100 éve született Sarah Vaughan
Ismét egy 100 éve született jazz művész munkásságának felidézése volt műsoron március 29-én a Budapest Jazz Clubban, éppen két nappal később Sarah Vaughan tényleges születésnapjánál. Az énekesnő egyike a kritikusok és jazz kedvelők nagyrésze által a három legjelentősebbnek tartott női jazzénekesnek Billie Holiday és Ella Fitzgerald mellett. (Persze az ízlések különbözőek, és kétség nélkül vannak még néhányan a top énekesnők kategóriájában.)
Kétség nélkül állítható, hogy Magyarországon nem sokan jöhettek számításba a Sarah Vaughan életműből összeválogatott darabok bemutatására Urbán Orsi énekesnőn kívül.
(A teljesség kedvéért azért leírom, hogy március 12-én az Opus Jazz Clubban ezt a „szerepkört” Pocsai Kriszta töltötte be, a hírek szerint kiválóan. Én sajnos lemaradtam erről az eseményről.)
A korszak énekesnői közül sokan a nagyzenekari kíséretet preferálták, nem így Sarah Vaughan. Az Ő lemezfelvételeinek többségében különböző összetételű kisegyüttesek hallhatók. A BJC-beli tribute koncerten is kisegyüttes biztosította a zenei hátteret (és a számtalan kitűnő hangszeres szólót), mégpedig – a programfüzet szerinti elnevezéssel – az Urbán Orsi Group feat. Révész Richárd. A fellépők név szerint a következők voltak:
Urbán Orsi – ének,
Révész Richárd – zongora,
Kollmann Gábor – alt- és szoprán szaxofon,
Birta Miklós – gitár,
Hárs Viktor – bőgő,
Banai Szilárd – dob.
A Húsvét közelsége nem tántorította el az embereket az eseménytől, teljesen megtelt a nézőtér a vokális zene kedvelőivel. Az esemény híre még a messzi távolba is eljutott, de erről majd később. Mindenesetre a magyarok mellett most is nagyszámú külföldi vendég volt a klubban.
A koncert során a színpadon lévő zenekar összetétele sűrűn változott, függvényében az éppen műsorra kerülő darab Sarah Vaughan féle eredeti változatában szereplő hangszer összeállításnak. Az éneklés mellett – a kompozíciók előtt – az énekesnő még Sarah Vaughan-nal kapcsolatos információkat és érdekességeket is megosztott a közönséggel a rá jellemző közvetlenséggel.
A nyitó szám, az „I’ve Got the World on a String” (Harold Arlen-Ted Koehler) gitár-bőgő-dob trió kísérettel szólalt meg, a következő „All of Me” (Gerald Marks-Seymour Simons) kompozíciónál viszont már mindenki a színpadon volt. Az utóbbi darabban – az eredetihez hasonlóan – az amerikai énekesnő híres scat betétje is megidézésre került.
Sarah Vaughan nem ragaszkodott a swing műfaj darabjaihoz, több más stílusban is énekelt, populáris dalokat is gyakran műsorára vett, például komplett albumot készített a Beatles együttes repertoárjából. A brazil zenéhez való viszonyát az „I Love Brazil!” 1977-es albumának címe elég egyértelműen kifejezi, az itt szereplő darabok közül a „Triste”, Antonio Carlos Jobim szerzeménye került most bemutatásra.
A pop műfajból átvett dalok közül az amerikai Carpenters együttes slágerét, a „Rainy Days and Mondays”-t (Paul Williams-Roger Nichols) énekelte Urbán Orsi, mégpedig duóban Révész Richárddal (a Sarah Vaughan verzió 1973-ban jelent meg a „Live in Japan” dupla albumon).
Ezt meghallgathatják Sarah Vaughan belgrádi koncertjéről is:
https://www.youtube.com/watch?v=-j53JNIxfeQ
A koncert előtti időszakban Urbán Orsi kapott egy e-mail-t Tollak Ollestad-tól (amerikai, norvég felmenőkkel), hogy hamarosan Magyarországra jön, és szeretne Ő is fellépni a koncerten. Referenciaként egy olyan linket csatolt, amelyben Al Jarreau felvételén szájharmonikázik.
https://www.youtube.com/watch?v=VBo6ONAgtDc
De játszott Dave Grusin-nal is. Szóval a következő „I Didn't Know What Time It Was” (Richard Rodgers-Lorenz Hart) darabba Ő is beszállt hatodiknak a zenekarba.
A háromnegyed órás első szett Cole Porter szerzeményével, a „What Is This Thing Called Love?”-val zárult, majd a szünet után ismét egy Cole Porter darab szólalt meg, a „(You’d Be So) Easy to Love”, amely Sarah Vaughan „After Hours” című 1961-es nagylemezének egyik száma volt.
Jazz koncert, pláne vokális nem az igazi Gershwin szerzemény nélkül, ez most a „How Long Has This Been Going On?” (George and Ira Gershwin) volt, amit a Norman Granz menedzselt korszakban a Pablo kiadónál készített „Crazy and Mixed Up” LP egyik száma, a „That’s All” (Alan Brandt-Bob Haymes) követett.
1962-ben készítette el Sarah Vaughan talán legspécibb lemezét, a „Sarah + 2” albumát, ahol a „+ 2” a két kísérőt jelenti, mégpedig a gitáros Barney Kessel-t, aki a múlt évben lett volna 100 éves, valamint a kevésbé ismert bőgőst, Joe Comfort-ot.
A „When Sunny Gets Blue” (Jack Segal-Marvin Fisher) kompozíció most Birta Miklós gitárossal hangzott el duóban. Sarah Vaughan és Barney Kessel duója az alábbi linken hallgatható meg:
https://www.youtube.com/watch?v=ECKeNHgUa6A
Ezután már a búcsú percei következtek, a műsor zárásaként ismét egy dal hangzott el a „Live in Japan” albumról, a közismert „On a Clear Day” (Burton Lane-Alan Jay Lerner).
A közönség műsor közben sem fukarkodott a tapssal és a tetszésnyilvánítással, de ezt még tovább fokozta a műsor végének érzete és ráadást követelt. Nem hiába, minden fellépő – beleértve a szájharmonikás vendéget is – közreműködésével elhangzott még egy blues, ami Sarah Vaughan becenevéről kapta a címét: Sassy’s Blues (Quincy Jones-Sarah Vaughan). Ez már amolyan örömzene volt mindenkinek, énekesnek, zenészeknek, közönségnek.
