Ez az írás - ahogyan a FIVE STARS ALBUMS című sorozat esetében is történt - a free jazz honlapján ismertetett alkotások közül mutat be kéthetente egyet.
Hetvenkilencedik rész: JAMES BRANDON LEWIS - TRANSFIGURATION.
Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.)
158 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Gayer Ferencnél tartunk.
13 év és 2 hónap alatt eddig 424 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
The Jazz Defenders - Memory in Motion (Haggis Records)
Megjelent: 2024. április 19-én.
Amint elindítjuk a brit jazz együttes, a The Jazz Defenders frissen megjelent harmadik albumát, egy különleges utazás veszi kezdetét.
Egy szempillantás alatt egy vidám, fiatalos, lendületes jazzfesztiválra kerül a hallgató, s bizony: előferdülhet, hogy táncolni fogunk a dalok egyikére-másikára.
A szerzemények egytől egyig lenyűgözően gazdag és egyedi hangzásúak. ...
Hétfőnként jelentkező sorozatomban azokról a 2024-es magyar jazzfesztiválokról számolok be, akik válaszoltak körlevelemre. Minden esetben a fesztivál főszervezőjével készített riportot olvashatják.
A japán zongorista hölgy Aki Takase Japanic nevű társulásának második albumát hallgathatjuk a BMC Records új kiadványáról, amely a Forte címet kapta. (Az első a Thema Prima /2019/ - Lemezpolcunkon megtalálható.)
A Japanic quintet összetételében egyetlen változás történt azóta: a bőgős Johannes Fink helyére a portugál Carlos Bica került. ...
Ebben a vasárnaponként jelentkező sorozatban időrendi sorrendben emlékezem meg az elhunyt magyar jazz zenészekről. Akitől találok felvételt a neten, azt természetesen lejátszom.
A ConnecTrio hármasfogata nemrégiben jelentette meg első lemezét, ami a „Luminosity” címet kapta. Ez egyrészt utalás a híres lengyel zeneszerző Tomasz Golinski azonos című darabjára, másrészt pedig az album koncepciójának tárgyszava is. A mindent körülvevő, életet adó és elvevő fény jelenléte annyira egyértelmű az ember számára, hogy észre sem veszi; ennek a gondolatmenetnek a zenei leképezése ez az anyag. ...
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) jelentős erőforrásokat mozgósít a jogdíjak begyűjtése mellett a jogosultak beazonosítására is. A szükséges adatok hiánya miatt ugyanis előfordul, hogy előadók kimaradhatnak a felosztásokból. A most lezárt jogosultkutatás keretei között kb. 210 millió forint, 2016 és 2022 között beszedett jogdíj jogosultját sikerült pótlólag és minden kétséget kizáróan megtalálni és kifizetni.
Győri barátom, Hartyándi Jenő évtizedek óta sikeresen munkálkodik a környék jazzéletének életben tartásán. Kitartásáért és újabb ötleteiért megemelem előtte nem létező kalapomat! Ebben a sorozatban péntekenként a ravazdi „farmján” felvett beszélgetéseket láthatják-hallhatják! – A szerk.
A kilencedik évfolyammal folytatódik a Gondolataim-sorozat. Évfordulók, születésnapok, megemlékezések, köszöntések, személyes élmények, lemezajánlatok - újabb és régebbi zenei történések - egy jazzrajongó gondolatai.
Kilencedik évfolyam - ötödik rész.
A Junior Prima-díjas Ács Dominika (1995) triója 2024-ben adta ki első albumát a Hunnia Records gondozásában, melynek bemutatója a Budapest Jazz Fesztivál keretein belül lesz hallható május 9-én a Premier Kultcaféban.
Ez a sorozat kéthetente mutat be egy-egy albumot az 1960-70-es évekből. Ismert, vagy akkor még névtelen - népszerű, vagy alig elfogadott - híres, vagy kevésbé sztárolt muzsikusok alkotásairól olvashatnak.
Huszonnyolcadik rész: The Giants of Jazz.
Sebestyén Patrik Sextet - Wandering in Memory Palace (Magyar Kultúra Kiadó Kft.)
Megjelent: 2023. augusztus 7.
Sebestyén Patrik méltón volt 2019-ben az Év Fiatal Jazz Zenésze a Magyar Jazz Szövetségnél.
Sextettjének tagjai a magyar jazzélet oszlopos tehetségei közé tartoznak, számos verseny eredménnyel büszkélkedhetnek, termékeny zeneszerző vénáik legjavát adták ehhez a mostani albumhoz. ...
A Magyar Jazz Szövetség vidéki jazz klubokat támogató programja keretében került sor a pilisvörösvári Gyémánt Jazz Klubban Varga Bendegúz jazzdobos-zeneszerző quartetjének koncertjére, ahol Karosi Júlia énekesnővel léptek fel.
Dés András Quartet - Unimportant Things (BMC Records, 2024)
Négy évvel ezelőtt volt szerencsém értékelni Dés András - szintén quartet formációval készült - einschließlich című nagyszerű albumát. A tagok közül csak a gitáros Fenyvesi Márton “maradt meg”, a további két (osztrák) muzsikus az Unimportant Things-en a trombitás Martin Eberle és a zongorista Philipp Nykrin. ...
MODERN ART ORCHESTRA & KODÁLY CHOIR - THE PEACOCK – TRIBUTE TO ZOLTÁN KODÁLY (BMC Records)Megjelent: 2024.
Kedves Olvasó!
Előrebocsátom: lemezelemzésem rendhagyó lesz. ...
Shabaka - Perceive Its Beauty, Acknowledge Its Grace (Impusle!)
Shabaka Hutchings (1987 – London), a kortárs jazz tenorszaxofonos csillaga nemrégiben jelentette meg debütáló lemezét (előzeteséről itt írtunk), amely a „Perceive Its Beauty, Acknowledge Its Grace” címet kapta.
Az albumról két dolog hiányzik, a tenorszaxofon és a kortárs jazz. Shabaka új oldaláról mutatkozik meg és bemutatja különféle népi fuvoláit, ezek uralják a lemezt. ...
1960. december 21-e, New York City, A&R Stúdió: az Ornette Coleman Double Quartet felveszi a FREE JAZZ - A COLLECTIVE IMPROVISATION című lemezét. Mérföldkő a szabadon rögtönzött zene évtizedekre visszatekintő történelmében.
A minden hónap második hétfőjén megjelenő sorozat részei a free jazz legjelentősebb képviselőit mutatják be.
Ötvenkettedik rész: Jeb Bishop.