JazzMa

Friss Hírek

NEQ jazzelő naplemente2024. július 17.
Fur: Bond2024. július 12.
Söndörgő: Gyezz2024. július 07.

Hírek

A Bencze Alma-Cseke Gábor Duó koncertje Balatonfüreden

A Parker Jazz Klub 2023-as évadának utolsó előtti koncertjére került sor november 9-én.

duo2.JPG

Vendégünk ezúttal a Bencze Alma-Cseke Gábor duó volt.

duo3.JPG

Cseke Gábort már több ízben láthatta a füredi közönség, ugyanis korábban már járt nálunk, először Szaniszló Richárd vibrafonos társaságában, illetve Hajdú Klára énekesnő partnereként. Gábor amellett, hogy kiváló szólista, előszeretettel vállal szerepet énekesek kísérőjeként, annál is inkább mert zenepedagógusi pályáján, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszékén is ez az elsődleges feladata. Emellett zenét szerez, hangszerel, hosszú ideje oszlopos tagja a Modern Art Orchestra csapatának.

duo1.JPG

Bencze Almáról eddig keveset hallhattunk Balatonfüreden, pedig számos formáció tagja, úgy mint az Almacoustic Duo, a Bencze Alma Quintet, vagy az egyedi hangzású Négy Hang Négy Évszak, amiben Karosi Julival, Bolba Évával, Vörös Nikivel és a ritmus szekcióval alkotnak egy csapatot.

Almáról már a koncert előtti közös beszélgetésen kiderült, hogy céltudatos, határozott jellem, ami a koncerten csak tovább erősödött. Kiváló színpadi előadó és nagyszerű énekes, aki a hangjával, az érzelmeivel és a közönséggel is tud bánni, kifejezésmódja gyorsan elnyerte a Parker Jazz Klub közönségének tetszését.

A műsor összeállítása is szerencsés volt, jellemzően jazz standardek alkották a program gerincét, de érezhető volt, hogy Alma gondosan válogatott belőlük, saját jellemének, előadásmódjának, pillanatnyi lelkiállapotának megfelelően.

Voltak különböző tempójú swing és latin darabok, de talán a legnagyobb elismerést az „Alfonsina y el Mar” című argentin népdal aratta. Alma ezt a dalt olyan hitelesen énekelte, hogy a legtöbb eredeti felvételt is túlszárnyalta. Cseke Gábor pillanatnyi feladatainak megfelelően követte az énekszólamot, bölcsen háttérbe vonult, hagyta kifejezésre jutni az énekhangot, közben azért volt alkalma megvillantani kiváló zongoratudását.

kozonseg.JPG

A „mindig lelkes” balatonfüredi közönség, akik ezen az estén is szép számmal megjelentek hálásan fogadta a koncertet, mindenki, előadók és közönség egy maradandó élménnyel távoztak.

Reméljük Bencze Almát és Cseke Gábort mihamarabb viszontláthatjuk Balatonfüreden a Parker Jazz Klubban.

A koncertet a Füred TV is rögzítette, aki szeretné megnézni, a karácsonyi időszakban a Füred TV oldalán megteheti.

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez