajlás.
Meghajlás a köbön.
Majdan a telehold felé tekertem délnek.
Arra lakom.
***
És itt a nyúlás:
Borbély Mihály – szaxofon, tárogató, basszusklarinét, furulya
Dresch Mihály – szaxofon, fuhun
Horváth Balázs – bőgő
G. Szabó Hunor – dob
A Hangfoglaló Program támogatásával.
