JazzMa

Friss Hírek

Lorber, Jeff: Elevate2025. április 26.

Hírek

A jazzdobolás kiemelkedő alakjai – 18. rész: Jack Bruno (Berdisz Tamás sorozata)

Kedves olvasó! Dobosokat bemutató sorozatom következő epizódjában egy remek sideman-ről, háttéremberről szeretnék írni néhány sort.

jack-bruno2.JPG

John “Jack” Bruno 1951-ben született Angliában. Családjában sokan zenéltek, így már egész fiatalon, tizenéves korában bekerült a szakmába. Eleinte rendezvényeken, esküvőkön játszott, közben a ’60-as évek bostoni zenekarait hallgatta és leste el a stílust. Itt kezdett játszani klubokban, kávézókban, tehát elkezdte bejárni azokat a bizonyos “lépcsőfokokat”, amik egy sok stílusban remekül helytálló zenész számára feltétlenül szükségesek.

Kicsit arra emlékeztet Bruno pályakezdése, mint ahogy az én dobos életem is indult a ’80-as években. Ugyanúgy, lépésről-lépésre haladtam előre, sokat tanulva, tapasztalva, rutint szerezve a zenélésben, először édesapám mellett, majd korombeli, később már ismert zenészek mellett tanultam meg a szakmát.

„A kevesebb néha több” - lehetne Jack Bruno jelszava, hiszen aki ismeri a dobolását (és szerintem nagyon sokan közülünk az ő játékát sokat hallva nőttünk fel), egyetért ezzel a mondással. Pont akkor, pont annyit, amennyire szükség van a zenében, alázattal, semmi felesleges magamutogatással. Voltaképp semmi különös, ám mégis MINDEN.

Aki szereti a sajnos közelmúltban elhunyt Tina Turner, vagy épp Joe Cocker dalait, dobos füllel hallgatva azokat, gyanakodhatott, mennyire hasonló a dobolás mindkét világsztár zenekarában. Ez nem véletlen, hiszen mindkét zenekar ritmusszekciójában Jack Bruno játszott. Felismerhetjük nyugodt, ízlésesen használt figuráit, remek dob soundját.

Nekem rengeteg stílusbeli, zenei ötletet adott a dobolása, imádom nézni a koncert videókat, amelyeken játszik. Legutóbb egy Joe Cocker DVD-n ragadtam rajta, szerencsére az operatőrnek is tetszett az a gyönyörű mozgáskultúra, ahogy él a hangszerén. Minden egyes mozdulata előre jelzi, mikor-melyik hangszerre fog kinyúlni, mindig a megfelelő időben, “rettenetes” time-mal.

1981-2023 között Tina Turner dobosa, ezzel párhuzamosan 2014-ig Joe Cocker haláláig zenekarának is atom biztos embere. Zárójelben megjegyzem, mesterien szervezhette a koncertjeit, hogy mindkét világsztárral zökkenőmentesen tudott szinte egyidőben fellépni, de ehhez persze az is kellett, hogy Tina és Joe ennyire ragaszkodjanak játékához.

Személyes tapasztalatból mondom, hatalmas öröm az nekünk, session zenészeknek, amikor egy főhős, aki mögött játszunk (és igyekszünk a legjobbat nyújtani a produkcióban, mert azt érezzük, hogy mi is fontosak vagyunk neki), értékeli, hogy mi ülünk ott, azon a dobos poszton és minden körülmények között biztonságban érezheti velünk magát.

(A háttérzenészeikhez nem lojális főhősökről is lehetne írni hosszasan, de nem érdemlik meg….)

E két világsztár mellett hallhatjuk őt többek között Elton John, Cher, LeeAnn Rimes, John Miles felvételein is.

Jack Bruno DW dobokon, Zildjian cintányérokon játszik.

jack-bruno.JPG

Jelenleg Nashville-ben él és zenél, de bízom benne, hogy hamarosan megtalálja őt egy Tina Turner-Joe Cocker kaliberű világsztár, akinek fontos a jó feeling, a nyugodt tempó és a mindig alázatos, a zenét messzemenőkig kiszolgáló-segítő dobolás.

Végül pár gondolat. Szándékosan linkeltem be 3 hosszabb vele készült interjút a kötelező zenei mellékletek mellett. Érdemes végignézni a beszélgetéseket, sok minden kiderül belőle: többek között Jack Bruno zenei hozzáállása és az emberi tényező zseniális találkozása.

Jack Bruno: Staying Power Modern Dummer interjú

https://youtu.be/uge9Xd3rGkc Rich Redmond show hosszú interjú

https://youtu.be/_1LPYUg1hDY Dom Famularo interjú Jack Bruno-val

https://youtu.be/_THOn_fKh6Q Proud Mary

https://youtu.be/xLEKJl3SEFg With a Little Help from My Friends

https://youtu.be/9HnRrVlzbH0 Addicted to Love

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez