Magyar Jazz ABC – 484. rész: Harcsa Veronika
Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 171 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg a Harcsa Veronikánál tartunk. 14 év és 4 hónap alatt eddig 484 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Harcsa Veronika
Budapesten született 1982. október 8-án.
7 évesen kezdett zongorázni, gimnáziumi évei alatt szaxofonozott, mellette klasszikus éneket tanult.
2000-től folytatott jazzének tanulmányokat, 2004-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének szakára, ahol 2008-ban végzett.
Tanította Pollák Zsuzsa, Pozsár Eszter, Munkácsi Bea, Éliás Gyula és Berki Tamás.
2005-ben alakította a Harcsa Veronika Quartetet, amely standardeket játszott, Blahó Attila zongoristával, Oláh Zoltán bőgőssel és Bágyi Balázs dobossal.
Bemutatkozó lemezük, a „Speak Low” még abban az évben jelent meg, a felvételeken vendégként közreműködött a gitáros Kardos Dániel. A quartet következő felvételsorozata Harcsa Veronika saját szerzeményeiből állt össze. Ugyancsak 2005 óta szerepelt az Erik Sumó Band-del, klubokban, fesztiválokon, 2006-ban Stuttgartban, Strasburgban és Kassán is felléptek.
Érdekli a színház világa, szerepelt Hód Adrienn modern táncszínházában, az OFF Társulatban, előadásuk a Szegedi Alternatív Szinházi Szemle különdíját nyerte el.
Vokálozott Kozma Orsi albumán és a dobos Huszár Endre fúziós All Stars zenekarával, amelyben Krzysztof Scieranski volt a basszusgitáros.
Megmérette magát a legkülönbözőbb műfajokban, fellépett többek közt a Budapest Jazz Orcestra-val, a Kecskemét Jazz Orchestra-val, a Bohém Ragtime Jazz Band-del, azután az egyetemi jazz sorozatban Debrecenben, és 2006-ban jazztanszakos növendékekkel a Magyar Rádió Márványtermében.
2007-ben elnyerte a Budapest Fringe Fesztiválon a „Budapest Fringe legjobb hangja díjat”.
2010 és 2014 között a Bin-Jip tagja volt. Velük három CD-t jelentetett meg.
2014 óta a kapolcsi Művészetek Völgyében saját udvart vezet, melynek koncertprogramjáért és napközbeni kísérőprogramok szerkesztéséért felelős.
2014-15-ben havi rendszerességű koncertsorozatot vezetett Berlinben olyan vendégművészek közreműködésével, mint David Friedman, Julia Hülsmann, David Helbock, vagy Samuel Blaser.
2015-ben a Harcsa/Keszég/Márkos/Benkő/Pándi: Kassák formációval adta ki a „Kassák” című lemezt.
2017-ben a belga zongorista Kris Defoort-tak készített CD-t (Diving Poet Society).
2018-ban a Modern Art Orchestra énekes szólistája volt a „15 Hungarian Peasant Songs” című lemezen.
2020-ban a hárfás Razvaljajeva Anasztáziával és a Fenyvesi Mártonnal jelent meg a „Debussy Now!” című CD! Ezt a sort folytatva a „Schubert NOW!” következett 2025 tavaszán, amelyen a hárfásnő újra közreműködik, de Fenyvesi helyett ezúttal Bolcsó Bálint a trió harmadik tagja.
A gitáros Gadó Gáborral eddig 2 lemezt készített: Shekhinah (2023) és The Language of Flowers (2024).
Saját neve alatt eddig 4 CD-je jelent meg: Speak Low (2005), You Don’t Know It’s You (2008), Red Baggage (2009), Lámpafény (2011).
A Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Duó 4 albumot készített: Lifelover (2013), Tell Her (2016), Shapeshifter (2019), About Time (2022).