Én és a jazz - 6. rész (Zsoldos Mari sorozata)
Egykori rádiós munkatársnőm életének újabb fejezete! – A szerk.
1965.június 9.
Nagy nap volt a hazai jazzrajongók körében!
Hazánkba látogatott Louis Armstrong együttesével és egy női szólistával.
Természetesen családommal ott voltam a Népstadionban. Hűvös nyári este volt, fáztunk, de nagy izgalommal vártuk a koncertet. Armstrong és kísérete bevonult, jó helyen ültünk és közelről láthattuk.
Mindenféle ceremónia után végre megszólalt a zene, egyik szám követte a másikat....és mi nem vártuk meg a koncert végét, félidőben kivonultunk a stadionból és átfázva hazamentünk.
1968. február 29-én Ella Fitzgerald első budapesti koncertjén voltam. Már az is élményt jelentett számomra, hogy egy légtérben lehettem vele az Erkel Színházban! Mondanom sem kell, felejthetetlen este volt!
(Mivel hosszú sorban állás után kb. 10 emberrel előttem fogyott el az utolsó jegy, így állati pipás voltam… A lány, akivel akkor jártam, mondta, menjünk oda az Erkel Színházhoz, hátha valaki az utolsó pillanatban eladja a jegyét. De ki lett volna az a hülye, aki eladta volna a jegyét? Ezért az Erkel oldalához mentünk, hátha valahonnan kiszűrődik a zene… Aztán találtunk egy nyitott ablakot. Én bemásztam rajta, a lány nem mert, így egyedül mentem a folyosón és a jegyszedő néni nem kergetett ki. Így láthattam-hallhattam Ella első budapesti koncertjét! – A szerk.)
1970. május 20-án Ella Fitzgerald ismét koncertezett az Erkel Színházban.
Évekkel később azzal kínoztam Maloschik Robit, hogy találja meg a Magyar Rádió által rögzített anyagot, szeretném meghallgatni és nincs a szalagtárban a felvétel. Különösen a „Mr Paganini” élt úgy az emlékeimben, hogy számomra az volt a koncert csúcsa. Robi mindent megtett, hogy meglelje, de valaki elvitte a Magyar Rádió szigorúan őrzött szalagtárából.
Nemrég felfedeztem a YouTube-on…vajon, hogy kerülhetett a koncert nyom nélkül egy külföldi kiadóhoz…rejtély!
(Nos, elmesélem, de csak Neked, Marika! Miután 1993-ban Csúcs elvtárs-úr örökre kitiltott a Magyar Rádió területéről –könnyű volt neki, mert akkor még csak „külsős” voltam-, jött a nagy fordulat, és 1994-ben őket söpörte ki a történelem forgószele a Rádióból. Körmendy Ferenc 2 hónapon keresztül naponta telefonálgatott hozzánk, Gabi egyezzen bele, hogy belsős legyek. Végül Gabi szólt nekem, hogy menjek a Bródy Sándor utcába, mert státuszba vesznek. Mondtam, de én nem akarok belsős lenni! De Gabi addig-addig kapacitált, hogy végül beadtam a derekam… És mit gondolsz Marika, kivel találkoztam a portán? Úgysem fogod kitalálni, ezért elárulom: Kiss Imrével! Ő éppen kifelé tartott, miután kirúgták, mögötte csatlósa, Lukácsházi Győző ment két nagy hajókofferrel, amiben az Erkel Színházban rögzített koncertek magnószalagjai voltak. Ezt onnan tudom, hogy a szalagtáros Karesz mesélte utólag, hogy a Győző igényelte ki a szalagokat, mert a Kiss Imre jogosultságát addigra már visszavonták. Egyébként a Pablo lemeztársaság tulajdonosának, Norman Granz-nek adta el a felvételeket. Hát így jelent meg Ella, majd Count Basie Erkel színházi koncertje CD-n! – A szerk.)
(Mindkét Ella Fitzgerald plakátom hibásan szerepel Norman Grantz neve... Nem Grantz, hanem Granz! - A szerk.)
1970 áprilisában, Ella-t megelőzve, Count Basie és zenekara lépett fel ugyancsak az Erkel Színházban.
Aznap a Rádió 8-as stúdiójában dolgoztam a Stúdió 11 zenekarral és nagyon siettünk a felvétellel, mert mindannyian erre a koncertre igyekeztünk.
Utolsó pillanatban érkeztünk a helyszínre Tomsits Rudival és zenész vőlegényemmel, a svájci René Gubelmann-nal. Jegyünk nem volt, hisz a rádiós igazolvánnyal jogosultságunk volt szinte bárhová bemenni. A rádiós kocsi mellett a művészbejárótól futottunk végig a folyosón, a színpadhoz érve beálltunk a takarásba. A zenekar már benn ült, Basie még nem. Hirtelen egy nagy tenyér megfogta a vállamat és finoman arrébb tolt, hátrafordultam, ki mer engem megérinteni...Count Basie volt, akinek a zongorához vezető útját álltam el...
(Mivel akkor épp katona voltam Pápán, ezt a koncertet nem láthattam. Kiss Imre mesélte később, hogy a műsorvezető hölgy bement Count Basie-hez az öltözőbe megkérdezni, hogy mit konferáljon mielőtt a zenekar elkezd játszani. Erre CB odarántotta az öltözői ágyhoz a megrémült hölgyet és mai szóhasználattal konkrétan szexuálisan zaklatta. A hölgy rémülten segítségért sikoltozott. KI ott állt az ajtó előtt, benyitott és lerángatta CB-t a konferanszié hölgyről. Valószínű ezért késett a színpadról! – A szerk.)
Még két koncertet említek, ahol nem néző voltam, hanem a rádióközvetítés munkatársa.
1970-ben járt nálunk és lépett fel az Erkelben a WDR Big Band, vagyis Kurt Edelhagen zenekara kitűnő szólistákkal. Engem Jiggs Wigham és Bora Roković nyűgözött le elsősorban.
A koncert közvetítés úgy zajlott, hogy a helyszíni rádiós fülkében ült a hangmérnök és a zenei rendező, onnan jött be a hang a Rádió 8-as stúdiójába, azt Kardos József kollégámmal “kiszíneztük”, visszhangosítottuk és ezt küldtük tovább a kölni rádióba postai vonalon. A feljavítás és a visszhangosítás a Táncdalfesztiválokon kidolgozott és bevált módszerünkkel történt.
A németek nagyon meg voltak elégedve bigbandjük hangzásával és a közvetítéssel!
A koncertet nem rögzíthette a Magyar Rádió, viszont a visszhangszalagon megmaradt a teljes koncert, amit én eltettem a rádiós szekrényembe magamnak és ráérő időmben néha meghallgattam. Különös tekintettel nagy kedvencemre, a „Li’l Darlin’”című Neal Hefti számra!
(Marika ezt a koncertet a titkos tekercséről később kijátszotta nekem CD-re! – A szerk.)
Lionel Hampton koncertjén az Erkel Színház rádiós közvetítőfülkéjében dolgoztam Galambossy Endre hangmérnökkel és Rónai István zenei rendezővel. Délelőtt, délután próba, este előadás.
Hampton fáradhatatlanul próbált, mindenre odafigyelt, precíz mikrofonbeállításokat kért kedvesen és mosolyogva.
Este pedig zseniális koncertnek örülhetett a közönség, a rádióhallgató és mi, a közvetítés munkatársai.
