JazzMa - Hírek - Pillangók repülése: Tim Ries, Oláh Kálmán, Orbán György és Balázs Elemér az iFben

Hírek

Pillangók repülése: Tim Ries, Oláh Kálmán, Orbán György és Balázs Elemér az iFben

2022. május 11., hofi

Szöveg+képek: hofi.

Tim Ries, akit sokan, mint a Rolling Stones szaxofonosát ismernek, két év kihagyás után újra az iFben muzsikált, barátaival, sőt családtagjainak tekintett barátaival. Több mint 30 éves barátság köti össze őket, Tim olyan közelieknek érzi őket, mint nővérét, családtagjait.

A koncert szünete után, két szám között, a zenélés örömétől áthatva mondta el, mit gondol erről a koncertről, a jazzről, Budapestről és az iFről. Sajnos csak töredékesen tudom felidézni, amiket mondott, de megpróbálom.

Először arról beszélt, hogy a világ minden nagyvárosában vannak jó helyek, mint ez, nem sok. Amszterdamban is van, mutatott Martien Oster-ra, aki ezúttal közönségként volt jelen, Párizsban is egy pár, Ausztráliában másfél. New York-ban egy időben sok volt. Aki itt él, és megszokta, hogy naponta szól az élő zene, azt gondolhatja, hogy semmi speciális nincs ebben. (Sőt, ez üzlet és zajforrás, teszem hozzá.) Pedig van benne különösség, és ez a minőség, a zenei színvonal. Őt ez a színvonal hozza vissza újra és újra Budapestre, ahol a számára legnagyszerűbb muzsikusok élnek. (Még a koncert előtt lelkendezett a család következő generációjáról, a “kis” Balázs Elemérről, aki klasszikus zongorista, csodálatosan játszotta Chopin-t sőt hatalmas fantáziával és tudással improvizált a művekre, megidézve a modern zene legjavát is.) Szóval ritkák az ilyen helyek.

(Megjegyzés: név szerint említett engem, mint aki matematikát tanult és tanított, és aki ezt írom. Emiatt felhatalmazva érzem magam, hogy beszúrjak egy szerintem fontosat. Sokan azt hiszik, hogy nagyszerű dolgok csak stadionokban, méltó épületekben történhetnek, építik is hát doszt. Az iF egy kis hely, nem is drága, nyitott, bárki beülhet, semmi különös. Mégis, ami ott történik, sokszor világra szóló. Bach világi műveit a Zimmermann kávéházban mutatták be Lipcsében, a lvovi Skót Kávéházban a harmincas években világra szóló matematikát csináltak. Fogadni mernék, hogy a kvantummechanika nagy tételeit a konyhában vitatták meg először, és nem a nagy konferencia termek a fontos helyszínek. Ne tévesszen meg tehát a külsőség, a minőség nem hivalkodik, figyelni, sőt tanulni kell, hogy észrevegyük).

Szeretné, ha tudnák, folytatta, hogy milyen nagy ritkaság ezekben az időkben az ilyen zene. És hogy ilyen kaliberű zenészek kedvükre muzsikáljanak egy helyen, mint itt és most. Így ő is szabadon kifejezheti magát. Ezen a ponton körbemutatott Tim a zenészeken. Ha csak olyan dobosa lenne, aki “megjárja valahogy”, vagy egy felejtős bőgőssel játszana, az más lenne. “Lehet, hogy őrült vagyok, de amikor jazzt játszom, úgy érzem magam, mint egy pillangó. Láttak már pillangókat együtt repülni? Egész különös módon, csapongva repülnek együtt. Amit mi itt együtt csinálunk, nagyon hasonlít erre látszólag csapongó együtt repülésre”.

Folytatódott az örömzene, röpködött a zongora és a szaxofon hang, mint két együtt repülő pillangó. Közben megérkezett Krisztián, Kálmán fia. Szám közben Tim odatessékelte őt a zongorához, új szín, új lendület csatlakozott a bolondos repülésbe.