Pocsai Kriszta és a Balázs József Trio a BJC-ben

Pocsai Kriszta énekesnő a zongorista Balázs József triójával lépett fel május 30-án este a Budapest Jazz Clubban.

A trióban Pecek Lakatos Krisztián bőgőzött és Balázs Elemér dobolt a zongorista mellett.

Abban a kényelmes helyzetben vagyok, hogy a fellépők egyikét sem szükséges bemutatni az olvasóknak, mindegyikük régóta fontos szereplője a hazai jazz életnek. Egy érdekesség csupán, Pocsai Kriszta és Balázs József ezen a koncerten játszott együtt első alkalommal pályafutásuk alatt.

A műsort egy instrumentális bemelegítő számmal a zenekar kezdte, ezután lépett színpadra az énekesnő.

Elmondta, hogy az est folyamán több Wayne Shorter kompozíciót is előadnak majd.

Az első mindjárt a „Dolores” volt, amely címe a Kurt Elling által írt szöveggel „Dolores Dream”-re változott. Az előadás különlegességét a zenei kíséret nélküli bravúros szóló vokál intro adta.

Utána következett a talán legismertebb Shorter kompozíció, a „Footprints”. Ennek van szöveges változata is, de most szöveg nélküli vokállal hangzott, méghozzá 11/4-ben.

A változatosság kedvéért egy balladával folytatták, Matt Dennis és Tom Adair szerzeményével, az „Everything Happens to Me” standarddel. Bár minden számban hosszabb-rövidebb ideig mindhárom zenész főszereplővé lépett elő, itt meg kell említeni Pecek Lakatos Krisztián bőgő szólóját.

Az első rész zárásaként ismét egy Shorter darab hangzott el, mégpedig a „Lester Left Town” szöveg nélküli vokállal.

A szünet után a műsor egy népdal, a „Két fa között besütött a holdvilág” jazzesített változatával kezdődött, amiben – ha lehet ilyet mondani – egy még bravúrosabb bőgőszólót hallhattunk.

Ezután Pocsai Kriszta 2010-ben megjelent „Home at Last” albumáról énekelt két szerzeményt az énekesnő.

Előbb a „La Vida” (Miguel de Unamuno–Pocsai Kriszta), majd a „Camino con Corazon” (Carlos Castaneda–Pocsai Kriszta) hangzott fel. Az első szám előadásának fényét Balázs Elemér hosszú és hatásos dobszólója is emelte.

A műsor Lester Young szerzeményének, a „Lester Leaps In”-nek a vokális verziójával zárult volna, de a közönség tapsa nem engedte, hogy a fellépők elhagyják a színpadot, hanem ráadásként – amolyan örömzeneként – még eljátszottak egy bluest.

Nincs mit ragozni az előadás kapcsán, egyszerűen szuper volt. Ezt a nagyszámú hazai és külföldi vendég mind tanúsíthatja.