Pályatársai és barátai emlékeznek Csányi Attilára

Augusztus 4-én reggel háromnegyed hétkor hívott fel zokogva Csányi Attila özvegye, Juli, hogy közölje velem a lesújtó hírt. Azonnal kitettem az alábbi rövid közleményt lapunk Kis hírek – friss hírek rovatának első címszavaként: „Gyászol a JazzMa.hu: ma hajnalban életének 76. évében elhunyt a Pernye András-díjas jazztörténész-szakíró, Csányi Attila. Kezdettől fogva ő volt lapunk főszerkesztő-helyettese. R.I.P. Attila!”. Aztán körlevelet írtam a szerkesztőség tagjainak, a Magyar Jazz Szövetségnek és azon magyar jazzmuzsikusoknak, akik ismerték és tisztelték/szerették őt. Arra kérem a magyar jazztársadalom képviselőit, ha úgy érzik, hogy meg akarják osztani Attilával kapcsolatos emlékeiket, akkor írjanak bátran. Pótlólag is felteszem az alábbi cikkbe!

Apáti János

Kedves Attila! Drága Barátom!

Nagy fájdalommal vettem tudomásul, hogy már nem vagy közöttünk. Több évtizedes volt a mi barátságunk. A New Orleans-i zene szeretete kötött bennünket össze, melynek kiváló értője voltál. Sok szakmai segítséget kaptam tőled, zenei sikereim egy részét neked is köszönhetem.

Emlékedet szeretettel őrzöm, és mindig jószívvel fogok rád gondolni.

Siófokról búcsúzik tőled:  Apáti János

Balázs Elemér

Mindig elszomorít és megrendít, ha valaki a jazz közösségéből eltávozik. Csányi Atilla nemcsak végtelenül szerette, hanem rendkívüli módon értette is a jazzt. Nyugodjon békében!

Balla Miklós

Csányi Attila. A jazz zene professzora, az Orient Dixieland Jazz Band zenekarvezetője. Ez a két dolog az, ami rögtön megjelenik emlékezetemben Róla. Attila, aki rögtön, első találkozásunk alkalmával tegeződő hangnemben szólt hozzám, pedig a 90-es évek elején még a 20-as éveimet írtam. Megtestesítette a segítőkészséget, alázattal volt a zene iránt. Sok-sok jazz történetet mesélt el, amit először hallottam, lexikonokban sehol nem találtam volna, Ő elmesélte Nekem, Nekünk! Bármikor, amikor csak kértük. Nagy gondviseléssel intézte a zenekarának dolgait, precízen, pontosan.
Áldás volt az életében, hogy hosszú évtizedeket tölthetett a jazz tudományának kutatásával, ezzel előrébb mozdítva Minket, zenészeket is! A Miskolc Dixieland Band emlékében örökké élni fogsz, Attila, Isten Veled!

Barcsik Géza

Sajnos, Csányi Attilával köszönésen kívül nem adódott lehetőségem beszélgetni, de az írásai alapján egy hihetetlenül felkészült, zeneértő és zeneszerető embert ismerhettem meg.

Először Sánta István Csaba fotográfus kiállításán találkoztam személyesen Attilával, és egy nagyon szerény, halkszavú, tekintetében az őszinte érdeklődést és kiemelkedő intelligenciát hordozó nagyon szimpatikus személyiséget ismertem meg. Rendkívül nyitott, közvetlen személyiség volt, aki nagyon tisztelte a másik embert, még ismeretlenül is. Azt az embert veszítettük el, akivel nagyon szerettem volna hosszasan beszélgetni zenéről, zenészekről, művészetről. Sajnos, erre egy ideig nem lesz lehetőségem...

Benkó Ákos

Nagyon szomorú a ma reggel...A legnagyobb tudású magyar jazztörténész mellett a legszerényebb, legkedvesebb, legsegitőkészebb szakmai társat, kollégát és barátot vesztettük el! Kár, hogy egy ilyen kaliberű jazzlex-ikon és kutató végül nem részesülhetett teljes szakmai-állami megbecsülésben!
Nagyon fog hiányozni! Köszönjük az odaadó segítséget, a biztatást és a tudást, ami mindenki számára nyitva állt! 
Nyugodjon békében Csányi Attila!

Berdisz Tamás

Kedves Attila!

Közel 20 éve, hogy ismerlek. Először a dixieland zene hozott össze minket, a pályám kezdetén, aztán amikor a Magyar Rádió kötelékében dolgoztál, sokat találkoztam veled jazz koncerteken. Sokat olvastam írásaidat, koncert kritikáidat. Aztán eljött az az idő is, amikor már a saját zenekaraim fellépéséről írtál, már Te hallgattál minket... Mindig örültem, ha megjelentél, mert ez azt jelentette, hogy az a zene, amit aznap este hallgatsz, fontos, értékes számodra. Megtiszteltél!

Mindenhol ott voltál, mindenről tudtál, napra kész voltál jazzből. Mindig jókat beszélgettünk, kedves félmosolyod, halk mondataid mind előttem vannak.

Sokat adtam a véleményedre. Nagyon fogsz hiányozni!

Jó utat!

Tomi

Berki Tamás

Istenem, de sajnálom! Éppen csak most 29-én volt a remek ember és dobos, a drága Mohai Győző temetése és tessék!.... Ezer találkozás, ezer rituálé emléke köt Csányi Attilához...Szinte minden jazzeseményen ott volt, kedvesen üdvözöltük egymást, kicseréltük naprakész vicceinket, utána elmondtuk mit remélünk a következő koncerttől, majd a koncert végén elmondtuk mi vált valóra reményeinkből...Állandó kedves színfoltja volt szakmai életemnek, kezdve dixie-hangszerelői munkásságától, hiteles szakmai véleményeiig, okos, fanyar humoráig, Jazz Szövetségi állandó, megbízható, aktív jelenlétéig...és tovább...egészen máig

Nyugodj békében Kedves Attila!

Bényei Tamás

Csányi Attilát Papa Fleigh gyerekkori jóbarátjaként ismertem meg, kamaszként együtt lettek szerelmesek a jazz-be és ott bábáskodott Papa első zenekarának születésekor. Ebből tudtam, hogy a klasszikus jazz (értsd: dixieland, tradicionális jazz, stb.) szerelmese, ez számomra már nagyon rokonszenves dolog. Miért? Kevesen vagyunk. Nagyon kevesen. Elveszíteni valakit ebből a pici közösségből nemhogy nagy veszteség, tragédia. Ilyenkor gondolkodom el azon, miért van így kitalálva ez az egész. Feldolgozhatatlan. Attila nagyon kedves ember volt, jó humorral és ez is ritkaság. Sajnálom, hogy nem tudunk beszélgetni a jazzről, az egész magyar jazz-történetről, még ha futólag is. Felnőttebb fejjel már egyre több dologra kíváncsi az ember, nagyon sok kérdésemre tudná a választ, ebben biztos vagyok.

Binder Károly

Csányi Attilának ----- Kedves Attila! ...... sajnos, én is csak nemrég ismerhettelek meg egy kicsit közelebbről. Nagy bánat és szomorúság számomra, hogy mint szakembert ismertelek és becsültelek, de az embert csak most kezdtem volna igazán megismerni. Köszönöm a tőled kapott fotókat, melyeket nemrég küldtél nekem. Az érzés bennem a nagy hiány, és az elmulasztott sok lehetőség, mely barátságunkat erősítette és mélyíthette volna........
Nyugodj békében és "vidd hírét az igazaknak"..........

Borbély Mihály

Egy rendkívül barátságos, szerény embert veszítettünk el, aki mindig megértő jóindulattal figyelte a körülötte zajló bolond világot.

Ahogy mondani szokták: volt mire szerénynek lennie, ám tudásával soha nem kérkedett - valamiféle joviális bölcsesség volt halk, kedves szavai mögött, amelyekre nagy szükségünk lenne ma is.

Nyugodjék békében!

Bordás József

Mindenek előtt szeretném együttérzésemet kifejezni. Attila igen értékes ember és alkotó volt. Nagyon sokat tett a hazai jazz életért.

Sajnálom, Isten nyugtassa!

Dr. Borissza Géza

Éppen a birtokomban lévő Orient Dixieland felvételek digitalizálásával foglalkoztam, mikor utolért Attila halálhíre. Hosszú éveken keresztül voltam zenekarának tagja. Nagyon becsültem megszállottságáért, és csöndes stílusáért, amivel a zenekart szervezte. Soha nem veszekedett senkivel, még a hangját sem emelte fel, mégis mindig megtalálta a megoldást a problémákra. A számok hangszerelése sem volt könnyű eset, mert szándékosan két trombita volt, ami a dixie-ben, enyhén szólva nem gyakran fordul elő, de Ő ezt a feladatot is zseniálisan oldotta meg. Egyszerűen kifejezve, a tradicionális jazz megszállottja  és tudora volt, és ezt nem csak elméletileg, hanem gyakorlatban is bizonyította. Elhunytával a magyar jazzt pótolhatatlan veszteség érte.

Nyugodjál békében Attila.

Bornemissza Géza és Mária

Kedves Csányi  család!

Szomorúan értesültünk kedves barátunk, Attila haláláról, aki a jazz szeretetében és művelésében egyaránt példát mutatott pályatársainak. Köztük nekünk a pécsi Bornemissza Máriának és Gézának, akikkel a Dr. Kelemen Endre vezette Szekszárdi Jazz Trió kapcsán megismerkedve a pécsi jazz élet történéseit megkülönböztetett figyelemmel kísérve, őszinte barátsággal, hittel és lelkesedéssel írt, szerkesztett és tanácsaival látott el. Hisszük, hogy most egy nagyobb örök égi zenekar tagjaként teszi ezt továbbra is, ugyanúgy, mint eddigi földi életében.

KEDVES ATTILA! NYUGODJÁL BÉKÉBEN!

Emléked szeretettel megőrizzük: Bornemissza Mária és Géza.

Bóna László

Egy rokon-baráti kapcsoltból adódóan találkoztam Vele először kb. 40 éve, akkor még kölökként. Utána sokáig nem, majd az utóbbi 8-9 évben a BJC-ben rendszeresen. "Kölökként" nem tudtam, hogy jazzmágus, aztán eszemhez térvén tudása előtt nagy tisztelője lettem. Megdöbbentett a hír, részvétem Családja minden tagjának.
Isten Veled Attila!

Dr. Bürger Miklós

Mikrofon előtt, vagy anélkül Ő volt a magyar Willis Conover. Kellemes hangja, mindenki számára érthető és a jazz szeretetétől átszőtt beszéde példamutató az utódok számára. Nagyon kedveltem, igaz úriember távozott el Vele. Attila! Te "ott" ugyanúgy fogod folytatni, ahogyan "itt" félbeszakítottad.

Les Czimber (USA)

Nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal olvastam a szomorú hírt Attila haláláról. Én is szerettem őt. Nagy tudású ember volt. Halállal kapcsolatban:  Még Jézus Krisztus is sírt, amikor Lázárt feltámasztotta. Elvesztettünk egy jó barátot. Részvétem a családnak és a jazzkedvelőknek. Sok szeretettel küldöm levelem Az Úr áldjon benneteket. Tarzan.

Csécsi Attila

Megdöbbenve olvasom, hogy meghalt Csányi Attila, annál is inkább, mert ha volt is neki, nem tudtam betegségéről.
Attilát a hetvenes évek végétől ismertem. (Kassák klubból, Sikondai-Jazztáborokból, Jazz Kutatási Társaságból stb.) Tiszteltem szerény, visszafogott személyiségét, magabiztos tudását, amiért mindig lehetett tőle tanulni. Csodáltam rendkívüli ismeretét a jazz műfajában. Ő volt aki még személyesen ismerte a nagy elődöket, rádióadásokban és írásban is közzé tette egyedülálló riportjait a hazai ikonokkal. A jazz LP-k nagy ismerője és gyűjtője volt. Hatalmas tudásanyagot vitt magával. Hiányával pótolhatatlan veszteség éri a hazai jazz kutatást és publikálását.
A jazz lexikon végleg becsukódott....
Attila, kedves druszám, nyugodj békében!

Csuhaj Barna Tibor

Megdöbbentett a hír.

Attila egy végtelenül kedves, nagy tapasztalattal rendelkező jazz "megszállott" volt, aki nem csak a "menő" zenekarokat hallgatta lelkesen, hanem ott ült a konzi és az egyetem félévi bemutatóin is. Szakmailag mindenkiről mindent tudott.

Hiányozni fog mindannyiunknak...

Deseő Csaba

Fájdalmas gyászhír volt az első, amely ma reggeli leveleim között érkezett. A hír megdöbbentett, hiszen Csányi Attilával pár héttel ezelőtt még beszéltem. Nem gondoltam volna, hogy az volt utolsó találkozásunk. Attilát a legendás Dália klubban ismertem meg több, mint fél évszázaddal ezelőtt, közelebbi barátságba azonban sokkal később, valamikor a rendszerváltás táján kerültünk. Az azt követő években gyakran találkoztunk jazz rendezvényeken a Magyar Rádióban, koncerteken, klubokban. Minden alkalommal szívélyes, baráti beszélgetésekre került sor, amikor zenei témák mellett „világi” dolgokról is szót ejtettünk. Széles körű műveltsége, intellektusa, szerény, visszafogott habitusa olyan tulajdonságai voltak, amelyek mély szimpátiát váltottak ki belőlem.                            Szakmai szempontból mindig nagyra becsültem azt a szeretetet, megszállottságot, amelyet a magyar jazz irányában tanúsított, különösképpen ennek történelmi vonatkozásában. E témában kifejtett kutató munkássága örök érték marad az utókor számárára.          Csányi Attiláról kevesen tudják, hogy elméleti munkássága, rádiós tevékenysége mellett régebben aktív zongorista-, hangszerelő-, zenekar vezetőként is komoly érdemeket szerzett.

Szomorú vagyok, megint egy értékes emberrel, baráttal kevesebb.

Nyugodj békében, kedves Attila!

Elek István

Ez egy nagyon szomorú és lesújtó hír, hiányozni fog Attila csendes személye a koncertekről.

Amit most tudtam tenni, az, hogy gyertyát gyújtottam lelki üdvéért...

Nyugodjék Békében!

Fazekas Csaba

Utolsó találkozásom Attilával a JazzMa.hu ötödik születésnapján volt a BJC-ben. Örömmel üdvözöltük egymást, nagyon jóleső találkozás volt. Sajnos, mint mindenből van egy utolsó, amit akkor nem is sejtünk. Halála napján csütörtökön Hajdúszoboszlón nyitottuk meg a XX.-ik Dixie Napokat, melyen gyerekkori barátjával, a Papával találkoztunk és emlékeztünk meg Attiláról. A hír, amely minden jazzrajongót megdöbbentett futótűzként terjedt. Kedves Attila! Remélem, odafentről is figyeled a hazai eseményeket, és figyelemmel kíséred a jazzma olvasóit. Nyugodj békében!

Fazekas Sándor

Csak most, nyaralásból hazaérve értesültem a lesújtó hírről. Nem mondhatnám, hogy közelről ismertem Attilát, de néhányszor beszélgettünk koncertek előtt/szünetében, vagy éppen a Jazz Szövetség közgyűlése alkalmával, és mindig örömmel hallgattam a történeteit és mindent, amit a jazz-zel kapcsolatban mondott. Kedves ember volt, hiányozni fog a törzsközönség soraiból.

Flór Gábor

A Magyar Rádióban találkoztam Attilával először, nagyon régen, nem is emlékszem, talán egy rádiófelvételen, vagy riporton. Aztán sokszor, sokféle alkalmakkor, cikkek, felvételek, koncertek kapcsán találkoztunk, vagy telefonon beszéltünk, de valahogy az első pillanattól úgy, mintha mindig is ismertük volna egymást, mintha az egyes találkozások között nem teltek volna el akár évek is. Nagyon nehéz elfogadni, hogy soha többet nem hív föl váratlanul, és nem beszélgetünk bármi kapcsán mindenről háromnegyed órán keresztül.

Isten veled, Attila.

Flór Noémi

Sok éve nem találkoztam Attilával, de nagyon megrázott a halálhíre. Ami elsőként eszembe jut róla, az a kedves közvetlensége, ami mindig jellemezte. Nem emlékszem, hogy még a jazz-tanszakra jártam, vagy már elvégeztem, amikor rádiófelvételre hívott alkalmi jazz-formációkba. Nagyon élveztem a felvételeket. Később is tartottuk a kapcsolatot. A 90-es évek végén kért, hogy legyek az Orient Dixieland Jazz Band bőgőse. Szívesen elvállaltam, volt is néhány koncertünk együtt, csak sajnos ez a közös munka gyermekem születésekor megszakadt, és nem sokkal később a zenekar is megszűnt. A későbbiekben már ritkábban találkoztunk, leginkább koncerteken futottunk össze, nagyon örülve a találkozásnak.

Mindig nagy szeretettel fogok rá emlékezni.

Földváry Balázs

Váratlanul, kicsit villámcsapásként ért Attila halálhíre. A 90-es évek közepén, Szénási Laci barátom hívására kerültem az Orient-be, ott ismertem meg Őt. Én akkor a főiskola elején jártam, az Orientnek pedig ez már az egyik utolsó felállása volt, tehát Attila zenekarvezetői pályafutásának a végefelé járt. Egy-két évet dolgoztunk csak együtt, de meghatározó dolgokat kaptam tőle. A régi-tradicionális jazzről rengeteg ismeretet adott át, bevezetett a hazai "mezőnybe", és a mások által is említett kedves, szarkasztikus stílusában az értékítéletét is jelezte. Máig tartó zenei és baráti kapcsolatokat köszönhetek neki. Az Orient Dixieland Jazz Band utáni időkben kevesebbet találkoztunk, de nem veszítettük egymást szem elől, és ez is inkább az Ő érdeme volt. Figyelemmel kísérte zenei utamat, Ő hívott a jazzma.hu-hoz is. Nem volt mobilja tudtommal, csak "hagyományosan", otthonról, nyugodt körülmények között szeretett telefonálni, a hivatalos megbeszélnivaló mellett kitérve a családra is, elbeszélgetve a szakmai történésekről is. Nagyon nagy tudású ember volt, de nem a tudás, hanem az ember fog hiányozni.

Friedrich Károly

Csányi Attila halálával nagy veszteség érte a magyar jazzéletet.

Személy szerint engem is, hiszen csaknem ötven éve ismertük egymást. Kapcsolatunk barátinak mondható annak ellenére, hogy csupán szakmai alkalmakból találkoztunk. A Benkó klubban szólítottam meg a hatvanas évek második felében. Nevét már korábbról ismertem Póczos „Lófej” révén, akivel nagyon közel álltak egymáshoz. Attila a magyar jazzkedvelők azon ritka részéhez tartozott, akik a tradicionális jazzt is jazzművészet számba vették. Komoly lemezgyűjteménye volt, melynek jelentős része a be bop-ot megelőző korszakokat képviselte. Kezdő jazztörténet tanárként tőle másolhattam át ezeket a lemezeket. Ez a lemezcserebere végig kísérte kapcsolatunkat, az mp3 korszakban aztán meghálálhattam korábbi jóindulatát, még a közelmúltban is értesítettük egymást egy-egy újdonságnak számító régiség felbukkanásakor.

A magyar jazz elkötelezett kutatója volt, lemezeket adott ki az általa összegyűjtött lappangó magánfelvételekből, melyeket lelkes jazzrajongók otthon rögzítettek a rádió élő közvetítéseiből még a világháborút megelőző és közvetlen utáni időkből. Ezek a felvételek még a magnetofonok elterjedése előttről származtak, többnyire barkácsolt lemezvágó szerkezetekkel röntgen- és üveglemezekre rögzítve. Attila ezen kívül számon tartotta a korábbi időszakok részben, vagy egészen visszavonult magyar jazzmuzsikusait, akikkel interjúkat készített, munkássága nélkül ezek a nagy elődök jóval kevesebb nyomot hagytak volna maguk után.

Attila jelenlétére minden big band találkozón, vagy a jazztanszék zenekari bemutatóin biztosan számíthattunk. Még idén júniusban is ott volt.

Attila munkássága és kedélyes, humorteli személyisége nagyon hiányzik.

Nyugodj békében Attila!

Gayer Ferenc

Vannak olyan barátok, kollegák, zenésztársak, embertársaim, akikkel kapcsolatban az elmúlás, a „nem lét” nem is fogalmazódik meg az évek múlásával.

Számomra ilyen volt Csányi Attila.

A hetvenes évek végén ismertem meg, még székesfehérvári korszakomból.

Tudtam, hogy nagy tudással és ismeretanyaggal rendelkezik az egyetemes és a magyar jazztörténetet illetően, de mint zenekarvezető, zongorista, hangszerelő, és mint közéleti ember is dolgozott, tevékenykedett.

Sokat beszélgettünk, értekeztünk, vitatkoztunk ezekben a témákban az évek folyamán.

Vele lehetett, hisz komoly intelligenciával, emberséggel, kedvességgel megáldott ember volt.

Nagy tisztelője voltam és vagyok a mai napig.

Nyugodjon békében!

Gáspár Károly

Zavaros, nyugtalan világunkban nagy szükségünk van olyan emberekre, akik sugározzák magukból a szeretetet, nyugalmat, jóindulatot. Csányi Attila ilyen volt!

Sajnos nem adatott elég idő, hogy jobban megismerhessem, többet beszélgethessek vele, tanuljak Tőle. Ahogy elkezdtem „termelni” a lemezkritikákat a JazzMa.hu részére -már első írásaim után-, Maloschik főszerkesztő úr tolmácsolásában kaptam Attilától az elismerő szavakat, miszerint: nagyra becsüli munkámat a magazinnál. Aztán eljött a nap, és személyesen is megismerhettem. Robi „bácsival” egyetemben, eljöttek egyik koncertünkre. Egyből megfogott kellemes stílusával, sőt, némileg megboldogult anyai nagypapámra emlékeztetett jelleme és külseje, aztán még a pertut is megittuk; szóval igen nagy és pozitív hatást tett rám.

Ne feledjük szakmai és emberi nagyságát! Tartsuk meg örökre szívünkben Csányi Attilát!

Gonda János

Csányi Attilával hosszú évtizedek óta voltunk szoros szakmai kapcsolatban. Számos okból tiszteltem, becsültem személyét és jelentős munkásságát. E helyütt kettőt emelnék ki. Egyfelől a magyar jazztörténettel kapcsolatos kutatásait mindig  a színtiszta érdeklődés, kíváncsiság motiválta, egzisztenciális érdekeknek nem volt szerepük. Másfelől személyiségének, írásainak higgadt mértékletességét említem meg: a nagy szavaktól, túlzó minősítésektől mindig tartózkodott. (Mindez nem is olyan gyakori manapság.) Ezért is kértem fel éveken át oly gyakran cikkek, recenziók írására a Zeneművészeti Szövetség „JAZZ” c. periodikájába.

Mindnyájan, akik ismertük, szerettük Attilát, megőrizzük emlékét

Dr. Gregorits János

Megdöbbentett a hír: egy pótolhatatlan embert veszítettünk el!

A "New York Times" Fejér György halálára írt nekrológjában annakidején azt írta, hogy a zongoristák között senkinek nem volt olyan "bottomless" repertoárja, mint neki. Attilának szintén ilyen feneketlen repertoárja volt a magyar jazz szereplőit, történetét illetően, ezt nálunk már senki sem fogja tudni pótolni. Nyugodjék békében!

Grégász Miklós

Végtelenül kedves, intelligens embernek ismertem meg Őt.

Felkészültsége, széleskörű tudása lenyűgöző volt.

Egy halkszavú gentleman volt, amilyen már nagyon kevés van manapság.

Többek javaslatára sikerült Őt meghívni 2008. október 1-én a debreceni Jazzbarátok Körébe is.

„A csillogó fekete lemezeken – százéves a bakelit”  címmel tartotta meg előadását.

Az est kapcsán készített vele egy interjút Héty Péter barátom:

http://www.deol.hu/main.php?c=14059&print=1

Kaszás Ferenc

Szomorúan olvasom a hírt. Én ezt tenném ki az emlékező oldalra: Nagyon nagy tudású, kulturált, szimpatikus ember volt Attila, ma is hálás vagyok észrevételeiért az írásaimmal kapcsolatban.

Nyugodjék békében, miközben örökké szól a jazz!

Kármán Sándor

A Magyar Jazz Szövetség valamelyik közgyűlésén találkoztunk először a '90-es években. Személyében egy megbízható, tájékozott, segítőkész, csendes, talpig úriembert ismertem meg, aki a két háború közötti magyar jazz-élet kutatója és legjobb ismerője volt.

Közelebbi kapcsolatba 2004-ben kerültem vele, amikor felkértem a ceglédi Dobmúzeum Weisz Api emlékhelyének megnyitására.

Kölcsönösen ismertük és érdeklődtünk egymás munkái iránt, és boldog vagyok, hogy számos alkalommal üdvözölhettem őt ceglédi rendezvényeinken.

Önzők vagyunk, mert szerettük volna, ha ez a nagyszerű ember még sokáig velünk marad.  Hiszem azt, hogy most is dolga van. Valamiért előre kellett sietnie. Talán azért, hogy az égi jazz-muzsikusok között is tájékozott legyen és tudjon kalauzolni bennünket, mire mi odaérünk.

Kollmann Gábor

Csányi Attilát a big band találkozókon ismertem meg közelebbről. Minden érdekelte, ami jazz volt és magyar vonatkozású. Az elmúlt években is fáradhatatlanul hallgatta a big band szakmai nap előadásait, koncertjeit.
Az MJSZ szinte minden rendezvényén ott volt. Mindig találtunk aktuális témát rövid beszélgetéseinkhez. Rendkívül kedves ember volt. Júniusban szorítottuk meg egymás kezét utoljára. Erre sohasem lehet felkészülni...
Őrizzük Emlékét!

László Attila

Csányi Attila visszafogott, csöndes, de a lényegre koncentráló hozzáállásával nagyon sok jót tett a magyar jazznek.  Nagy tudású, a jazz zene iránt elkötelezett szakember volt, akit ez a közösség emberi tulajdonságai, közvetlensége miatt is igazán szeretett. Régóta ismertük egymást - még a rádiós időkből - a big band koncerteket pl. állandóan figyelemmel kísérte, aztán sokszor odajött a végén, beszélgettünk, érdeklődött, vagy hozzászólt valami olyat, amiből rögtön lehetett érezni, hogy érti a dolgok lényegét... Jól ismerte a hazai műfaj előadóit, eseményeit, írásaiból is a segítő figyelem érződött.

Attila, őrizzük emlékedet, nyugodj békében!

Magyar Jazz Szövetség

Ma reggel 76 éves korában elhunyt Csányi Attila, zongorista-zenekarvezető, Pernye András-díjas jazz-szakíró és jazztörténész. 

Csányi Attila az aktív zenélés befejezése után fokozott intenzitással fordult a jazz kutatása felé. A nemzetközi, és különösen a magyar jazz történetével kapcsolatos tudása miatt munkássága páratlan értéket képvisel. Haláláig a JazzMa.hu internetes portál főszerkesztő helyettese és a Magyar Jazz Szövetség oszlopos tagja volt. 
Emlékét méltón megőrizzük, nyugodjék békében.

Márkus József

Isten veled, Attila!

Búcsúztatót, nekrológ-szerűséget fogalmazni mindig nagyon nehéz. Utoljára pár hónapja Kolozsváry Kendét, a fehérvári „jazzman”-t búcsúztattam a JazzMa portál hasábjain; akkor is napokig ültem a számítógépem előtt, míg végül elkezdtem pötyögtetni a billentyűket, aztán „rohamosan” összejött a mű… Ez immár a második ilyen feladat, ám ezt még nehezebb elkezdeni. Főszerkesztőnk rám is csengetett, szokás szerint, sürgetően, kemény szavakat használva: – Hát talán nem szeretted Attilát? – Dehogyis! –válaszoltam azonnal… Sőt! Nagyon is szerettem, tiszteltem és hálával tartozom neki! A Kendével más volt a helyzet, őhozzá vegyes érzések „fűztek” (vagy taszítottak…); de Attiláról egy rossz szót sem szólhatok! Ő maga volt a pozitívum… Nagy tudás, de még nagyobb szerénység, kedvesség és határtalan segítőkészség; más vonatkozásban: finom humor, szellemesség, anekdotázó hajlam és folytathatnám… A humán műveltség minden ága érdekelte (a szépirodalom különösen), elsősorban mégis a zene. Ő tudta a legtöbbet a magyar jazz múltjáról, jelenéről. Sőt a jövőjével is törődött, hiszen amint felbukkant egy-egy ifjú tehetség – Pesten, a Jazztanszéken, de akár vidéken is –, addig nem volt nyugta, míg meg nem hallgatta fellépését, legyen szó akár hangszeres szólistáról, akár énekesről, vagy újonnan alakult zenekarról. És a meghallgatás után barátságosan elbeszélgetett az ifjakkal – ellátva őket tanácsokkal is. Persze ezekhez a beszélgetésekhez őt semmiféle (anyagi vagy egyéb) érdek nem fűzte – a műfaj szeretetén kívül. Az évente szervezett bigband-találkozók és versenyek elmaradhatatlan vendége volt – rendszerint, mint zsűritag. Nem volt véletlenszerű a nagyzenekarokhoz való vonzódása, hiszen mint jazztörténész, a műfaj múltját kutatta – hazai vonatkozásban.

Drága eltávozott barátunkról utóbb leírt méltató szavaimhoz mintegy összegzésül annyit, hogy a műfajra vonatkozó hallatlan nagy tudását Csányi Attila örömmel megosztotta mindenkivel.

Két közhelyszerű, de őszinte érzést írok most le: Megrendüléssel értesültem Csányi Attila hirtelen haláláról. Óriási űrt hagyott maga után, mindenkinek hiányozni fog, aki hazánkban szereti a jazz műfaját.

Hadd írjak le még pár személyes emléket, gondolatot, amely az eltávozott kedves barátomhoz/munkatársamhoz, Attilához fűz. Valóban barátomnak éreztem őt, de ez nem olyan egyszerű, mert bár ő csak egy évvel plusz alig egy hónappal volt nálam idősebb, mégis annyira tiszteltem őt – főleg tudása miatt –, hogy valamiféle atyai jó barátnak, nagybácsinak, netán tanítómesternek, „gurunak” tekintettem. Ez a respektus talán könnyen érthető lesz, ha meggondoljuk: Attila tősgyökeres fővárosi ember, aki kis túlzással már születésétől fogva ismerte a jazzes tánczenét, személyesen ismerte a zenészeket, akik jazzt is játszhattak, improvizálhattak is, amikor azt az aktuális hatalom már kegyesen engedélyezte. Továbbá: neki rendszeres és teljes körű zenei oktatásban volt része, és gyermekkorától már elfogadhatóan zongorázott és különféle rézfúvós hangszereken játszott. Jómagam vidéken születtem, 18 éves korom óta lakom megyeszékhelyen, (Székesfehérvár), sorkatona koromban kezdtem Pernye András és Gonda János könyveit olvasni, később a jazz megismeréséhez a fővárosban igyekeztem jazzlemezeket beszerezni vagy oda felutazni, ha valamelyik egyetemi klubban éppen jazzt játszottak. Fehérváron jazzklubba jártam, majd az egyik klub vezetője lettem, és 35 éves voltam, amikor félig autodidaktaként, életemben először (!) megtanultam egy hangszeren játszani (miután egy kopott vibrafonhoz jutottam). Ez történt 1978 körül; hat évvel később megalakítottam az Albatross Jazz & Blues Band nevű zenekaromat; ez volt az első olyan együttesem, amely elég elfogadhatóan „hangzott”.

Attilával személyesen a hetvenes-nyolcvanas években ismerkedtem meg; a pontos évszámot nem tudom, de ebben az időben alakult meg a „Jazzklubok Országos Hálózata” amely minden évben találkozót szervezett a klubok vezetői számára – különböző vidéki városokban. Attila természetesen minden alkalommal részt vett ezeken a találkozókon, tulajdonképpen ezek valamelyikén kerültünk szorosabb barátságba. Értesültem az ő Orient Dixieland Jazz Band nevű együtteséről, és meghívtam a zenekart a fehérvári klubba. A koncerten az én saját zenekarom lépett fel házigazdaként. Kellemes klubkoncert volt, kölcsönösen mindkettőnknek tetszett a két zenekar.

És itt lépett Csányi Attila az életembe újra: Beajánlotta a zenekaromat Maloschik Robinak, aki annak idején a Petőfi, majd a Bartók Rádió műsora számára készített jazz-felvételeket az ország különböző vidékein működő együttesekkel. A mi zenekarunkkal 1995. május 30-án készült az első ilyen felvétel, mégpedig a kőbányai Yellow Studio-ban, amelyet a Rádió vett bérbe annak idején. A Robi nagyon meg volt elégedve a felvett anyaggal, mert ezután még további három alkalommal hívta meg zenekarunkat felvételekre (1999, 2002 és 2005), amelyek immár a Magyar Rádió Márványtermében készültek, közönség előtt, nyilvános koncert keretében, és főleg: nagy sikerrel! Mindezt Attilának is köszönhettem! Ugyancsak ő volt, aki elintézte, hogy a Robi „MaJazz” nevű magazinjába cikket írjak a Modern Jazz Quartet Kongresszusi Központ-beli fellépéséről. A cikk a folyóirat 1996 januári számában jelent meg. Hogy a „JazzMa.hu” portálon is megjelentek cikkeim, az is részint Attilának, az internetes újság főszerkesztő-helyettesének köszönhető.

Végül egy kívánság: remélem, hogy a Magyar Rádió archívumában ma is fellelhető, és előbb-utóbb közkinccsé válik az a hanganyag, amely a mintegy százötven magyar veterán jazz- és tánczenésszel, Csányi Attila által készített interjúkat tartalmazza!

Isten veled, Attila! Emlékedet örökké megőrzöm.

Márkus Tibor

Nagyon tiszteltem őt és a tudását, és tényleg megdöbbentett a halálhíre.

Azonban sajnos nagyon kevés alkalommal találkoztam vele, amik kimerültek pár mondatos beszélgetésben, vagyis sajnos nem volt olyan szoros a kapcsolatom Attilával, hogy felidézhetnék személyes emlékeket.

Lám, ilyenkor sajnálkozik az ember, hogy azt a megismételhetetlen lehetőséget is elmulasztotta, hogy ilyen értékes emberrel hosszabban elbeszélgethetett volna.

Nyilván, nagyon hasznos lett volna számomra.

Volna, volna, volna........

Dr. Molnár Gyula

Csányi Attilát talán a drezdai fesztiválon ismertem meg, ahol odajött hozzánk és meleg szavakkal méltatott bennünket.

Nagyon udvariasan tanácsokat is adott, ami szakmai hozzáértésről tanúskodott. Későbbi beszélgetéseink során derült ki, hogy mennyire mélyen ismerte a klasszikus jazz minden fázisát. Találkozásaink nem voltak sűrűk, mivel távol laktunk egymástól, de különböző fesztiválokon, vagy amikor Bp-en játszottunk. Amikor a 80-as években a Molnár utcában volt egy klubunk, ami két évig működött havonta, oda rendszeresen ellátogatott. Itt a szünetekben és a végén tudtunk beszélgetni.

Mindig tudott új híreket mondani, és amikor többször New Orleans-ban járt, mesélt az ottani élményeiről. Csak amikor az Orient Band-et alakította, először ő zongorázott ott. Akkor tudtuk meg, hogy a billentyűkön is tudja, hogy ezt a műfajt nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is jól ismeri.

Nyugodj békében Attila barátunk! Tanácsaid hiányozni fognak!

Molnár Dixieland Band nevében

Molnár Sándor (Adyton Együttlét főszervezője)

Szóhoz sem jutottam az iménti percekben, amikor megpillantottam a hihetetlen hírt Attiláról.
Alig egy éve voltatok közöttünk Nagymaroson. Ebédeltünk, mókáztunk, aztán jókat beszélgettünk.
Visszanézve, a fotókon a derűs társaság, mintha csak pár napja hajolt volna össze.
Részvétem!

Dr. Nagy Sándor

Megdöbbentett a hír, mert váratlanul ért. Csak néhányszor találkoztam Attilával, de "a szimpatikus úriember" képe alakult ki bennem Róla - és ez már így is marad...
Legutóbb Gáspár Karcsi 40. születésnapi koncertjén egy asztalnál ültünk. Nehéz szavakat találni - a jelenléte "sugározta" a jazz iránti szeretetét, elhivatottságát.
Nekem Ő így él tovább az emlékeimben.
Részvétem a Családnak!

Németh János

Egy olyan barátunk ment el, aki szerves része volt a magyar jazz életnek!
Igazi Jazz rajongó és hozzà értő volt.
Nyugodjon Békében!

Papa Fleigh

Későn fekvő és későn kelő ember lévén, reggeli álmomból riasztott a telefon.------ Képzeld,meghalt a Csányi Attila!--------  Már két hónapja, vagy talán több is, hogy készültem felmenni hozzá. Az utóbbi két évben gyakran találkoztunk. Ezt megelőzően hosszú évekig nem. Hallottam a betegségéről, meg, hogy megoperálták, meg, hogy leszokott a dohányzásról, de ezek csak kósza hírként jutottak el hozzám. Majd néhány éve, megint összefutottunk. Pár mondatot beszéltünk a vele történtekről, de az igazi állandó témánk, az "ügy" volt.

Aki ismerte Őt, nagyon jól tudta, hogy mennyire szerteágazó volt a munkássága. Köztudott volt, hogy amit tett, szinte a nap minden órájában tette. De amit a lelke mélyén igazán dédelgetett, az a tradicionális jazz volt.  (Ékes bizonyítéka ennek az ORIENT  DIXIELANDJAZZ BAND.)  Ez volt az "ügy", a mi állandó beszédtémánk. Most ez megszakadt közöttünk

A fiókom mélyéről előbányásztam a régi közös fotóinkat (1958). Nem sokkal azelőtt feloszlott az akkori zenekara, melyben zongorázott. Mi a Szent László Gimnáziumban működő zeneiskolában találkoztunk, ahol mindketten trombitálni tanultunk. Új zenekart alakított, amelybe meghívott trombitásnak. A banda minden tagjára ráragasztott egy-egy Rejtő Jenő figura nevét. Nekem jutott a  Fleighlustok. Igy lettem csak simán Fleigh.

Azzal, hogy itt hagytál minket, hát elég jól kibabráltál velünk. Még maradhattál volna. De ne csüggedj. Én a magam részéről megígérem, ha fönt találkozunk, folytatjuk a dumát az "ügyről".

Visz. Lát,   Fleigh.

Ráduly Mihály

Attilát akár egy szóval is lehetne jellemezni, egy olyan szóval, amit már én is csak hírből-hallomásból ismerek: Úriember.  Kedves, szerény, halk szavú, művelt...

Én szerintem is (végre valami, amiben egyetértek a főszerkesztő úrral - csak vicc!) Ő volt az, aki a legtöbbet tudott a magyar jazz történelméről, főként annak korai időszakáról - ami a szívügye volt. Az Ő esetében nem túlzás (azt az egyébként általam nem-kedvelt szót) használni, hogy "szakértő", főként Magyarországon.

Sokszor összefutottunk itt-ott, egy-egy koncert alkalmával, vagy egy-egy klubban és ittunk is egy-egy pohár bort.

De volt/van egy lemezklub, ahová Ő minden alkalommal lejárt -én csak hébe-hóba-, de ott sokat beszélgettünk.

Adott egy dupla CD-t, amelyet Ő állított össze: Attila Csányi Presents "The Unknown Hungarian Jazz", melyen kiadatlan felvételeket tett közzé az 1942-1950 közti időkből.

Sok dolgot megkérdeztem Tőle (például, hogy szaxofonozott a Piroska Zoltán, milyen együttesekben is játszott?), de sok mindent nem. Jó lenne vele erről, és másról is társalogni. Nnnna, majd legközelebb...

R.I.P.

Ruttka Ferenc

CSÁNYI  ATTILA  BARÁTOM HALÁLA  - SOKAKKAL EGYÜTT - ENGEM IS NAGYON MEGRENDÍTETT.

Ő MAGA VOLT  A   Z  E   N  E   -  ÉS EZEN   BELÜL  IS  A  JAZZZ  ÖRÖK NAGY SZERELMESE, AVATOTT MŰVELŐJE.

BÖLCS  TANÁCSAIVAL,  ÉPÍTŐ  KRITIKÁIVAL  EGÉSZ ÉLETÉBEN  MINDIG  FÁRADHATATLANUL  SEGÍTETTE  A  FIATAL TEHETSÉGEKET, A JÖVŐ    NEMZEDÉKÉT, DE TERMÉSZETESEN  A  DICSÉRŐ   SZAVAKKAL  SEM FUKARKODOTT SOHA.

HALÁLA  PÓTOLHATATLAN  VESZTESÉG  A  ZENESZERETŐKNEK, A MUZSIKA  VILÁGÁNAK.

SZÁMOMRA MINDIG IS MEGTISZTELTETÉS VOLT,   HOGY SOK ÉVVEL EZELŐTT A BARÁTJÁUL FOGADOTT.

CSÁNYI ATTILA  ÖRÖKKÉ  ÉLNI  FOG, HISZ SOSEM FELEDJÜK EL  ŐT!

TANÍTVÁNYAIMMAL   EGYÜTT   NAGY   FÁJDALOMMAL  BÚCSÚZOM   TŐLE.

NYUGODJÉK BÉKÉBEN!

Sánta István Csaba

Alig két hónapja, budapesti villámlátogatásom során volt egy telefonos beszélgetésünk Csányi Attilával és azt ígérte, ha majd legközelebb otthon leszek, leülünk és elbeszélgetünk.

A tegnapi szomorú hír hallatán fájdalommal vettem tudomásul, hogy másképpen alakultak a dolgok, sajnos maradt restanciánk.

Néhány személyes találkozás, levélváltás és telefonos beszélgetés során egy végtelen szelíd,  jóakaratú, segítőkész embert ismerhettem meg személyében.

Képzeletben egy múzeum előtt állok, ez áll rajta: Csányi Attila - Magyar Jazztörténeti Múzeum.

Nyugodjék békében!

Sárkány Sándor

Attilát a 90-es évek óta ismerem. Fleigh mutatott be bennünket egymásnak egy bulin,

és már elsőre nagyon jót beszélgettünk. Egy másik generáció tagja volt, mégis azonnal  barátként viszonyultunk egymáshoz. Mindig nagy öröm volt találkozni Vele. Bölcs emberekre jellemző derűje, kiegyensúlyozottsága, világlátása minden alkalommal felüdített.

Attila! Hiányozni fogsz. Nyugodj békében!

Smid Erika

Szívesebben írnám ezeket a sorokat a még köztünk lévő Csányi Attiláról valamely jeles alkalom örömére... Szomorúan értesültem arról, hogy már nincs köztünk, és a magyar jazzélet egy nagyon értékes emberrel lett szegényebb. Sajnálom, hogy nem kapott annyi megbecsülést, mint amennyit érdemelt volna.
Nagyon szerettem vele dolgozni a Magyar Rádióban. Bármikor fordulhattam hozzá a kérdéseimmel, mindenre tudta a választ. Emellett rendkívül szerény, kedves ember volt, jó humorral. Szeretettel idézem fel a stúdiófelvételek perceit, és a remek márványtermi, stúdió- és külső helyszíni koncertek hangulatát.
Hálás vagyok, hogy ismerhettem őt és dolgozhattam vele.
Most pedig a jazz nagyságok között lehet boldogan odaát...
Legyen boldog a lelke, kedves Attila!

Szalóky Béla

Kezembe vettem az iPadet, hogy a hétvége különösen gazdag jazz-eseményeiről tájékozódjak, ehelyett Csányi Attila halálhírével szembesültem.
Az ilyen hírekre nem lehet felkészülni, de ez valahogy most nagyon szíven ütött.
Attila, erről nem volt szó, Te ugyanolyan kortalan, örökkévaló vagy, mint a zenék, amiket szerettél. Hiányozni fognak a rövid, de sűrű beszélgetéseink. Hiányozni fog a huncut szemed villanása, ahogy minden pillanatban fogalmazod a találóan szellemes, szarkasztikus válaszaidat. Még a mondat végére sem értem, amikor Te már kész voltál a riposzttal. A somolygásod mindig elárult. Szerettem Veled az időmet tölteni, még ha erre ritkán is került sor.
Isten nyugosztaljon!

Turi Gábor

Egy jó ember fájó hiánya

Vannak mulasztások, amelyek lelki teherként kísérik az ember életét. Úgy jártam Csányi Attilával, mint a néhai debreceni zongoristával, dr. Kiss Ernővel. Amikor Azt mondom: jazz című, 1983-ban megjelent interjúkötetem muzsikusainak névsorát összeállítottam, őt is a megszólaltatandók közé választottam, egyetlen vidékiként. Vele együtt lett volna kerek, azaz húsz a szám. Mivel egy városban, Debrecenben laktunk, halogattam a beszélgetést; úgy gondoltam, előbb jöjjenek a budapestiek, a közelség miatt őt bármikor elérhetem. A sors keresztül húzta számításomat: maradt egy híján húsz, mivel a kitűnő zongorista égi koncerttermekbe távozott, mielőtt találkozásunkra sor kerülhetett volna.

Csányi Attilával is szerettem volna egy nagy, átfogó beszélgetést. Őt tudtam a magyar jazz történetének legautentikusabb, értő krónikásának, akitől sokat lehetett (volna) tanulni. Találkoztunk néhányszor, koncerteken, vetélkedőkön, egyszer-kétszer le is ültünk egy pohár bor mellett, de ezek csak kóstolgatások voltak. A tiszteleten túl szimpátiát éreztem személye iránt: a szerénységet, az ügy (a jazz) iránti elkötelezettség érződött intelligens megnyilatkozásaiból. Sokkal nagyobb tudása volt a magyar jazzről, mint ami jelenlétéből felszínre került. Mi több, valószínű, hogy világnézetünkben is közel álltunk egymáshoz.

És most már ez a találkozás sem jön létre. Különösen fájlalom, és nem csak azért, mert hiányok maradtak ismereteimben. A mulasztás arra figyelmeztet: addig kell eleget tenni annak, amire a pillanat figyelmezteti az embert, amíg nem késő.

Tzumo (Oláh Árpád)

Csányi Attilát  a Magyar Rádióból ismertem, a márványtermi koncert sorozatokon szinte mindig ott volt.

Legutoljára a Budapest Jazz Clubban találkoztam vele.

Nagyon kedves, intelligens ember volt. Részvétem a család tagjainak.

Zsoldos Mária

Csányi Attilát különösen szerettem. Talán azért, mert ő volt az egyetlen, aki aput, Zsoldos Ernő harsonaművészt (1911-1968) a helyén kezelte, méghozzá a legnagyobbak közt a hazai jazzéletben. Amikor megismerkedtünk a Maloschik vezette jazzrovat felvételei egyikén a Magyar Rádió 2. stúdiójában, nagy tisztelettel és kíváncsisággal fordult felém Attila. A kölcsönös tiszteletből barátság lett. Sokszor, nagyon sokszor dolgoztunk együtt jazztörténeti sorozatai okán, publikáltunk együtt kutatásai során. Béla öcsémmel (Zsoldos Béla, a Magyar Jazz Szövetség alelnöke) jó kapcsolatot ápolt a Magyar Jazz Szövetségben. Segítőkészség, tisztesség, szerénység - ezek a szavak jutnak eszembe Attilával kapcsolatban. Fájdalmas a búcsú!