Exkluzív szülinapi interjú lapunk 75 éves főszekesztő-helyettesével, Csányi Attilával

Attilát 1989 óta ismerem személyesen. Szerintem Ő a magyar jazztörténet legnagyobb tudora!

1. Attila, először is engedd meg, hogy gratuláljak a 75. születésnapodhoz.

Köszönöm. Gyorsan elteltek ezek az évek.

2. Budapest mely kerületében születtél, és hol cseperedtél fel?

Rákosfalván, amely Zugló és Kőbánya között terül el, és ijesztő neve ellenére közel, az Örs vezér tér környékén található. Nagyon jó hely, szerettünk ott lakni.

3. Milyen iskolákba jártál?

A helyi általános után a László gimnáziumba jártam, majd a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szereztem diplomát

4. Hogyan keveredtél bele a zenei életbe?

A családban mindenki komolyzenét hallgatott. Első osztályos koromban kezdtem zongorázni, aztán jött a trombita, majd harsona és különböző diákzenekarok.

5. Ki volt az első zongoratanárod? És mikortól meddig jártál a Szinva utcába?

Tarjáni Tóth Idától, majd Teöke Marianntól tanultam zongorázni. Előbbi nemzetközi hírű cimbalom művésznő volt, közel laktunk egymáshoz és a családok jó barátságban voltak. Testvéremmel és egy barátommal jártunk hozzá. Teöke Mariann pedig neves pedagógus lett, számos könyv és módszertani kiadvány szerzője. Egyik iskolatársam jóvoltából kerültem Benkő Pálhoz, aki jazz zongorát és harmonikát tanított. Méghozzá abban a Szinva utcai házban, ahol ma Te laksz. Olyan népszerű volt, hogy 80 (!!!) növendéke volt 1957-58-ban, amikor a rendszer hallani sem akart magánvállalkozásokról. Év végére mindig kibérelte a Szabó Pál Művelődési Házat, ahol egész estés növendékhangversenyt rendezett… Volt még egy vonzereje: hatalmas kottatára volt és megengedte, hogy másoljunk. Mégpedig akármit. Az összes standard megvolt nála és azokban az években sem kottához, sem hangfelvételekhez nem lehetett jutni. Aztán megismerkedtem Pitó Tiborral, aki az akkori modern jazz élvonalához tartozott. Egy ideig mind a két tanárnál tanultam, nem mertem nekik elmondani, hogy van egy másik is. Benkő hamar észrevette a játékomon, aztán Pitót választottam. Tanárom volt még Bartos Gyula, aki a Hajdú Péter zenekarral 1956-ban disszidált és akkoriban tért haza a zenekarral együtt, de Hajdú Péter nélkül, és Zilcz György trombita-harsona.

6. Mikor köszönt be a jazz az életedbe?

Budapest az 50-es évek vége felé, még tele volt zenés szórakozóhelyekkel. Jazzes tánczene sok helyen szólt, lehetett válogatni jobbnál jobb zongoristák között. A másik ösztönzés volt, hogy a bátyám egy Vörös Szikra magnót szerzett és az első orsóra Armstrong „Ambassador Satch” című LP-je volt felvéve.

7. Amikor vendéglátóztál fiatal korodban, milyen dalokat játszottál?

Az üzletvezetők szerették a divatos táncdalokat hallani, volt időszak, amikor az olasz táncdalok voltak népszerűek, volt francia dal divat. Jazzes zenét is eltűrtek, ha lehetett táncolni rá. Nem volt szégyen magyar számokat játszani, pl. Herrer Pál és Máday László állandóan játszották egymás szerzeményeit. A magyar táncdalok pedig amerikai mintára, hasonló szerkezettel készültek, már a két háború között is és nagyon népszerűek voltak.

8. Hányban nősültél meg? A feleséged hallott zongorázni, úgy szeretett beléd?

1966-ban nősültem meg. Előtte néhány évvel, a Közpönti Statisztikai Hivatalban ismerkedtünk meg, ahol együtt dolgoztunk. Hallott persze zongorázni a KSH rendezvényein kívül is sok más helyen. Ekkor már volt zenekarom és éppen itt hallott minket Tarkői Viktor, akinek szintén itt dolgozott a felesége és azonnal beszállt hozzánk játszani. Erre nagyon büszke voltam.

9. Milyen polgári foglalkozásod volt?

Öt munkahelyem volt, közben tanítottam néhány évig a Kerekedelmi és Vendéglátoipari Főiskolán, a Számviteli Főiskolán és még néhány helyen. A Ruházati Minőségellenőrző Egyesülés igazgatójaként –ahol közel 20 évet töltöttem-  mentem nyugdíjba.

10. Hogyan tudtad ezt összeegyeztetni a jazz zenével? I mean, miért pont épp dixieland zenekarokat alakítottál? És azokkal mettől meddig jártad a hazai és külföldi klubokat?

A munkahelyekkel lehetett egyeztetni, ha nem is mindig könnyen, Az első zenekar 1958-tól, egy kis kieséssel 1965-ig működött. Itt próbálkoztunk mainstream zenével is. A stílus iránti vonzalmat pedig valószínűleg az első komoly lemezélmény határozta meg, ez sok ismerősömnél is hasonlóképpen alakult. Ami a jazzstílusokat illeti, már réges-rég mindenevő vagyok.1986-ban alakította Kardos Péter az Oldsmobile Dixieland Band-et, amelynek a művészeti vezetője voltam. A zenekarhoz nagyon jó erőket sikerült találni és rengeteg nyugati fesztiválmeghívást kaptunk, sokat voltunk az egykori Nyugat-Németországban, Svájcban és Ausztriában. De kaptunk meghívást például a XX. Moszkvai Nemzetközi Jazz Fesztiválra is. Mindez a rendszerváltás előtt történt, amikor az utazás még nagyon nehéz volt. Gondolj csak arra, hogy minden út előtt mennyit kellett szaladgálni hangszerkiviteli engedélyekért. 1989-ben alakítottam az Orient Dixieland Jazz Band-et, amely több mint 10 évig működött.

Felléptünk a jelentősebb hazai fesztiválokon és sokat jártunk külföldre, Voltunk többször Ausztriában, Németországban, Hollandiában. Felléptünk Horvátországban, Svédországban és Angliában is. A számos külföldi fesztivál közül említésre méltó a göteborgi-, a drezdai- és a londoni Soho fesztivál. A londoni „100” klubban vendégszólistánk volt Pat Hawes, a Humphrey Lyttelton zenekar zongoristája. 1995-ben és 98-ban szerepeltünk a Magyar Rádió Márványtermi koncertjein, 1999-ben a „Klasszikus és jazz” sorozatban, ahol az együttes fúvósaiból alakult Orient kamara quartet reneszánsz zenei műsorát is bemutathattuk. Első lemezünk, a „Wang Wang Blues” 1991-ben még bakelit formátumban jelent meg és „Az év lemeze” kitüntetést kapta. 1993-ban New Orleans-ban jelent meg egy CD-nk Joe Muranyi közreműködésével, vele egy koncertkörutat is lebonyolítottunk nyolc vidéki és budapesti helyszínen. Visszamenve időben egy kicsit, 1986-ban New Orleans-ban a French Quartet Fesztiválon Clive Wilson Camellia Jazz Band-jével léptem fel.

A visszatekintéshez tartozik, hogy régi töredékekből restauráltam és részben komponáltam a szegedi, 1986-ban helyreállított harangjáték zenéjét. 1998-ban pedig a margitszigeti zenélő Bodor kút zenei illusztrációit készítettem el, amelyet ugyancsak az Orient kamaraegyüttes adott elő.

11. Mikor kezdted a magyar jazz kutatását? A régi fotók, kották és felvételek gyűjtését? Készítettél un. „oral history” riportokat?

Még középiskolás koromban megismerkedtem Papa Fleigh-gel, azaz Forgács László leendő trombitással, a László gimnázium zeneiskolájában, ahol Zilcz György növendékei voltunk. Egyidőben kezdtünk lemezeket is gyűjteni. Egyszer Fleigh beállított pár normál lemezzel, tehát még régi 78-as fordulatú törékeny lemezzel, köztük volt Chappy zenekara, akiről azt állította, hogy magyar. Valaki angolul énekelt, és talán volt szaxofonszóló is. Mindenesetre meghallgattuk párszor és nagyon tetszett nekünk. Mivel a lemez rejtélyesnek tűnt, elkezdtünk érdeklődni. Hogy ki az a Chappy azt még talán tudta valaki, de hogy kik a többiek? Ez volt az indulás, ami a magyar jazz megismerésére vonatkozott. Fel kellett ismerni, hogy magyar jazztörténet még nem készült. Nem kiegészítendő, bővítendő, hanem egyszerűen nem létezik. Hát akkor meg kellene csinálni. Ennek lassan 60 éve. Azóta ezzel foglalkozom, és egy pillanatra sem bántam meg, hogy beleástam magam. A jazzkutatásban a következő impulzus az volt, hogy egyik prágai, vagy brnoi utamon találtam egy szenzációs kiadványt cseh nyelven, dupla lemezzel, ez volt a csehszlovák jazztörténet. Akkor már nálunk javában folyt vita arról, hogy mi a tánczene, jazz zene, vendéglátó zene. Amit mi jazzesnek éreztünk, pl. a Chappy zenekar játékában, azt a csehek is annak tartották. Saját lemezválogatásukba, a cseh jazztörténetbe beválogattak olyan felvételeket is, amelyeket nálunk fanyalogva hallgattak volna. Főleg azok, akik már a modern jazz-zel ismerkedtek. A véletlen hozta, hogy belebotlottam ugyanakkor egy belga jazztörténetbe is. Akkor kezdtem felismerni, hogy sokfelé foglalkoznak képzett és zenéhez értő emberek helyi jazztörténettel. 1968-ban Simon Géza Gáborral és Pál Sándorral elhatároztuk, hogy összegyűjtjük a magyarországi jazz történetének emlékeit, dokumentumait egészen a kezdetektől. Mindannyiunknak más elképzelése volt, Simon például szeretett volna olyan fiatalokat bevonni, akik egy-egy területre, pl. diszkográfia, vagy valamilyen időbeli szakasz, szakosodnak. Ezek a kísérletek nem vezettek eredményre, ha volt is vállalkozó szellemű jelentkező, nem vált be. Pál kapcsolatai (rádiós rendezői múlt és zenész szakszervezeti múltja miatt is) éltek. Hozzásegítettek, a kérdésedben szereplő „oral history” riportok elkészítéséhez Buttola Edével, Len Hughes  trombitással, Csepek Istvánnal, Sthymmel Miklóssal és sok mással, akik a kezdetek kulcsszereplői. A team dolgozott, rengeteg dokumentumot, plakátot, műsorfüzetet, fotót gyűjtöttünk össze. Nekem olyan szerencsém volt, hogy sikerült megismerkednem egy sor olyan muzsikussal, aki részese volt a kezdeteknek. Ezen felül a hangfelvételek felkutatásában és megszerzésében is szerencsém volt. Említésre méltó a jazz magánfelvételekből (röntgenlemezek, egyedi, egy-egy példányban készült magánfelvételek, rádióadások lemezre vágása) összegyűjtött magyar jazztörténeti anyag, amelynek egy részét Simon Géza Gábor Pannon Jazz kiadója „The Unknown Hungarian Jazz” címmel 3 CD-n kiadott. A kutatást sok tekintetben megkönnyítette, hogy Gonda János ajánlására, a Zenetudományi Intézet akkori nagytekintélyű igazgatója, Szabolcsi Bence írásban is megbízott bennünket a kutatásokkal Ez egy sok addig zárt kaput megnyitott előttünk. A csoport részeredményeiről különböző publikációk készültek. 3-4 év után a tagok külön-külön folytatták a kutatómunkát. 1967 és 71 között ugyanebben a témakörben rádióműsorokat készítettem külsősként, Magyar jazztörténet címmel. Ez a havonta jelentkező Jazz világa című műsoron belül egy önálló 15 perces rész volt, amelyet 2 hetente ismételtek.

12. Mettől meddig voltál a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja?

A Magyar Jazz Szövetség egyik alapító tagja vagyok, és tagja voltam az elődszervezetnek is, amelyet Magyar Zeneművészek Szövetsége Jazz Szakosztályának hívtak. A Szövetségben 1994-től vezetőségi tag, két évig, vagyis 1998-ig alelnök voltam Kőszegi Imre elnöksége alatt. Ezt megelőzően a Magyar Jazzkutatási Társaság alelnöke voltam 1994 óta. Rendszeresen publikáltam a Szakosztály Tájékoztatójában, a Jazzinfo-ban, a Jazz, majd a MaJazz szaklapokban, és különböző folyóiratokban. 2012-ben az a megtiszteltetés ért, hogy a Magyar Jazz Szövetség Pernye András-díjjal tüntetett ki.

13. Ha jól emlékszem 1995-96-ban a MaJazz folyóiratnál kiemelt szereped volt. Milyen témakörökkel foglalkoztál?

Jól emlékszel. A hivatalos lista szerint a Lexikon rovatvezetője voltam, de valójában jó értelemben vett mindenes. Írtam ezenkívül koncertbeszámolót, lemezkritikát, stílusismertetést, nekrológot és ki tudja meg mi mindent. De ez egy nagyon szép időszak volt.

14. Hogy emlékszel a rádiós munkádra?

Ahogy az előbb említettem, először 1967-től 1972-ig készítettem jazzműsorokat. Másodszor 1989-től 2007-ig csináltam ugyanezt. Ez az időszak már nem a korábbi, hályogkovácshoz hasonlítható tevékenység volt, hanem egy kicsit alaposabb szakmai felkészültséggel készültek a műsorok. Ez idő alatt több, mint 150 interjut készítettem a magyar jazz úttörőivel és jelentékeny szereplőivel. Ezek a zenés beszélgetések eleinte félórások, később egyórások voltak és a „Magyar jazz archívuma’ címet kapták. Abban az esetben, ha a rádió nem rendelkezett illusztrációhoz alkalmas zenei felvételekkel, akkor a saját lemezeimből készítettem a műsort. Az összes címet felsorolni nem is tudnám, a rádió pedig nem őriz meg portréműsorokat, de néhány nevet megemlítek: Beamter Jenő, Holéczy Ákos, Stark Tinor, Zágon Iván, Herrer Pál, Balassa P. Tamás, Selényi Dezső,  Lakatos Vilmos, Németh János, Les Czimber Tarzan,vagy Totth Menyus.

A régi, többségében magánfelvételek válogatása közben ismertem fel, van rengeteg olyan muzsikus, aki rendszeresen szerepelt a Magyar Rádióban és egyetlen perc hangfelvétel sincs róla, vagy 30-40  évvel ezelőtti lemezen játszott utoljára. Ezért indult a „Trezor” sorozat, hogy legalább nyoma maradjon a játékuknak. Nem kellett könyörögni a jazz szerkesztőnek (Maloschik Róbert) az ötletet azonnal támogatták, csak az anyagiak voltak igazán szerények. Itt nemcsak a zenei rendező voltam, hanem a résztvevő muzsikusokat is én választottam ki. Néhány név közülük: Szabó Sülthal Sándor, Fóthy János, Szele Tibor, Máday László, Molnár Lajos, Buvári Tibor, Bordács Zoltán, Vajda Sándor, Hardi Tamás, Wachner Róbert.

Végére hagytam a „Magyar jazz ABC”-t. Ebben a műsorban mindenkit bemutattam betűrendben. Se stílus, se tanulmányok nem számítottak és ebből igazán érdekes dolgok jöttek ki. 2003 decemberében indult és 2007 májusában ért véget, 123 adást ért meg és a H betűig jutottunk. Ekkor jött egy újabb átszervezés a Rádióban. Magyarul a „külsősöker” leépítették!

15. 1998-tól 2008-ig a Bartók Rádió Jazz Tehetségkutató Versenyeinek összes zsűrijében benne voltál? Ott milyen benyomásokat szereztél?

Azt hiszem, kettő kivételével mindben benne voltam. Amennyire tudom a Magyar Rádióban előtted senkinek sem jutott eszébe ilyen versenyeket rendezni. Az pedig végképp nem, hogy határon túli magyarokat is felléptessen. Ehhez persze előtte valóságos nyomozómunkát kellett végezni. Emlékszem a 60-as évekből 2 jazzversenyre, de ezek combóversenyek voltak A zsűriben való részvétel nemcsak megtiszteltetést, hanem minden esetben nagy élményt jelentett. Velünk együtt ült a Márványterem első sorában pl. Pat Metheny, vagy John Patitucci. Kevesen tudják, hogy Al Jarreu felfedezője egy akkor Minnesota-ban élő magyar zongorista Czimber László, alias Les Czimber, ő is itt volt Jarreu-val Budapesten.

16. 2011 március 1-e óta vagy a JazzMa.hu főszerkesztő-helyettese. Az elmúlt közel öt év munkáját hogyan értékelnéd?

Amikor az elképzeléseidet megismertem, azt mondtam, hogy ez lehetetlen. Amikor a működési feltételeket megismertem akkor is ezt mondtam, azzal hogy talán megy néhány hónapig.. Most, majdnem 5 év után minden rovatnak van gazdája, nem kitalálás a napi aktualitás. Tehát mégis lehetséges. Hátha még az olvasók kihasználnák azt a lehetőséget, hogy korlátlanul lehet keresgélni az archívumban, ha véletlenül elmulasztottak valamit elolvasni…