Juhász Gábor-Gyémánt Bálint Duó: Budapest 2012. január 31., Dr. Gregorits János

Két gitáros és kilenc dal. Budapestről. Hát, ha kilenc nem is, de egy dal valóban minden szálával kötődik ehhez a városhoz: Cseh Tamás címadó szerzeménye. Juhász Gábor és Gyémánt Bálint kompozíciói, meg egy másik Cseh-dal („Születtem Magyarországon”), viszont már csak kissé erőszakoltan fűzhetők fel erre a közös szálra, a beszédes címek
( „Városliget”, „Naphegy”, „Dorottya-utca”stb.) ellenére. Félreértés ne essék: a kompozíciók mind színvonalasak, de ettől függetlenül nem tudtam felfedezni bennük se a Városligetet, se a Dorottya-utcát. (Nem is akadékoskodnék emiatt, ha a két szerző nem szentelt volna akkora teret a kísérőszövegben ennek kihangsúlyozására.)

Az első dal finom melankóliája az egész albumra rányomja bélyegét, ami ezáltal kissé egysíkúvá válik. Na de ezzel még nincs vége a kritikának! (Most jön a java.)

Ami a két muzsikus játékát illeti, elmondható, hogy mindkettőjükre egyaránt jellemző a magas színvonal és az egymás iránti erős affinitás.  Technikájukban és harmonizációjukban is egyenrangúak. Ezek az alapfeltételei egy kiegyensúlyozott duó-produkciónak. Juhász és Gyémánt stílusérzéke megmutatkozott abban is, ahogy az egyes számokhoz nyúltak. Cseh Tamás szerzeményeit nem akarták okvetlenül jazzesíteni, hiszen ezzel csak rontottak volna rajtuk.

Gyémánt Bálint és Juhász Gábor szerzeményei között kettőnél éreztem hangsúlyosabb jazz-minőséget: a „New Folder”-ben és a „Hope”-ban .  A többi darabban a jazz-elemek inkább csak látensen voltak jelen. De ez így volt jó, a muzsikusok ilyen albumot, ezt az albumot akarták megalkotni, és ez kettőjük zenéjének instrumentális szintézisévé vált. És természetesen Cseh Tamás zenéjéé is, ami – ki gondolta volna – ilyen interpretációban sem veszített súlyából!