JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. március 29.
Saját hangon2024. március 29.
New Fossils: II2024. március 26.
Iyer, Vijay: Compassion2024. március 24.
Rottmayer, Chris: Being2024. március 23.

Hírek

A Grencsó-Vandermark-Harnik-Kern kvartett az Opus Jazz Clubban

Sokszor már a közönségből kiderül milyen minőségű koncertre jöttünk. Ha ez a mondás nem is mindig igaz, most mindenképp az volt. Lenézve az Opus galériájáról, két egymásnak ellentmondó elképzelés alakult ki bennem: a budapesti jazzértő közönség nagyöregjei (és itt nem korról, hanem hozzáértésről beszélek elsősorban) véletlenül mind erre bandukoltak és gondolták benéznek, vagy pedig ez egy nagyon komoly „dolog” lesz.

Az első hang elhangzása után úgy hallottam, a második megérzésem lesz az igazi, komoly emberek játszottak komoly zenét és itt a játék szót is helyén valónak érzem, hisz a különböző koncertajánlók szövegével ellentétben, ahol is azt írták, hogy Grencsó István és Ken Vandermark közös, áprilisban érkező albumáról lesznek számok (ezt az albumot nagyon várjuk!) , az egész este improvizációk sorozatából állt (vagy egy nagy improvizációs gyakorlatból, ki ahogy érzi). A négy zenésznek körülbelül negyven perc állt a rendelkezésére, hogy egy kissé összehangoljanak, ugyanis Grencsó Istvánon kívül mindenki a bécsi ötórás vonattal érkezett, és nyolckor már kezdés volt.

Az elején ez meg is látszott a zenén. Még nem alakult ki valódi beszélgetés, kicsit inkább kölcsönös bemutatkozásra és „small-talk”-ra hasonló játék ment, mindenkinek volt ideje bőven magára és hangszerére koncentrálni. Ez a nyugalmi állapot (a nyugalom itt erősen túlzó fogalom, de a későbbiekhez viszonyítva nincs jobb) nagyjából húsz percig tartott, de pár dolog már itt is kiderült. Először is: Elizabeth Harnik nem éri be a billentyűkkel, ha zongoráról van szó, néha pengeti, néha üti, vagy apró tárgyakat egyensúlyoz rajta, az Opus sokat tapasztalt zongoráját úgy érintették meg, mint még soha, és a hangzásából ítélve úgy tűnt, élvezi. Másodsorban: Grencsó István és Ken Vandermark tökéletes egyensúlyban vannak egymással. Grencsó néhol kurucos megugrásait és vadságát Vandermark tökéletesen kiegészítette a maga lágyságával. Persze Vandermark is megvadult párszor (bár közel sem azzal az elánnal, mint Grencsó), de ezen a rohamokat fúvós párja a legtöbb esetben békésen kivárta, vagy pedig egy hosszú békésebb futammal hozzá segítette a kiteljesedéshez.

Ezzel az előző mondattal el is jutunk az első rész második feléhez, amit csak úgy lehet leírni, mint egy vér nélküli, pacifista harcteret. Zúgott a zongora, harsogtak a szaxofonok/klarinétok és dörgött a dob, nekem meg olyan érzésem volt, mint ha egy házibulit néznék kívülről, ahol mindenki teljes egyetértésben mondja a magáét, de mégis mindenki hallgat mindenkire. Aztán Didi Kern sípolt egyet és teljes lett a csönd. Mígnem bele nem kezd egy olyan dobszólóba, hogy megáll az ész és bólogat a fej, funkos, rockos, szabad, igazi örömzene.  A harmadik sípszó után pedig jöhet az üzenet és a kvartett együtt zár egy csodás hangorkán keretében.

A szünet után Harnik kezd, sokkal visszafogottabb és csöndesebb a játéka, ám bennem valami feszültség kezd gyülemleni. „Gyerünk már, törjétek már meg!” - mondogatom magamnak, ám a belépés se hoz kegyelmet. Grencsó fuvolával jön, Vandermartk klarinéttal, Kern pedig fémesen üti a dobját. Sokat tapasztalt vadkan dala  ez, amit az őszi hajtáskor énekel, én meg nem tudtam, hogy most kirohanjak, lerohanjak, vagy maradjak és csak remegjek magamban. Bevallom megfogtak, na. A koncert utáni rövid beszélgetésben Grencsó István bevallotta, hogy a szünetben összebeszéltek, hogy valami csöndesebb kamarazenével kéne kezdeni….sikerült.

Végül csak elhalkult a zongora (keretes szerkezet!) és kezdetét veszi egy fúvós párbeszéd, ami végre (!) felengedi a feszültséget. Grencsó klarinéttal, Vandermark szaxofonnal játszik. Remek az összhang, kérdések és válaszok repkednek a nézőtéren, mi meg kapdossuk őket boldogan. Az este lezárása pedig egy nagy közös szaladgálás a dombokon, Harnik üti a zongorahúrokat, Kern a dobot, középen szólnak a rezek, és a szünet előtti véghez hasonlóan, ám annál kiforrottabban és biztosabban egy hatalmas crescendo-ban ér véget az est. Taps, meghajlás, boldogság. Kérem a következőt!


img-4961.jpg


img-4963.jpg


img-4969.jpg


img-4971.jpg


img-4975.jpg


img-4981.jpg


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez