JazzMa

Friss Hírek

Névnaposok – Illés2024. július 20.
NEQ jazzelő naplemente2024. július 17.
Fur: Bond2024. július 12.
Söndörgő: Gyezz2024. július 07.

Hírek

A jazzdobolás kiemelkedő alakjai – 17. rész: Nathaniel Townsley (Berdisz Tamás sorozata)

Kedvenc dobosaimat felsorakoztató sorozatom aktuális fejezetében Nathaniel Townsley amerikai dobost fogom bemutatni Önöknek-Nektek.

nt2.JPG

Miután órákon át kutakodtam az interneten, minden elképzelhető dobos fórumot felkutatva, szomorúan állapítottam meg, hogy az általam favorizált úriember feltehetően nem az önmenedzselés-önreklámozás mestere, “mindössze” egy nagyszerű, tehetséges, muzikális dobos, aki teszi a dolgát, mégpedig nem középszerű módon, és ezzel részéről le is van a dolog rendezve. Néhány dobos oldalon találtam egy kisleírást róla, nagyjából minden oldal ugyanazt a 12 mondatot osztja meg, így én sem tehetek másképp…

Nathaniel természetes tehetsége már egész fiatal korában megmutatkozott, amikor édesapja templomában, a gyülekezet zenekarában elkezdet dobolni. Saját bevallása szerint soha nem fogja elfelejteni, elhagyni a gyökereit, így amikor épp nem turnézik, rendszeresen vissza jár a gyülekezetbe és zenél az istentiszteleteken.

Tehetségét Joe Zawinul az egykori Weather Report zenekar alapítója, billentyűse fedezte fel, és hívta el játszani aktuális zenekarába, a Zawinul Syndicate-be, ahol Nathaniel a zenekar vezető haláláig, 2007-ig játszott.

Nem volt könnyű megfelelni Zawinul elvárásainak, de ő kiérdemelte helyét az együttesben tehetsége, muzikalitása okán.

nt4.JPG

Nathaniel az elmúlt évek során számos ismer előadóval dolgozott, többek között Richard Bona, Mariah Carey, Jessica Simpson, Stevie Wonder, Corey Glower, Special EFX, R. Kelly, Public Enemy, Chic, Lalah Hathaway…

Workshopokat tart világszerte.

Kiemelt fellépőként szerepelt a Modern Drummer fesztiválon, valamint a Montreál-i Dobfesztiválon.

Első alkalommal a fent említett Modern Drummer fesztiválon készült videóját láttam, ami gyakorlatilag az első hangjával megfogott. Abban az időben Nathaniel GMS dobokon és Paiste cintányérkon játszott.

nt1.jpg

Ami feltűnt, az a kimunkált, finom dob soundja volt, gyönyörűen szólt a kezében a hangszer. A zseniálisan felépített szólója volt a következő dolog, amivel kivívta figyelmemet. Remekül kidolgozott kéz technika, jól kezelt dinamika, könnyed hangszerkezelés. Hatásos, de nem hatásvadász dobszóló, zseniális muzikalitás, öncélúság mentes, a zenét alázatosan kísérő játék jellemzi dobolását az egész koncerten.

Ezután láttam pár Zawinul Syndicate videót, ahol többek között Richard Bona partnereként dobolt rendkívül élvezetesen. Afrikai ízzel feldobott groove-os világzene, érdemes majd belehallgatni. A dobolás konkrét, tiszta, dinamikus.

A következő állomás, ahol találkoztam vele, a mai spanyol popzene egyik legnagyobb sztárja, Alejandro Sanz mögött láttam feltűnni egy DVD-n. A koncerten nem láttam tisztán a dobost, de a stílus nagyon ismerős volt, aztán a stáblista megerősítette a gyanúmat: Nathaniel Townsley - drums.

2012 óta játszik Sanz zenekarában.

nt3.JPG

Nathaniel jelenleg Gretsch dobokon és Paiste cinányérokon játszik.

nt5.JPG

Linkek:

https://instagram.com/nattownsley?igshid=NTc4MTIwNjQ2YQ==

https://www.facebook.com/profile.php?id=100042840888879

Videók:

https://fb.watch/kwK5BGZoNa/ Zawinul dokumentum film BBC

https://youtu.be/du9W8Pw1ZX0 Modern Drummer fesztivál (teljes koncert)

https://youtu.be/9IeamBlOnRs Cantaloupe Island

https://youtu.be/BoNjY09L-MU drum solo

https://youtu.be/AbW6WYfysmQ drum solo

https://youtu.be/7Fvb2jx4LLE Cory Henry, Mike League, Nat Townsley

https://youtu.be/hDYqQFwfuEY Zawinul Syndicate concert

https://youtu.be/vrvvgdTbfdM Take Five

https://youtu.be/dim5DctUO30 Alejandro Sanz

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez