Védőháló nélkül – A Zalavári Álmos Trió koncertje a Jókai Klubban

Június 20-án este a „Jazzpéntek a Jókai Klubban” sorozat vendége a Zalavári Álmos Trió volt, egy szemtelenül fiatal és tehetséges formáció. Dolgoztam velük tavaly télen is, a debütáló koncertjük alkalmával és mondhatom, máris nagy utat jártak meg.

Írásom címe arra utal, hogy a csapat felállása a létező legklasszikusabb jazz-felállás: dob, bőgő, zongora. A repertoár pedig a létező legklasszikusabb 60-as évekbeli legendás kompozíciók sora, mint a „Blackbird”, a „Dindi” és vidéke. Gondolhatnánk, hogy ezeket a dalokat már mindenki mindenhogyan eljátszotta, és ez így is van. Viszont itt van néhány huszonéves fiatal muzsikus, akiket ez egyáltalán nem zavar, őket egyvalami érdekli: a jazz szíve-lelke.

A zenekarban mindenki máris magasan képzett muzsikus, máris mestere a hangszerének.

A zenekarvezető Zalavári Álmos egy légiesen könnyűkezű, mégis roppant határozott, néha kemény zongorista, tele dallaminvenciókkal, amikben a bőgős Körmendy Mátyás remek partnere, öröm hallgatni, ahogyan az improvizációs szakaszokban egymásnak dobálják a dallamötleteket, ahogyan azonnal reagálnak egymásra.

Mátyás tűpontos, ötletes, néha meg kimondottan varacskos játéka amúgy is messze túlmutat a mindenkori zenei alap funkcióján.

A dobok mögött Komonczy Wilms Benedek, akiről abszolút elmondható, hogy igen, az ő esetében a kevesebb a több. Lábdob, pergő, lábcin, egy ride, egy crash – és ennyi. Meg ami a kezében van. Az ellenállhatatlan, finom húzás, a szemtelenül mögé ütött súlyok, olyan swing, olyan bossa, hogy az ember azonnal táncolni akar. Néha félrerakja a verőket, a seprűt is, és kézzel játszik, akkor is magával ragadó.

Négy számot játszottak így trióban, aztán a színpadra szólították Földi Natáliát, akiről, ha nagyon röviden kéne írjak, annyit mondanék, hogy egy pici lány hatalmas hanggal.

A nagy hang nyilván adottság, genetika kérdése is, Nati viszont dolgozik is vele, hiszen operaénekesnői pályáját is építi, ahogyan pedig a klasszikus tanulmányait, hangképzését a jazz világában megmutatja, az egészen lenyűgöző. Amikor ő is a színpadon van, azonnal karmestere, irányítója is a zenekarnak, ő adja a tempókat, inti be a szólókat, tartja mosolyogva kézben a három fiatalembert – öröm látni, hallani.

A zenekar sokat játszik teljesen akusztikusan, mindenféle hangosítás nélkül, talán ennek is köszönhető, hogy elképesztően kifinomult, összehangolt dinamikával muzsikálnak, ez pedig, ha hangosított koncertteremben játszanak, egy rátermett hangmérnöknek igazi csemege, mondhatni jutalomjáték. Ezúton is köszönöm!

Érdemes figyelemmel kísérni a Zalavári Álmos Triót, úgy hiszem, hogy egy nagyon messzire vezető út elején állnak. Köszönjük a zenét!