Kikkel beszéltem? – 30. rész: Pat Metheny (2000 áprilisa)

Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!

1998 tavaszán a Rosenstein Étteremben Kaszás Feri barátom jóvoltából életemben először találkozhattam egyik kedvenc jazzgitárosommal, Pat Metheny-vel, ahol rábeszéltem, vállalja el a Zoller Attila Jazz Gitár Tehetségkutató Verseny díszelnöki posztját. Amit boldogan el is vállalt, de kiderült, hogy 1999 májusában nem ér rá. Így aztán 2000 májusára tettem a gitárverseny döntőjét, mert akkor épp rá ért Pat.

Aztán 1 hónappal a nevezetes esemény előtt, 2000 áprilisában az alábbi phoner-t készítettem vele. Az első mondatból kiderül, hogy ő hívott Amerikából!

PM: This is Pat Metheny calling.

MR: Helló Pat, Maloschik Róbert vagyok, a Magyar Rádió jazz szerkesztője.

PM: How are you?

MR: Remélem, minden rendben van májusi budapesti látogatásával.

PM: Azt hiszem, igen.

MR: Mert mi már nagyon izgatottan várjuk Önt.

PM: Én is nagy izgalommal nézek a látogatás elé.

MR: Oké, akkor először is hadd kérdezzem meg, honnan ez a mérhetetlen vágy Önben a komponálásra? Persze főleg a filmzenékre gondolok, miközben azt is tudom, hogy ír zenéket színdarabokhoz, sőt még balettzenét is komponált. Hogyan került bele ebbe az egészbe?

PM: Nos, ez egy olyan terület, ami nagyon érdekes nekem. Minden munka kihívás számomra. Nagy mozirajongó vagyok. És mikor az első ilyen felkérést megkaptam, mielőtt neki ültem volna komponálni, érdeklődtem tapasztaltabb filmzeneszerzőktől, hogyan is kell ezt csinálni. Mostani munkám, az "A Map of the World" is nagyon izgalmas volt számomra, hisz nagyon jó filmről van szó. Ráadásul egyik kedvenc színésznőm, Sigourney Weaver a főszereplő. Így ez is egy nagy kihívás volt, de nagyon elégedetten gondolok vissza rá.

MR: Úgy vélem, Ön a világon a legelfoglaltabb jazzmuzsikus. Fellépés fellépést követ, aztán meg jönnek a stúdiómunkák. Hogyan tolerálja ezt a családja?

PM: Látja ez egy másfajta kihívás. Úgy törődni a családdal, hogy közben muzsikusként és zeneszerzőként is sikeres legyen az ember. Hogy értse, a családom nagyon sokat segít nekem, hagynak dolgozni és azt hiszem ez a zenémen is hallatszik. És ők is tudják, hogy a legfőbb szempont, ami miatt itt a Földön vagyok, hogy zenét komponáljak és játsszak. Mindenegyes lehetőségnek ma is ugyanúgy örülök, mint a kezdet kezdetén. Még ma is szerencsésnek érzem magam, hogy muzsikus lehetek. És ez nemcsak duma, a környezetemből mindenki tudja, hogy így van

MR: Egyáltalán mikor van egy kis ideje komponálni? Repülőgépeken írja ezeket a darabokat, vagy netán hotelszobákban?

PM: Nos, ha komponálnom kell, azt soha sem turné közben teszem. Ha bejön egy ilyen munka, akkor szüneteltetem a fellépéseket. A szisztémám az, hogy egy ilyen nagy munka előtt tökéletesen kipihenem magam, szellemileg és lelkileg is ráhangolom magam. Rögtön az első filmzenémnél megtanultam, ha ilyent kell komponálni, akkor az ember keres egy nagyon csendes helyet, 1 hétre bezárkózik és dolgozik. Különben képtelenség, legalább is számomra. Tehát én nem tudnék egy turné kellős közepén filmzenét komponálni.

MR: És hogyan készült a legutóbbi munkája, az "A Map of the World" Ki kérte meg arra, hogy ehhez a filmhez komponáljon? Úgy értem, a producer vagy Sigourney Weaver?

PM: Ők kértek fel. Ez egyébként a szokásos menetrend. Az utolsó dolog egy filmnél, hogy felkérik a komponistát. Ez a produkció utolsó felvonása. Csak ha már túl vannak a forgatáson, kezdik törni a fejüket, kivel kellene komponáltatni a zenét. Az "A Map of the World" esetében is így történt. Eljöttek hozzám New Yorkba, levetítették a musztert és megkérdzeték, lenne-e kedvem írni hozzá zenét. Nagyon érdekes szituáció volt. A producerek Frank Marshall és Kathleen Kennedy, valamint a filmrendező Scott Elliott is eljött.

MR: Az 1970-es és 80-as években, de még a 90-esekben is Ön többnyire Lyle Mays-zel közösen komponált. De az "A Map of the World" teljesen önálló munkája. Miért írta egyedül ezt a filmzenét?

PM: Az igaz, hogy Lyle-lal nagyon sok zenét írtunk együtt...és a jövőben is együtt fogunk komponálni. De ez a felkérés egyedül nekem szólt. És én már a 70-es évek óta írtam sok zenét egyedül. A filmzenéket szinte kivétel nélkül egymagam jegyzem, sőt még a Pat Metheny Group zenéi között is található olyan, amit Lyle nélkül írtam. Például a "Secret Story". Ennek ellenére Lyle-lal többnyire a Pat Metheny Group számára írunk zenéket. Az is egy nagyon fontos része az életemnek, de nem az egyetlen része.

MR: És kinek az ötlete volt a nagyzenekar 58 taggal?

PM: Ez tűnt a legmegfelelőbbnek a filmhez. Amikor megkértek rá, hogy írjak a mozijukhoz zenét, miután végig néztem a filmet, egyből arra gondoltam, hogy ehhez a képi világhoz kimondottan ilyen típusú zene illik. Egy nagy, vonósokkal feldúsított zenekar. És ők megadták hozzá a pénzt.

MR: A zenekarból jazzmuzsikusi vonatkozásban személyesen csak Önt, a bőgősét Steve Rodby-t, és a vibrafonos Dave Samuels-t ismerem.

PM: Ühüm.

MR: De ki Gil Goldstein? Ő az, aki a Mahavishnu Orchestra orgonistája volt az 1970-es évek közepén, aztán meg a szintetizátoros Billy Cobham Glass Menagerie együttesében?

PM: Akár ő is lehet. Gil olyan muzsikus, aki nagyon rég fel-felbukkan New Yorkban és környékén. Régi jó barátom. Életében csinált már millió különböző dolgot, millió emberrel. Olyan ember, aki például ilyen szituációban is a segítségedre lehet. Segített kompozícióim zenekari hangszerelésében, aztán zenei rendezőként is kiváló. Az ő munkája például az a lemez, amit Jim Hall-lal közösen készítettem. Sőt, ő volt a producere 10 évvel ezelőtti lemezemnek a "Question and Answer"-nek is. Fantasztikusan sokoldalú, kiváló muzsikus, aki minden helyzetben színvonalas munkára képes.

MR: Thank you for the interview Mr. Metheny.

PM: My pleasure and I'll see you soon.

MR: Ne feledje, várni fogom a repülőtéren május 19-én.

PM: OK. Great.

MR: Bye-bye.

PM: Take care and bye.