Joey D!!! (Marian’s Jazzroom, Bern, 2021. szeptember 1.)
Legutóbb említettem, hogy a berni Marian’s Jazzroom is beindul, és Joey DeFrancesco kvartettje látogat meg bennünket.
Habár a jazzklub beindult, a közönség nemigen. Az első szeten félház volt, a másodikon csak öt néző. Pedig szupergroup volt ez a javából, két (!!) orgonistával (a második orgonista a remek Brian Charette), és Peter Bernstein-nel gitáron, és Anwar Marshall dobon.
Az új, rövidesen megjelenő lemezről („More Music”) játszottak, és standard-eket. Joey most már nemcsak orgonán és trombitán játszik, de szaxofonozik is. Nem is akárhogy.
Szóval zene már van, közönség is majd csak lesz egyszer.