A remény dallamai – Snétberger Ferenc és tanítványai koncertje
Veszprém koncerthelyszínei mindannyian gyönyörű, elragadó környezetben találhatóak. Idén az exkluzív koncerthelyszínen, a Jezsuita Templomkertben, a festői Veszprémvölgyben felállított szabadtéri színpadon, a 16. századi jezsuita kolostor romjai és a 17. században épült barokk templom-épület magával ragadó atmoszférájú környezetében három nap, három különböző műsort hallhat a közönség, melynek egy közös nevezője van: Snétberger Ferenc.
Az első napon Antonio Serrano spanyol harmonika művésszel Jazz improvizációk Bach művei alapján című programját hallhatta a közönség, a második napon tanítványaival lépett színpadra, harmadsorban pedig Fenyő László csellóművésszel közös John Dowland és más klasszikus inspirációk című programja volt műsoron.
A három program közül a középső ígérkezett számomra legkedvesebbnek, hiszen azt gondolom, a tehetséggondozás olyan, mint a fa ültetése: a jövőbe tett befektetés, mely ebben az esetben a (jazz)kultúra erősítését, a jövő generációba való beoltását hivatott ellátni.
Gondolom, nem igazán szükséges bemutatni Snétberger Ferencet, aki Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma-díjas gitárművész, s névadója a Snétberger Zenei Tehetség Központnak, mely Felsőörsön létrehozott, a rendes iskolai képzés mellett működő, komplex módszertannal rendelkező zenei tehetség támogató intézmény, hátrányos helyzetű gyermekek képzésére.
A Központ 2011 óta létezik és Snétberger Ferenc berlini tanári tapasztalataira építve működik, minden évben 60-65 hátrányos helyzetű tehetséges fiatal számára biztosít 12 héten át tartó intenzív zenei képzést és tehetséggondozást.
A mai koncert a „Jazz és más inspirációk” címet kapta, melyet a koncert végén maga a mester is bevallott: nem tudná felsorolni, melyik dalokat is játszották pontosan, hiszen az inspiráció során nagyon eltávolodtak már az eredeti dal bázisától, s a dallamok, ritmusok útján hatalmas távolságokat jártak be (ezáltal tudom exkuzálni magamat a szinte védjegyemnek tartható setlist hiányáról).
A koncerten az alapító-vezető mesteren kívül számos tanítvány lépett fel különböző formációkba tömörülve, melyek változatos világokba kalauzoltak el bennünket. Természetesen a fősodor a jazz volt, de gyakori fúziók léptek fel roma, világzene és kissé populáris dallamok világába.
Az első dal Snétberger saját szólóprodukciója volt, majd a tanítványok is megjelentek a színpadon, hol duóban, hol nagyobb formációkban. Igazi boldogság volt látni a csillogó fiatal szemeket, ahogyan átadják magukat a zenének, az instrumentális játéknak. Igazi kis sziporkákkal, sajátos szólókkal és improvizációkkal halmoztak el bennünket. Remekül megfogható volt a boldogság, melyet a világot jelentő deszkákon megvalósuló önkifejeződésük okozott számukra, s valljuk be, számunkra is. Tisztaság, őszinteség, remény és boldogság percei voltak ezek a másfél órába belebujtatott örömzenélések.
Bár előzetesen nem szerettem volna senkit sem kiemelni a népes fiatalságból, de nem tudok elmenni Bakonszegi Flóra (talán az egész csapatból a legfiatalabb) énekes előadása mellet. Flóra olyan lelki és hangi tisztasággal énekelt, hogy pozitívan rázta ki az embert a hideg.
Természetesen mindegyik fellépő remekelt és megmutatta tudása legjavát, így következzék egy felsorolás: Orsós Dávid – cselló, Budai Zoltán – hegedű, Ganyi Kristóf - brácsa, Fehér Barbara – hegedű, Balogh Máté – szaxofon, Farkas Zsolt – zongora, Szajkó Adrián – bőgő, Fehér Melissza – szaxofon, fuvola, és Tony Snétberger – dob.
Csodálatos volt látni, hogy a jövő nemzedékében micsoda érzék, értékteremtési vágy lapul, melyben pesszimista pillanatainkban – valljuk be őszintén – nem igazán bízunk a mai influenszereket és tiktokhősöket példaképnek tekintő generáció klasszikus értékörökítésében.
Ünnep volt, felemelő és töltekező.
