Baló István Projekt Hetes kiadás, Pegazus 2022

Egy terjedelmes lombú fa. Hét zenész. Egy augusztus 20-a jazz kedvelők módjára. Egy záró hétvége a Pegazusnak. Így lehetne összefoglalni a szombati Baló Projekt koncertet, amit majdnem elmosott, “de legyőztük az esőt” - mondta Baló István zárszónak.

A Pegazus egy balatonfelvidéki szezonális étterem (volt), hiszen most négy év után bezárnak, és csaptak egy igazán mindent bele koncertet az utolsó szombatjukra: elhívták a Baló Projektet, ami egyébként is változó számú tagokkal az akusztikustól (Baló Projekt Akusztik), a fél elektronikuson át (Muflon 4), a majdnem teljesen elektronikusig (W69) újra értelmezi (és hangszereli) darabjait… de most kapaszkodjon meg az olvasó a szemüvegébe: heten voltak a zenészek a fából kirakott, fa lombok alá helyezett színpadon. Fekete felhők olykor-olykor gyűrűztek az alapvetően szabadtéri hely felett, Ajtai Péter bőgős homlokát ráncolta, és a beltérbe átcipekedésen morfondírozott. De két dobfelszerelés, egy elektromos gitár, bőgő, digitális zongora és hozadékai meg a beállás hosszas percei, nem annyira szeretnek épületekbe bemászni, ha már egyszer össze lettek a kábelek dugdosva, meg a cintányérok is a helyükre billentek. Persze ez még csak öt hangszer, de az egyszerűség kedvéért, lebutítjuk a képletet: a két szaxofonos csak szépen odébb lépdel, meg viszi magával a kottaállványát, ha nagyon muszáj. Teszem azt a dobfelszereléshez képest, amit sajnos nem lehet megemelni a szőnyeg négy sarkánál fogva és bereptetni egyben a fedett épületbe.

Nem is szaporítom a szót, meg az ég sem az esőt, a dobok közé csaptak, igen jól olvasták, két dobossal (Baló István, Richter Ambrus, akik már februárban a Három Hollóban egy-két követő szívébe lopták magukat dob duójukkal).

Már az elején megvolt a nézőtéri helyezkedés, volt aki érdeklődve, volt aki szemráncolva sétálgatott ki-be a hely kapuján, de aztán az érdeklődés győzött, meg a gyerekek (bár az egyik a fülét befogva menekült maga után ráncigálva a 4 fős felnőtt kíséretét, akiken látszott, hogy nem akarnak menni, mert szemük, fülük a koncert irányába tapadt), na de ettől az egytől eltekintve, a gyerekek voltak a buli szint igazi mutatói, mert esőtáncot jártak a koncert alatt. Őket nem tartotta semmiféle illem, és amíg a szülők rendületlenül esernyők alatt a koncert felé fordultak, a gyerekek nagy táncolásba csaptak, a zenekar orra alatt.

Az esőt a hetes fogat valóban legyőzte, Baló István saját számai ("Tavaszi szél" frissen megjelent album számai) és Archie Shepp segítségével - volt egy jó 15 perc amíg szemerkélt, de ez annyira senkit nem érdekelt, bennem akadt némi izgalom, hogy vajon az eletronikát mikor éri el, de a fa alatt jobb volt a helyzet, mint a felesernyőzött nézőtéren, de azok is csak perces áztatás után kerültek elő - érdekesebb volt a koncert, mint egy két ázott frizura. Volt valami nagyon szép, de egyben szomorú az egészben. Nyilván egy hely bezárása rengeteg érzelmi töltettel jár, amiben a Baló Projekt koncertjei egyébként sem szenvednek hiányt: a feszültségtől, a boldogságon, a fájdalmon át mindenki meg tudja találni a zenében, amit játszanak, a maga pillanatnyi igazát. Itt a szokásosnál is több érzelem kavargott a levegőben: a búcsúzó dolgozók, szervezők, Baló István szép szavai és köszönete, hogy mennyi koncertet fogadott be a helyszín, és üzenete zenész sorstársainak, akik korábban azokon a fadeszkákon játszottak, köszönete hozzájuk is, a logó eső kérdőjele, a falevelek tartóerejének feszültsége - már ami addig jó, amíg az esőcseppek az elektronika feszültségével nem találkoznak helyette, az esernyők, a vizes hajak, a távozó szülők, az érdeklődő szemek, a hangos tapsok, az önfeledt táncoló, szaladó gyerekek. És nem utolsó sorban a hét zenész különös egyvelege: összeszokottak, de mégse, így még nem álltak színpadra együtt és benne van a pakliban, hogy akik ott voltak aznap este, valami teljesen megismételhetetlent láthattak. Még túl a szokásos megismételhetetlenségén a jazz koncerteknek.

Magáról a zenéről nehéz ebben a helyzetben beszélni, azt tudom mondani, hogy érdemes elmenni és meghallgatni, a következő megismételhetetlent megkeresni. Szóba azt nehezebb önteni, mint a helyre ereszkedő hangulatot leírni, és a hazavitt érzést elmondani: így jól esik bármiféle ünnepet ülni, tüzijáték nélkül, barátok közt, zenével megfestett érzések alatt, egy kemény munkában eredő vidámsággal és zenei alkotással, ami a legsötétebb felhőket is odébb fújja arra röpke egy és negyed órára, amíg ez a kép lezajlik és kibontakozik.

Zenészek:

Ördög Krisztián - szaxofon

Kosztolánszki Dominik - szaxofon

Baló Sámuel – zongora

Schlosser András - gitár

Ajtai Péter - bőgő

Richter Ambrus - dob

Baló István - dob

Készülődés

Koncert

Esernyők