50? Mennyi? Mi mennyi? – Az 50 éves Nagykanizsai Jazz Fesztivál emléktáblájának avatása
Remélem, nem érzi senki sem túlzásnak, ha azt mondom, hogy Nagykanizsa a jazz egyik fővárosa volt kis hazánkban, s ez nagyrészt az 1973-ban elsőnek megrendezett Nagykanizsa Jazz Fesztiválnak volt köszönhető.
Akkoriban a FEK (Fegyveres Erők Klubja) a hajdani Úttörőházban a Magyar Rádióval és Debreczeni Attilával karöltve szervezte meg az első rendezvényt, melynek esti 10 órás (általában külföldi fellépő) koncertjét a Magyar Rádió a jazzműsorában élőben közvetítette.
A jazzfesztiválok időszaka egyfajta „kicsi woodstock” hangulatú volt a 70-es és 80-as években, ahol a rendezvényhelyszín környékén sok (többek között külföldi fiatal) sátrakban, vagy a szabad ég alatt töltötte el az éjszakákat.
Ezen időutazás okán gondolt egyet Halász Gyula és a Honvéd Kaszinó (a FEK utódja), hogy a félévszázados évfordulót egy emléktáblával örökítse meg az utókor számára, melyet a Pannon Egyetem (volt Úttörőház) bejárat melletti falán helyeztek el.
Az avatás rendhagyó pillanatait Tóth Viktor kezdte, aki az utcáról szaxofonozva érkezett a még lepellel takart emléktáblához, megidézve magát a jazzt.
Elsőként Halász Gyula, a Magyar Jazz Szövetség tagja osztotta meg velünk gondolatait, melyben a dicső múltban bízva a „Jazz volt, jazz van és jazz lesz Nagykanizsán” nagy ovációt kiváltó mondatával zárta szavait.
A szó Halmos Ildikóhoz (Honvéd Kaszinó igazgatónője) került, aki szintén bizakodó hangulatban beszélt a régi idők áldozatos szépségeiről.
Az avatóbeszédet Dr. Polai György mondta, aki vaskos gondolataival késztette a hallgatóságot múltidézésre. Köszönetet mondtak az emléktábla alkotójának, a Vajda Lajos-díjas szobrászművésznek, Béres Jánosnak.
A kültéri avatást a legendás koncertteremben állófogadás, ünnepi tortaszegés és kötetlen beszélgetés követte a régi nagyok és az érdeklődő fiatalok között…
mely közben természetesen élőben szólt a jazz Buzsics László, Sifter Dániel és Takács Dániel jóvoltából, melyhez Tóth Viktor is beszállt néhány dal erejéig.
A hangulat teljesen megalapozódott a pénteken és szombaton zajló Jazzkanizsa rendezvényre, melyről természetesen tudósítunk.